U19: győzelmével vb-résztvevő a válogatott

2014. július. 25., 18:56   |    

U19: győzelmével vb-résztvevő a válogatott

A magyar U19-es válogatott utolsó Európa-bajnoki mérkőzésén 2-1-re legyőzte Izraelt, ezzel a harmadik helyen zárt csoportjában, és kiharcolta a jövő évi, U20-as világbajnokságon való részvételt.

Az osztrákoktól és a portugáloktól elszenvedett vereségek után U19-es válogatottunk Izrael ellen zárta szereplését az U19-es Európa-bajnokságon. Ellenfelünk első két meccsén nem lőtt gólt, 0-6-os gólkülönbséggel várta a találkozót, míg a mieink mindkét mérkőzésünkön lőttek gólt, de az ellenfelek kilencszer vették be a kapunkat, így a jobb gólkülönbség miatt Izrael állt a harmadik helyen, mi a negyediken. Utolsó meccsünk előtt a képlet tehát egyszerű volt, ha nyerünk, résztvevői leszünk a 2015-ös U20-as világbajnokságnak, minden más esetben Izrael utazhat jövőre Új-Zélandra.

A 2. percben Zsótér nagyszerűen löbbölte be a védők mögé a labdát, Mervó Bence kiszorított helyzetből lőni tudott, de az izraeli kapus védett. A 13. percben Hugy életerős, léc alá tartó lövését kellett védenie Székelynek, de a folytatásban a magyar válogatott előtt adódott több lehetőség, igaz, egyszer-egyszer zavarba tudták hozni védőinket a vendégek.

A 24. percben egy ellentámadás során Kalmár Zsolt vezette a labdát a védőkre, egy jó testcsel után 18 méterről lőtt, a labda pedig a jobb alsó sarokban kötött ki (1-0). A 35. percben egyenlített Izrael, Abu El Hija jobb oldali beadása után Dor Hugy a bal sarokba fejelt (1-1). Hamar visszavettük az előnyt, a 38. percben Varga Szabolcs futott el a bal oldalon, pontosan ívelt középre, Balogh megelőzte védőjét és a hálóba csúsztatott, ezzel a találattal 2-1-re vezettünk a szünetben.

Az 53. percben a mieink nem tudták megakadályozni Michael Ohana szólóját, az izraeliek 9-ese végigcselezte magát a pályán, majd nem sokkal lőtt a bal alsó sarok mellé. A 61. percben Balogh Norbert nagyszerűen cselezte magát tisztára az izraeli 16-oson belül, a visszagurított labda kevéssel csúszott el Kalmár mellett. A 66. percben Zsótér tolta meg a labdát a balösszekötő helyén, az izraeliek csak üggyel-bajjal szabadítottak fel a gólvonal elől. Egy perccel később Varga csavart jobb oldalról, szabadrúgásból a kapu fölé. A mérkőzés utolsó 25 percében az izraelieknek egyre több kockáztatott kellett vállalniuk, nem is voltak veszélytelenek, a 75. percben Székelynek és a védőknek közös erővel kellett szögletre menteniük nagy helyzetben.

Az utolsó percekben javarészt a magyar térfélen zajlott a játék, helyzetünket nehezítette, hogy az utolsó percekben Zsótér Donát megsérült, és percekig nem volt a pályán. Az izraeliek a végére nagy nyomás alá helyezték a kapunkat, az ötperces hosszabbítás óriási nyomás alá került a kapunk. Játékosaink azonban jól állták a sarat, sőt, a 94. percben egy kontrát is vezettünk, melynek végén Kalmár Zsolt ziccerét védte Dean Gal. A végére Izrael előtt is adódott egy egyenlítési lehetőség, Székely György azonban a helyén volt, védett, majd Zsótér Donát hagyott ki ajtó-ablak helyzetet. Újabb gól nem született a lefújásig, a magyar válogatott 2-1-re nyert és kijutott a jövő évi U20-as vébére.

Magyarország-Izrael 2-1 (2-1)
Magyarország: Székely György - Talabér Attila (Medgyes Zoltán, 59.), Asztalos Dávid, Lenzsér Bence, Tamás Krisztián - Nagy Dániel, Mervó Bence (Németh Márió, 82.), Kalmár Zsolt - Zsótér Donát, Balogh Norbert (Bobál Gergely, 73.), Varga Szabolcs
Izrael: Dean Gal - Mohammed Abu El Hija, Ayad Habashi, Omer Danino, Sean Goldberg (Nor Bisan, 86.) - Eden Shamir (Dror Dagi, 76.), Dor Peretz, Dor Hugy - Ramzi Safuri, Sagiv Jehezkel (Sain Shon Zalma, Weissmann, 55.), Michael Ohana

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS