U19: Hajdú B. István a vb-kvalifikációért szorít

2014. június. 30., 08:22   |    

U19: Hajdú B. István a vb-kvalifikációért szorít

Július 19-én, a magyar válogatott osztrákok elleni mérkőzésével kezdetét veszi a hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokság. Az mlsz.hu megkérdezett néhány szakértőt a tornát megelőző várakozásairól.

Az mlsz.hu korábbi és mai futballisták, szakvezetők mellett Hajdú B. Istvánt is megkérdezte, mit remél a július 19-én kezdődő U19-es Európa-bajnokságtól. A népszerű sportriporter azzal lenne elégedett, ha a magyar U19-es válogatott az első hatban végezne, és kiharcolná a szereplést a 2015-ös U20-as világbajnokságon. Szerinte azonban az ifi vb-n való szereplés ugyanakkor csak egy állomás a kerettagok számára, a legfontosabb az lenne, ha a csapatból a következő néhány évben minél többen verekednék be magukat a felnőtt válogatottba.

- Az U19-es Európa-bajnokságtól azt várom, hogy a mostani magyar fiatalok közül öt éven belül legalább három-négy stabilan játsszon a felnőtt válogatottban. Ha bármilyen sikert érne el a magyar válogatott, akkor az hatalmas lökést adhat a magyar futballnak, egyben azt is jelzi hogy a magyar labdarúgás visszakéredzkedett az európai élmezőnybe. A versenykiírás szerint az első hat helyezett válogatott kvalifikálja magát az U20- as világbajnokságra, ez elérhető a magyar válogatott számára is, nem kell hozzá mást tenni, mint egy csoportmeccset nyerni és ez hazai környezetben, a lelkes, magyar zászlókat lengető szurkolók előtt összejöhet. Azt is szeretném ugyanakkor, hogy a világbajnoki kvalifikáció innentől kezdve gyakorlat legyen a magyar futballban - nyilatkozta az mlsz.hu-nak Hajdú B. István.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS