U19: hétfőn kezdi Eb-selejtezőjét a válogatott

2014. november. 09., 18:50   |    

U19: hétfőn kezdi Eb-selejtezőjét a válogatott

A Pisont István vezette együttes az azeri, a szlovén és a szlovák korosztályos válogatott ellen játszik a következő napokban.

Az U17-es válogatott októberben sikerrel vívta meg a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező tornát, most a két évvel idősebb korosztályon a sor. Az 1996-os születésű játékosokból álló magyar együttes másfél éve közel járt ahhoz, hogy kiharcolja az Eb-szereplést, de végül hiába játszott le hat Eb-selejtezőt veretlenül, a hazai rendezésű elitkör harmadik meccsén, egy utolsó pillanatokban kapott gól miatt, rosszabb gólkülönbséggel lemaradt a kontinensviadalról a csapat.

Ezúttal is itthon küzd a továbbjutásért a válogatott, az azeriek elleni hétfői összecsapást Dunaújvárosban, a szerdai, szlovénok elleni találkozót Tatabányán, míg a szombati, Szlovákia elleni mérkőzést ismét Dunaújvárosban rendezik.

A mieink szerdától bő kerettel készültek együtt Telkiben, Pisont István szombat este jelölte ki azt a 18 játékost, akik pályára léphetnek a találkozókon.



A szövetségi edző az ellenfelekről szólva elmondta: bár a szlovén és a szlovák együttes tűnik a két erősebb riválisnak, az első meccsen, Azerbajdzsán ellen is nehéz dolga lehet a mieinknek. Az azerieket német szakvezető készíti fel a tornára, ezért várhatóan szervezett, agresszív játékot bemutató ellenféllel szemben lépünk pályára hétfőn 18 órától Dunaújvárosban.

- Nagyon fontos, hogy győzelemmel kezdjük a tornát, de az azeriekről szerzett információk alapján nem lesz könnyű dolgunk. Úgy érzem, megfelelően felkészültünk a tornára, és bár több olyan játékosunk is hiányzik, aki kulcsember volt az előző években ebben a válogatottban, egyértelműen a továbbjutás kiharcolása a célunk - mondta az mlsz.hu-nak Pisont István.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Ivancsics Alex (PMFC-MATIAS)
Horváth Dániel (Győri ETO FC)

Védők:

Talabér Attila (MTK Budapest)
Polgár Kristóf (Liverpool FC)
Lenzsér Bence (Győri ETO FC)
Kecskés Ákos (Atalanta)
Valencsik Dávid (Ferencvárosi TC)
Nagy Ádám (Győri ETO FC)

Középpályások:

Vida Máté (Vasas FC)
Jancsó András (Szombathelyi Haladás)
Sallai Roland (Puskás Akadémia FC)
Rácz Barnabás (Szombathelyi Haladás)
Tóth Martin (Szombathelyi Haladás)

Támadók:

Grabant Bence (Szombathelyi Haladás)
Balogh Norbert (DVSC-TEVA)
Németh Erik (Puskás Akadémia FC)
Zsótér Donát (Dunaújváros)
Takács Krisztofer (Vasas FC)

Az Eb-selejtező torna programja:

November 10.

Szlovákia-Szlovénia, 13.00 Tatabánya
Magyarország-Azerbajdzsán, 18.00 Dunaújváros

November 12.


Szlovákia-Azerbajdzsán, 13.00 Dunaújváros
Szlovénia-Magyarország, 13.00 Tatabánya

November 15.

Magyarország-Szlovákia, 13.00 Dunaújváros
Azerbajdzsán-Szlovénia, 13.00 Tatabánya

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS