U19: megérdemelt holland siker az Eb-selejtezőn

2017. október. 07., 20:23   |    

U19: megérdemelt holland siker az Eb-selejtezőn

U19-es válogatottunk szombaton a házigazda hollandok ellen folytatta szereplését Eb-selejtező csoportjában.

A Marcus Jahn vezette magyar U19-es válogatott szerdán nagy csatában 2-1-re legyőzte a szlovénokat, így optimistán várhattuk a Máltát magabiztosan legyőző házigazdák elleni összecsapást. 

A szakmai stáb több helyen változtatott a szerdai kezdőcsapaton, a védelem azonos maradt, de a többi poszton zömmel új emberek vártak bevetésre. Az első félidő a hollandok fölényét hozta, a hazaiak a szünetig dominálni tudtak, és a 25. percben Piroe révén megérdemelten szereztek vezetést. 

A szünet után más felfogásban játszott a magyar válogatott, veszélyesebb lett a támadójátékunk, és helyzeteket is sikerült kialakítani. A gólszerzés azonban nem jött össze, a hollandok pedig a 82. percben, egy kontra végén megszerezték második találatukat, és beállították a 2-0-ás végeredményt. 

A mieink kedden zárják a csoportkört, Málta ellen. Ha sikerül legyőzni a pont nélkül álló szigetországiakat, és Szlovénia nem nyer Hollandia ellen, akkor megszerezzük a továbbjutást érő második helyet. 

- El kell ismerni, hogy a hollandok jobbak voltak, és teljesen megérdemelten nyertek. A házigazdáknak nagyon jó csapatuk van, meggyőződésem, hogy övék Európa egyik legjobb korosztályos válogatottja. Kedden fontos meccs vár ránk, győzni szeretnénk Málta ellen, és bízunk benne, hogy ezzel sikerül kiharcolni a továbbjutást - mondta a mérkőzés után Marcus Jahn. 

Hollandia-Magyarország 2-0 (1-0)
Magyarország: Bese Balázs - Krebsz Máté, Mocsi Attila, Berdó Máté, Majnovics Martin - Csonka András, Kiss Bence - Bolla Bendegúz (Bévárdi Zsombor, 79.), Banó- Szabó Bence, Szerető Krisztofer (Kundrák Norbert, 46.) - Torvund Alexander (Bencze Márk, 63.)


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS