U19: tíz emberrel mentettünk pontot Portugália ellen

2013. október. 12., 19:32   |    

U19: tíz emberrel mentettünk pontot Portugália ellen

U19-es válogatottunk egy színvonalas, nagy iramú meccsen, parádés hajrával mentett pontot a portugálok ellen a Telkiben zajló UEFA felkészülési torna második játéknapján.

A magyar válogatott egy 2-0-ás szlovákok elleni sikerrel, a portugálok egy spanyolok elleni 1-1-es döntetlennel kezdték a Telkiben zajló UEFA felkészülési tornát, az egymás elleni meccs előtt tehát pontszámban mi álltunk jobban. Az első negyedórában egyik csapat sem tudott mezőnyfölényre szert tenni, az első lehetőségünkből azonban gól született, Kalmár Zsolt szerzett labdát a portugál 16-oson belül, jól vette észre Bobál Gergelyt, aki beforgatta a védőjét, majd az öt és feles sarkától a jobb felső sarokba bombázott.

A 31. percben egy jobb oldali portugál akció végén hibázott a védelmünk, nem tudtunk felszabadítani, így a középen érkező Gerson Martins került helyzetbe, 15 méterről kapura lőtt, a labda egy védőn irányt változtatva a jobb sarokban kötött ki. Nem sokkal később Németh Márió egy remek kényszerítő végén talált a portugál kapuba, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt. A félidő hajrájában itt is, ott is adódtak helyzetek, sajnos a portugálok használták ki az egyiket, egy visszagurított labdát Helder Fernando-Costra 17 méterről, védhetetlenül a bal felső sarokba bombázott, így 2-1-es vendégelőnnyel zárult a játékrész.

A második félidőt jobban kezdte a magyar válogatott, de az 53. percben megduplázta előnyét a portugál csapat, Marcos Lopes tizenegyesből volt eredményes. Három perccel később szépítettünk, Németh Márió 24 méterről, szabadrúgásból csavart a kapu bal oldalába. Újabb két perccel később akár egyenlíthettünk volna, de Bobál Gergely közelről a kapu fölé perdített. A meccs végéhez közeledve egyre nagyobb fölénybe került az egyenlítésért hajtó magyar válogatott, de a 74. percben tíz főre fogyatkoztunk, csapatkapitányunk, Asztalos Dávid kapta meg második sárgáját.

Ennek ellenére is nagy erőkkel támadtunk az egyenlítésért, és a 94. percben siker koronázta próbálkozásainkat, egy nagyszerűen kijátszott akció végén Varga Szabolcs kapott teljesen üresen labdát a balösszekötő helyén, majd az öt és feles sarkától kilőtte a bal sarkot, beállítva a 3-3-as végeredményt.

A másik mai meccsen Spanyolország 0-0-ra végzett Szlovákia ellen. Két forduló négy ponttal az első helyen állunk a csoportban, megelőzve a kétpontos spanyolokat és portugálokat, valamint az egy ponttal álló Szlovákiát.

- Nehezen találom a jelzőket a mérkőzésre, mert elképesztő meccset játszottunk egy kiváló erőkből álló portugál csapat ellen, az ilyen meccsekért érdemes dolgozni - mondta a meccs után Mészöly Géza. - Végig fel tudtuk venni a versenyt a portugálokkal, kétgólos hátrányban, de még tíz emberrel is érezhető volt, hogy meg tudjuk szerezni az egyik pontot. Büszke vagyok a játékosokra, minden elismerésem a mai hozzáállásukért. A játékvezető érthetetlen felfogásban vezette a meccset, de a játékosok egymásért küzdve, dacból is mentek előre az utolsó pillanatig, és ennek meg is lett az eredménye.

Magyarország-Portugália 3-3 (1-2)
Magyarország:
Leindler Domonkos - Polgár Kristóf, Asztalos Dávid, Bobál Dávid, Tamás Krisztián (Varga Zsolt, 90.) - Csábi Mihály (Talabér Attila, 46.), Kalmár Zsolt, Németh Márió - Farkas Zoltán (Forgács Dávid, 58.), Bobál Gergely, Vida Krisztofer (Berecz Zsombor, 80.)

$galeria_cim


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS