U20: futóedzés után taktika

2015. május. 28., 09:19   |    

U20: futóedzés után taktika

Két edzéssel folytatódott a magyar U20-as válogatott felkészülése a mieink számára – a helyi idő szerint – hétfőn délután rajtoló világbajnokságra.

A délelőtti foglalkozás programjában elsősorban futás, majd a párharcok gyakorlása szerepelt, délután pedig a taktikai elemek rögzítése volt a középpontban. A magyar csapat ezúttal már a Taranaki Stadion melletti edzőpályán gyakorlatozhatott Bernd Storck sportigazgató vezetése mellett. A napi feladat ezzel nem fejeződött be a játékosok számára, akik a vacsora után az első ellenfél, Észak-Korea mérkőzéseinek elemzését tekintik meg.

A létesítmény, ahol mindhárom magyar vonatkozású csoportmeccset rendezik, elsősorban rögbi-meccseknek ad otthont, és alapvetően 22 ezer ember befogadására alkalmas, de a FIFA-szabályok nem teszik lehetővé a kapu mögötti, álló szektorok megnyitását a helyi szervezők számára, így maximum 11 ezer ember válhat jegyet a hétfői „kettős rangadóra” (A mieink mérkőzése előtt itt rendezik a csoport másik összecsapását, a Nigéria-Brazília meccset is). A belépők helyi viszonylatban olcsónak számítanak, 19 új-zélandi dollárt kérnek a jegyekért (ez kevesebb mint 4 ezer forint), a gyerekjegyek ára 10 dollár. A szervezők elmondása szerint ötezer jegy már elkelt. A lelátón lesznek magyarok is, hiszen a szövetség munkatársai hetek óta kapcsolatban vannak a helyi közösség tagjaival annak érdekében, hogy minél több honfitársunk a helyszínen tekintse meg a magyar válogatott mérkőzéseit.

Az E-csoport többi tagja is megérkezett közben. Nigéria együttese már kedd óta Új-Zélandon tartózkodik, csütörtökön délután pedig Brazília és Észak-Korea is elfoglalta szállását New Plymouthban.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS