U20: kemény munka és győztes edzőmeccs La Mangában

2015. január. 21., 21:46   |    

U20: kemény munka és győztes edzőmeccs La Mangában

A május végén kezdődő világbajnokságra készülő U20-as válogatott szombat óta a spanyolországi La Mangában edzőtáborozik, szerdán lejátszotta első edzőmérkőzését is.

A Szalai László vezette szakmai stáb vasárnap óta napi 2-3 edzést vezényel a játékosoknak, erőnléti, koordinációs és taktikai gyakorlások váltják egymást a kifejezetten feszes programban. A válogatott szerdán délután - egy reggeli konditermi edzés, illetve egy labdás foglalkozása után - egy gyakorló mérkőzést is játszott, a spanyol, dél-amerikai, afrikai játékosokkal felálló, La Manga Club High Performance Team néven futó helyi válogatott ellen. A találkozón az ellenfél már az 1. percben vezetést szerzett, ezt követően viszont szinte egykapuzott a magyar válogatott, ziccerek sorát dolgoztuk ki, de a helyzetkihasználásunkkal még gondok voltak, a szünetig a legnagyobb lehetőségek is kimaradtak.

A szünetben nyolc játékost cserélt be Szalai László, de a játék képe nem változott: egymás után dolgoztuk ki a helyzeteket, és a hajrához közeledve sikerült gólt is szereznünk. A 68. percben Madarász Márk lőtt 14 méterről a hálóba, majd a 75. percben Gera Dániel is eredményes volt, beállítva a 2-1-es végeredményt.

- Komoly terhelés alatt vannak a játékosok, a napi többszöri edzést megfelelő hozzáállással végzik. Ennek hatására természetesen nem frissek, de ezért jöttünk edzőtáborba - mondta a találkozó után Szalai László. - A mérkőzés jól illeszkedett a programba, lelkes, hajtós ellenféllel találkoztunk. Tudtuk élesben próbálgatni a napokban tanult védekezési és támadási formákat, és visszajelzést kaptunk a játékosokról, ki hogyan tud illeszkedni az általunk elképzelt játékba. Most nem az eredmény a legfontosabb, a mérkőzés az edzésprogram szerves részeként, és nem céljaként szerepel. Voltak jobb és kevésbé jó teljesítmények, de még a tábor és a felkészülési folyamat elején járunk, van idő csiszolgatni a dolgokon.

Magyarország U20 - La Manga High Performance Team 2-1 (0-1)
Magyarország: Dániel Csaba (Székely György, 46.) - Csábi Mihály (Lorentz Márton, 46.), Asztalos Dávid, Bobál Dávid, Tamás Krisztián (Marcsek Ákos, 46.) - Pongrácz Viktor (Mervó Bence, 70.), Németh Márió (Gera Dániel, 46.), Bereczki Dániel (Osváth Attila, 46.) - Nagy Dominik (Madarász Márk, 46.), Bobál Gergely (Balogh Norbert, 46.), Berecz Zsombor (Kővári Róbert, 46.)
G.: Madarász, Gera


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS