U21: a helyzetkihasználás a kulcs

2013. június. 08., 11:41   |    

U21: a helyzetkihasználás a kulcs

A Róth Antal vezette korosztályos válogatott Adorján Krisztián és Windecker József szép találataival 2-1-re nyert az albániai Durrësben, az Európa-bajnoki selejtezők pénteki nyitányán.

Adorján Krisztián, a Liverpool FC középpályása lőtte az első magyar gólt, éppen a legjobbkor: alig egy perccel a hazai vezetőtalálat után.

– Nem kezdtünk igazán jól, de fokozatosan javult a játékunk – mondta be az mlsz.hu-nak a játékos – Ez nem is csoda, hiszen ilyen összeállításban, úgy hogy mindenki egyszerre itt legyen velünk, még nem is volt alkalmunk futballozni. Szerintem nagyszerű egyéniségekből álló remek gárda ez, és így fokozatosan ráéreztünk a csapatjátékra, megtaláltuk a keményen játszó hazaiak gyengéit is.

A szabadrúgásokat rendre pontosan végrehajtó középpályás hozzátette: külön öröm a futballszezont egy győzelemmel zárni, ez lökést ad a válogatottnak, ám a sorozat még sokáig tart, és a sikerességhez a mostaninál még jobb játékra lesz szükség.

Ritkán látható nagy góllal került előnybe a második félidőben a magyar válogatott. Bár Kovács István, Radó András, Bese Barnabás, majd a csereként beálló Gyurján Bence révén az U21-es válogatott számos látványos akciót vezetett, az utóbbi időszakot a Siófoknál töltő Windecker József leegyszerűsítette a dolgot, és 26 méterről bombázott a keresztlécre úgy, hogy a labda aztán a gólvonal mögé vágódott.

– A csapattársaim mindent megpróbáltak, hogy eljussanak a kapu elé, tették-vették a labdát, ugyanakkor az én posztomon az embernek általában nem sok lehetősége nyílik a gólszerzésre, azt a néhány helyzetet meg kell becsülnie, így tehát, amikor hozzám került a labda középen, a kapuval szemben, gyorsan döntöttem: befejezem az akciót – mondta az mlsz.hu-nak a középpályás. - Szerencsére nagy gólt és győzelmet hozott a lövés. Amit a posztommal kapcsolatban mondtam, az igaz a csapat szintjén is, tehát van úgy, hogy egy meccsen csak kevés gólhelyzet akad, és fontos, hogy ha csak egy lehetőségünk is nyílik, azt gólra tudjuk váltani. Azon dőlhet el egy profi játékos, akár egy csapat sorsa az adott pillanatban, hogy milyen hatékonysággal rúgja be helyzeteit, ezért fontos, hogy a következő Eb-selejtezőkön javuljon a helyzetek és a találatok aránya.

meccs2|

Róth Antal szövetségi edző örömmel látta, hogy csapata idegenben fordítja meg a mérkőzés eredményét, de a szakember is kritikus volt a helyzetkihasználás kapcsán.

– Sokkal könnyebbé tehettük volna a dolgunkat, ha már az első félidőben, gólnélküli állásnál, de még inkább az egygólos előny birtokában belőttük volna a nagy helyzeteinket - így a szakember. - A szezon végeztével érezhető volt egyes helyzetekben a játékosokon a frissesség hiánya, ezért is kellett a meccs második félidejében új játékosokat a pályára küldenem. Más kérdés, hogy ez a helyzet a jövőnkre nézve jót is ígér, hiszen játékosaink azért fáradtak el némileg az idény végére, mert zömmel rendszeresen alkalmazzák első osztályú csapatok. A hosszú nyári szünet után a sikeres szereplésünk azon is múlik majd, hogy ez a pozitív tendencia folytatódik-e az új idényben is, hiszen akkor tudunk erős csapatot alkotni, ha az egyéniségek csapatukban hétről-hétre lehetőséget kapnak.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS