U21: egészséges csapattal készülünk a görögök ellen

2015. november. 15., 08:27   |    

U21: egészséges csapattal készülünk a görögök ellen

A magyar U21-es válogatott játékosai felgyógyultak a csütörtöki, izraeli Eb-selejtezőt megelőzően összeszedett gyomorfertőzésből, és újult erővel készülnek a Görögország elleni mérkőzésre. Az M4 sportcsatorna élőben közvetíti a találkozót, melyet hétfőn 18:00-kor rendeznek Gyirmóton, az Alcufer Stadionban.

A mieink számára rendkívül szerencsétlenül végződő izraeli túra megpróbáltatásait már csaknem teljesen maguk mögött hagyták a kerettagok, a betegek nagy része felépült, és harcra készen várja a hétfői, Görögország elleni összecsapást. Két kerettagra ugyanakkor egész biztosan nem számíthat Robert Kilin szövetségi edző, Botka Endre és Székely György még nem nyerték vissza erejüket, ezért az orvosi stáb javaslatára ők nem készülnek már a csapattal.

Ellenfelünk, a görög válogatott legutóbbi mérkőzésén ötgólos győzelmet aratott Liechtenstein ellen hazai pályán, így - a mieinket is megelőzve - a harmadik helyre lépett fel, míg a magyar válogatott az izraeli 3-0-ás vereséggel az ötödik helyen zárta a csütörtöki fordulót.



- Nehéz dolgunk van, mert bár a kerettagok jobban vannak, mint az elmúlt két-három napban, de többen továbbra sincsenek tökéletes állapotban - mondta az mlsz.hu-nak Robert Kilin. - Pozitívum, hogy mindenki nagyon szeretne játszani, és motiváltan várja a mérkőzést, bízom benne, hogy hétfőn tizenegy megfelelő állapotban lévő futballistával tudunk kiállni a görögök ellen. Csalódott voltam a csütörtöki mérkőzés után, mert olyan csapattól kaptunk ki, amelytől nem lett volna szabad vereséget szenvednünk. Hatvan percig jól játszottunk, addig az ellenfelünk nem volt jobb nálunk, de sajnos a játékosaink még nincsenek felkészítve arra, hogy végig tudjanak koncentrálni kilencven percet, ezért ugyanazokat a buta hibákat követtük el, mint korábban is, és végül ez okozta a vereséget. A görögök ellen a megfelelő hozzáállás, a fegyelem és a motiváció a három kulcsszó, ami meghozhatja a sikert, de nagyon fontos, hogy az elejétől a végéig hozni tudjuk azt a szintet, amit elvárunk a játékosoktól.

A hétfőn, 18.00 órakor kezdődő mérkőzésre szóló jegyek megvásárolhatóak a meccsjegy.mlsz.hu-n, valamint a mérkőzés előtt 15 órától a helyszínen, a gyirmóti Alcufer-stadionban: a felnőtt belépők 500 Ft-ba, a diák és nyugdíjas jegyek ((14 év alatt és 65 év felett) 250 Ft-ba kerülnek.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS