U21: Első tétmeccsén már magyarul is irányít Michael Boris

2016. szeptember. 01., 12:48   |    

U21: Első tétmeccsén már magyarul is irányít Michael Boris

A magyar férfi U21-es válogatott Liechtenstein ellen lép pályára Eb-selejtezőn csütörtök este 20 órakor a gyirmóti Alcufer Stadionban. A csapatot több A-válogatott kerettag is erősíti, de vannak sérültjeink is. Michael Boris szövetségi edző első tétmeccsén vezeti a fiatalokat.

Az U21-es válogatott tíz napja készül együtt, a kerethez a hét elején csatlakozott az A-válogatott összetartásról érkező Nagy Dominik és Vida Máté is. Ahogy azt a két játékos korábban az MLSZ TV-nek elmondta: a közösségnek nagy motivációt jelent, hogy jó teljesítménnyel fiatalon, az NB I-ből is be lehet kerülni a felnőtt csapatba, és munkájukkal szeretnének példát mutatni a többieknek is.



Korábban Nagy Ádám és Kleinheisler László is bizonyította: vezet út felfelé az U21-es csapatból, az utánpótlás biztosítása pedig legalább olyan fontos szempont a csapat életében, mint az eredményesség. Az U21-es csapatból Botka Endre, Hangya Szilveszter, Márkvárt Dávid, Mervó Bence, Nagy Gergely, Osváth Attila vagy Sallai Roland is szerepelt már Bernd Storck távlati keretében.

Ami a Liechtenstein elleni meccset illeti: nem lehetnek itt a Palermóban futballozó légiósaink, Sallai Roland izomsérüléssel küzd, Balogh Norbertet lekönyökölték az Internazionale elleni olasz bajnokin, a sebet hat öltéssel kellett összevarrni, a kispesti Botkának pedig a bokája sérült.

A szerda délutáni edzésen a játékosok elsősorban a támadásépítési variációkat és a befejezéseket gyakorolták. Michael Boris folyamatosan tüzelte a játékosokat, hangsúlyozta, hogy egy nappal a meccs előtt már minden mozdulatot élesben, teljes koncentrációval kell végrehajtani. Csütörtök délelőtt már csak egy könnyed, átmozgató edzést végzett a csapat.

U21edzés végleges|Játékos feladat: a labdát fejelgetéssel kellett a hordókba juttatni Michael Boris szövetségi edző egyelőre elsősorban angolul és németül adja az utasításokat, de minden nap tanul magyarul is, törekszik arra, hogy amikor csak tud, használja a nyelvünket.

- Egy hónapja vagyok itt, megszerettem az országot, és úgy gondolom, emberileg és szakmailag is nagyon fontos, hogy tanuljam a nyelvet. Már ismerem a posztokat, az alapvető szakkifejezéseket vagy az ételek nevét, a napi munkámban egyre több szót tudok beépíteni. Senkitől nem várom el, hogy németül kommunikáljon velem, szeretnék minél inkább beilleszkedni – jelentette ki Boris, aki egyelőre nem árulta el a kezdőcsapatát.

Amennyiben Vida Máté pályára lép, remélhetőleg megússza sérülés nélkül, hiszen tagja Bernd Storck Feröerre utazó keretének is. Liechtensteinről ugyanakkor nincsenek jó emlékei: a két csapat idegenbeli meccsén – amelyet 6–0-ra nyertünk – egy kellemetlen összecsapás után, bokasérülés miatt le kellett cserélni.

A magyar válogatott a 2017-es Eb-selejtezőcsoportjában a negyedik helyen áll, és van még némi esélye megszerezni a második helyet – a csapatunk novemberben egy vírusos gyomorfertőzés miatt alig tudott kiállni Izraelben, így 3–0-s vereséget szenvedett, az ott elvesztett pontok nagyon hiányoznak.

licht|Liechtenstein egyelőre pont nélkül áll a csoportban A Liechtenstein elleni Eb-selejtezőt az M4 Sport élőben közvetíti, a mérkőzés 20 órakor kezdődik a gyirmóti Alcufer Stadionban. A belépők egységesen 500 forintba kerülnek, amelyek megvásárolhatók a meccsjegy.mlsz.hu weboldalon, illetve a helyszínen. A mérkőzést a grúz George Vadacskoria vezeti.

A 4. Eb-selejtezőcsoport állása

1. Portugália 6-0-0, 18 pont 2. Albánia 3-3-2, 12 pont 3. Izrael 3-2-1, 11 pont 4. Magyarország 2-2-3, 8 pont 5. Görögország 2-1-3, 7 pont 6. Liechtenstein 0-0-7, 0 pont

A csoportgyőztes automatikusan kvalifikálja magát az Eb-re, a 9 csoport 4 legjobb csoportmásodikja (a számítás során a csoportutolsók elleni eredmények nem számítanak) pedig pótselejtezőt vív egymással.

A magyar csapat a Liechtenstein elleni meccs után Portugáliát fogadja október 6-án, négy nappal később pedig a görögök elleni idegenbeli meccsen zárja a selejtezőket.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS