U21: Győzelmi esélyt szalasztottunk el a svédek ellen

2017. november. 10., 19:46   |    

U21: Győzelmi esélyt szalasztottunk el a svédek ellen

A magyar U21-es válogatott az első félidőben kétgólos előnyre tett szert a svédek elleni Eb-selejtezőn a Szusza Ferenc Stadionban, de a vendégek mindkét félidő végén betaláltak egyszer, s miután mi a fordulás után adódó lehetőségeinket kihagytunk, döntetlennel ért véget a találkozó.

Az aktuális Eb-selejtező sorozatban még veretlen magyar és svéd válogatott találkozott egymással a Szusza Ferenc Stadionban, a mérkőzés ezért mindkét csapat számára kiemelten fontosnak számított. Michael Boris szövetségi edző dolgát nehezítette, hogy három kulcsjátékosára sem számíthatott, Vida Máté, Zsótér Donát és Kecskés Ákos is sérülés miatt hagyta ki a találkozót. 

Hiányukat látszólag nem érezte meg a csapat, hiszen nagyon jól kezdtük a mérkőzést, okosan, taktikusan futballoztunk, nem hagytuk érvényesülni a svédek legveszélyesebb játékosait, és labdabirtoklást tekintve sem maradtunk alul a vendégekkel szemben. Bár egy szöglet után a svédeknek volt egy kapufájuk, a 16. percben megszereztük a vezetést: egy bal oldali akció során Szalai Attila tette tovább egyből a szélre passzolt labdát, Szoboszlai Dominik megindult a kapu felé, középre passzolt, ahol Sallói Dániel próbálkozását még blokkolták a védők, de érkezett a jól helyezkedő Bíró Bence, és higgadtan a hálóba passzolt (1-0). 

Két perccel később megdupláztuk az előnyünket, ezúttal a jobb oldalon bontottuk meg a svédek védelmét, Gazdag Dániel és a tizenhatoson belülre befutó Bíró Bence kényszerítője után utóbbi a jobbösszekötő helyéről kilőtte a jobb alsó sarkot (2-0). A 28. percben kényszerű cserét hajtottunk végre, Lenzsér Bence nem tudta folytatni a játékot, Pávkovics Bence érkezett a helyére. 

A svédeknek sokáig nem volt értékelhető válasza a két gólunkra, a folytatásban is semlegesíteni tudtuk támadóikat, és a szervező játékosaikat is. Ezért is volt bosszantó a 43. percben a svédek váratlan szépítő találata: Nilsson verekedte be magát a 16-oson belülre, középre tett labdáját Engvall lőtte a hálóba (2-1), kialakítva a félidei eredményt. 

A fordulás után a svédek taktikát váltottak, és más felfogásban kezdtek el játszani: agresszívan letámadtak a mieink térfelén, és jelentős mezőnyfölényt tudtak kialakítani. A játékrész második felében kiegyenlítettebbé tettük a meccset, akár növelhettük volna az előnyt, Szalai Attila egy labdaszerzés után kapufát lőtt, majd Bíró Bence lábában volt a harmadik gól, de a vendégek kapusa védett. A 85. percben egyenlítettek a svédek: nem tudtuk elrúgni a tizenhatosunk előterében pattogó labdát, ami Larson elé került, ő pedig kapásból a bal felső sarokba lőtt (2-2). A 92. percben Gazdag Dániel előtt adódott óriási lehetőség a győztes gól megszerzésére, de 14 méterről a kapu mellé helyezett, és végül ezzel a nagy helyzettel zárult az összecsapás. 

A magyar válogatott három mérkőzést követően egy győzelemmel és két döntetlennel áll csoportjában, kedden Cipruson zárja az idei Eb-selejtezők sorát. 

- Csalódott vagyok, mert a helyzetek alapján meg kellett volna nyernünk a mérkőzést - értékelte a találkozót Michael Boris a lefújás után. - Az első félidő nagyon jól sikerült, az történt a pályán, amit elterveztünk, nyilvánvaló volt, hogy a svédek változtatni fognak a játékukon. Ez meg is történt, ennek tudható be, hogy a fordulás után szervezetlenebb lett a játékunk, beszorultunk a kapunk elé, ám a nagyobb helyetek így is előttünk adódtak. A második félidőben három-négy óriási lehetőség maradt kihasználatlanul, így sajnos meg kellett elégednünk az egy ponttal. Szeretnénk kedden Cipruson javítani, és ott megszerezni a három pontot. 

Magyarország-Svédország 2-2 (2-1)
Magyarország: Demjén Patrik - Lenzsér Bence (Pávkovics Bence, 28.), Hegedűs János, Tóth Bence - Szivacski Donát, Kleisz Márk, Szoboszlai Dominik, Gazdag Dániel, Szalai Attila - Bíró Bence (Kundrák Norbert, 85.), Sallói Dániel (Korozmán Kevin, 75.)
Gólszerzők: Bíró (2), ill. Engvall, Larsson


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS