UEFA Futsal Cup: Kisorsolták a Duna Takarék ETO ellenfeleit

2010. július. 06., 11:00   |    

UEFA Futsal Cup: Kisorsolták a Duna Takarék ETO ellenfeleit

Kedden Nyonban, az UEFA központjában tartották meg az UEFA Futsal Cup selejtezőinek sorsolását. A magyar bajnok Duna Takarék ETO már az előselejtezőben pályára lép, az F csoportban az angol, a svájci és az andorrai bajnokkal mérkőzik meg, a minitornára Győrben kerül sor.

Az már korábban kiderült, hogy a Duna Takarék ETO rendezőként fogadja ellenfeleit az előselejtezőben, a mai sorsoláson az is eldőlt, mely csapatok lesznek a riválisok az augusztus közepén esedékes minitornán. A győriek az F csoportba kaptak besorolást az angol Helvecia Futsal London, a svájci MNK Croatia 97 Appenzell, valamint az andorrai FC Encamp társaságában.

Amennyiben a Duna Takarék ETO megnyeri a csoportot, és továbbjut a kvartettből, Csehországban folytatja szereplését, ahol szeptember végén a házigazda FK Era-Pack Chrudim, a grúz Iberia Star Tbilisi, és a fehérorosz FC Mapid Minsk lesz az ellenfele a második selejtezőkörben.

- Ez az első évünk az UEFA Futsal Cup küzdelmeiben, és mindjárt rendezőként is bemutatkozhatunk az előselejtezőben, ezért a jó szereplés mellett jó szervezéssel is szeretnénk letenni a névjegyünket a sorozatban. Az előselejtezőből mindenképpen továbbjutást várok, de a következő körből sem tűnik lehetetlennek a továbblépés - nyilatkozta a sorsolás után dr. Drucskó Zoltán, a győri klub elnöke.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az ETO szerezte a legtöbb pontot 2025-ben
Bajnokságok / Kupák
Győzött Debrecenben a Kisvárda, három ponttal zárt az Újpest
Bajnokságok / Kupák
Az ETO telel az élen a Fizz Ligában
Bajnokságok / Kupák
Győzött Miskolcon, és élre állt a Ferencváros

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS
  • Wizz

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom