Új edzői stábbal fogadja az ETO a Diósgyőrt

2014. november. 01., 12:02   |    

Új edzői stábbal fogadja az ETO a Diósgyőrt

Öt mérkőzést játszanak ma az OTP Bank Ligában. Szinte minden találkozó kapcsán lelhetünk valamilyen különös érdekességre.

GYŐRI ETO FC–DIÓSGYŐRI VTK
(November 1., szombat, 14.00)

Az előző fordulóban a Győri ETO – az eltiltott vezetőedző, Horváth Ferenc nélkül – idegenbeli győzelmet aratott a Haladás ellen. A siker feletti öröm rövid ideig tartott a csapat berkeiben, ugyanis az ETO szerdán kiesett a Magyar Kupából az NB II listavezetője, a szomszédvár Gyirmót ellen. A vereségnek következménye lett: pénteken a vezetőség menesztette a szakmai stábot. Az etofc.hu-n olvasható információ szerint: „A Győri ETO FC közös megegyezéssel szerződést bontott Horváth Ferenc vezetőedzővel, Szamosi Tamás és Sütő Szilárd edzőkkel, akiknek a mai nappal a munkaviszonyuk megszűnt a klubnál. A klub vezetősége megköszönte az eddig elvégzett munkájukat, a tavalyi évben szerzett bajnoki ezüstérmet, és további sportszakmai sikereket kívánt nekik. Az első csapat felkészítését Fórián Zsolt, Tokody Tibor, Igor Nicsenko, Jordi Illa Solé és Tőkés László irányítja”. Az ETO eddig felemás hazai mérleget produkált (2 győzelem 1 döntetlen, 2 vereség), lenne min javítani. A Diósgyőri VTK kedden nagy csatában bár, de a Videoton FC ellen ugyancsak búcsúzott a Magyar Kupától. Tomiszlav Szivics együttese legutóbb október 7-én nyert mérkőzést, azóta háromszor döntetlent játszott, kétszer kikapott, a kupamérkőzéseit is beszámítva. Az öt mérkőzésből négyet vendégként játszott. Április 23. óta csak Pécsen, valamint két nemzetközi kupamérkőzésen (Máltán és Bulgáriában), illetve alacsonyabb osztályú ellenfelekkel szemben kupamérkőzéseken tudott vendégként nyerni.

DUNAÚJVÁROS-PASE–PMFC-MATIAS
(November 1., szombat, 16.00)

Az újonc dunaújvárosi csapat eddig egyetlen bajnokiját játszotta valóban hazai pályán, azt meg is nyerte. Ezért is csalóka a táblázaton elfoglalt helyzete. A legutóbbi két bajnoki találkozóján veretlen maradt, sőt, a Mezőkövesd elleni Ligakupa-találkozókat is beszámítva immár négy meccsen, lassan egy hónapja veretlen. A PMFC (már az új megbízott edző, Kulcsár Árpád irányításával) a hét közben a Mecsekalján kiverte a kupaspecialistának is nevezhető, a legutóbbi nyolc MK-döntőből ötben is szerepelt DVSC-t. A hazai bajnokijain még nyeretlen piros-fekete alakulat idegenben jobb bajnoki mérleget tud felmutatni: öt mérkőzéséből csak egyszer kapott ki, kétszer nyert. Ugyan a legutóbbi, vendégként játszott bajnokiját elveszítette az új Groupama Arénában a Ferencváros ellen, de előtte idegenben négy bajnokin nyolc pontot gyűjtött.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–SZOMBATHELYI HALADÁS
(November 1., szombat, 16.00)

Mind a két csapatot nemrégiben érkezett edző irányítja. A vendégeket Szentes Lázár, aki a 2009–2010-es idényben dolgozott a Szpari vezetőedzőjeként. A hazaiakat Mátyus János, aki szeptember 2-án, a Ligakupban, még a Pápával, meccselt már a Haladás ellen, akkor kikapott. A nyírségiek szeptember 16-án, a Ligakupában nyertek legutóbb, bajnokin augusztus 30. óta nem győztek. (Az akkor még Mátyus János által irányított Pápát győzték le!) A hazai bajnoki mérlegük 7 mérkőzésen 1 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség. A kényszerűségből tartalékos összeállításban pályára lépő Haladás pályaválasztóként és vendégként is 1-1-4-es mutatóval rendelkezik. Idegenben ellenben mindössze egy gólt tudott eddig szerezni a csapat, igaz, azzal meccset nyert Kecskeméten. A szombathelyi játékosok vendégként 538 perce nem szereztek gólt! A két csapat tavaly novemberben és decemberben a Magyar Kupában találkozott, a Nyíregyháza jutott tovább, de úgy, hogy mindkét találkozót a vendég nyerte meg.

LOMBARD PÁPA TERMÁL FC–DEBRECENI VSC-TEVA
(November 1., szombat, 18.00)

A pápaiak a legutóbbi fordulóban, nagy meglepetésre, idegenben nyertek Pécsen. Négy nappal később a DVSC-Teva ugyanott, ugyancsak a piros-feketék ellen, kikapott és kiesett a Magyar Kupából. Ettől még túl direkt lenne azt a következtetést levonni, hogy a Lombard Pápa e találkozó esélyese. A sárga-kékek történetük során mindössze egyszer (2013 tavaszán) tudtak bajnoki meccset nyerni a Loki ellen. A Kovács László által irányított legénység a korábbi edző, Mátyus János távozása óta nem nyert hazai bajnokit, illetve a legutóbbi négy hazai bajnokiján egyetlen gólt szerzett. (Igaz, csak egy gólt kapott.) A DVSC, amely a legutóbbi pápai fellépésén 5-1-re nyert 2014. május 4-én, a 2014-es őszi idényben vendégként játszott eddigi hat bajnoki mérkőzéséből csak egyet, a Videoton FC ellenit tudta megnyerni.

FERENCVÁROS–MVM-PAKS
(November 1., szombat, 20.00)

A IX. kerületi zöld-fehérek az új stadionban eddig csak egyetlen mérkőzésüket nem nyerték meg, a vasi zöld-fehérek ellen játszottak döntetlent. A tolnai zöld-fehérek ellenben idegenben erősek: mindössze egyszer kaptak ki, a Videoton FC-től. Vendégként három gólt szerezve nyerni tudtak Szombathelyen és Nyíregyházán is. Csertői Aurél együttese a legutóbbi hat mérkőzéséből (a kupamérkőzéseket is beszámítva) csak egyet, a Diósgyőr elleni bajnokit nyerte meg. A két csapat legutóbbi egymás elleni mérkőzését májusban a Ferencváros 2-0-ra megnyerte a Puskás Ferenc Stadionban.

A további program

Vasárnap:

MTK Budapest-Újpest FC 16.30
Videoton FC-Budapest Honvéd 18.30

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS