Újpesti győzelem Diósgyőrben

2007. november. 09., 16:48   |    

Újpesti győzelem Diósgyőrben

Pénteken a Diósgyőr FC – Újpest FC mérkőzéssel megkezdődött a Soproni Liga 14. fordulója. A lila-fehérek 4-1-re győztek, s pillanatnyilag a tabella harmadik helyén állnak.

Három tizenegyes-gólt lőtt az Újpest

Az újpestiek már a 11. percben vezetést szereztek, Sándor György átadása után Kovács Zoltán 17 méterről, kapásból lőtt a jobb alsó sarokba (0-1). A 22. percben egyenlített a Diósgyőr: Lipusz Norbert szabadrúgását követően Simon Attila fejesét védte Balajcza Szabolcs, a kipattanó labdát azonban Leo Bessong öt méterről a hálóba küldte (1-1). Az 53. percben ismét vezetést szerzett a fővárosi együttes. Rassou Abass buktatta Haman Sadjot a hazai 16-oson belül, a megítélt büntetőt pedig Tisza Tibor értékesítette (1-2). Négy perccel később újra 11-eshez jutottak a lila-fehérek: ekkor Tisza ütközött Köteles László kapussal, s a büntetőpontra tett labdát Sadjo lőtte a hálóba (1-3). A 73. percben harmadszor is büntetőt végezhetett el az Újpest - ezúttal Kállai Norbert kezéhez ért a labda a 16-oson belül. Most Kethevoama Foxi volt a végrehajtó, s a bal alsó sarokba lőtt (1-4). A vendégek megszerezték a három pontot, s továbbra is az élbolyban foglalnak helyet.

Diósgyőr FC – Újpest FC (1-1)
Gólszerző: Leo a 22. illetve Kovács Z. a 11., Tisza (11-esből) az 53., Sadjo (11-esből) az 57., Foxi (11-esből) a 73. percben

(A mérkőzések jegyzőkönyvei megtekinthetők a Bajnokságok menüpont alatt, az Eredmények címszónál.)

(Fotó: nb1.hu)


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS