Újpesti siker Debrecenben

2006. november. 06., 19:46   |    

Újpesti siker Debrecenben

A Borsodi Liga 12. fordulójának hétfői találkozóján a Debrecen az Újpestet fogadta. A vendégcsapat jó játékkal győzött, s megszerezte a három pontot.

DVSC-TEVA - Újpest FC 0-2 (0-0)
Debrecen, 5000 néző
Vezette: Fábián Mihály (Tompos Zoltán, ifj. Tóth Vencel)
Gólszerző: Sándor Gy. a 46., Rajczi a 61. percben
Sárga lap: Sándor T. a 7. illetve Erős K. a 13., Rajczi a 61., Korcsmár a 70. percben

Mindkét csapat győzni szeretett volna, ezért hát nagy elánnal kezdtek az együttesek. Az Újpest azonban hamarosan a Loki fölé nőtt, a vendégek irányították a játékot, több helyzetet alakítottak ki és veszélyesebben is futballoztak, mint a házigazdák. Az első félidőben azonban nem láthattak gólt a nézők, bár a találkozó színvonalára azért így sem lehetett panasz. A második játékrészben azonban már gólokat eredményezett a fővárosiak fölénye. A lila-fehérek sokkal energikusabban futballoztak, mint vendéglátóik, s most már a kapu előtt is jobban koncentráltak, mint az első negyvenöt percben. A debreceniek határozatlansága abban is megmutatkozott, hogy a piros-fehérek még tizenegyesből sem tudtak a kapuba találni - így az Újpest győzelme teljesen megérdemelt volt.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Örökrangdó és szabolcsi derbi a fizz liga 1. fordulójában
Bajnokságok / Kupák
Megvannak az NB III-as feljutók

2025-06-15 20:22:54

Megvannak az NB III-as feljutók

Bajnokságok / Kupák
Debreceni dupla az utánpótlás-kupadöntőkben
Bajnokságok / Kupák
fizz liga: hétfőn sorsolás!

2025-06-12 14:08:53

fizz liga: hétfőn sorsolás!

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom