Van miért törlesztenie a Honvédnak

2014. március. 28., 11:52   |    

Van miért törlesztenie a Honvédnak

Egy mérkőzést rendeznek ma az OTP Bank Liga 22. fordulójában, a tavasszal eddig a legjobban szerepelt csapat a leggyengébben teljesítőhöz látogat.

MEZŐKÖVESD-ZSÓRY SE–BUDAPEST HONVÉD FC
(Március 28., péntek, 19.00)

Véber György együttese az eddigi négy tavaszi bajnoki mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett, azt Pápáról vitte haza egy 1-1-es döntetlennel. A csapat mindössze egyetlen gólt szerzett, azt is Pápán, míg Mezőkövesden kétszer 1-0-ra kikapott. A Honvéd tíz pontnál tart tavasszal, az egyetlen eddigi idegenbeli mérkőzését fölényesen megnyerte a Puskás FC ellen. Tavasszal már kilenc gólt szerzett, minden mérkőzésen a kapuba talált. A kispestiek mind a 21 eddigi fordulót figyelembe véve 15 pontot szereztek vendégként, ez csak néggyel kevesebb, mint a Mezőkövesd teljes ponttermése. Marco Rossi együttese vendégként öt ponttal többnél tart, mint a Mezőkövesd pályaválasztóként. Nem felejtendő el: a két csapat eddigi egyetlen bajnoki találkozóján, ősszel, a Bozsik Stadionban a Mezőkövesd, Pilibaitis és Harsányi egy-egy góljával, óriási meglepetésre 2-0-ra nyert. Azzal a sikerrel a borsodi sárga-kékek megelőzték a táblázaton a Honvédot. Azóta nagyon változott a helyzet.

A további menetrend

Szombat
Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia 14.00
Kaposvári Rákóczi-MVM Paks 16.00
PMFC-Matias - Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 16.00
Ferencváros-Lombard Pápa Termál FC 18.00
Győri ETO FC-MTK Budapest 20.00

Vasárnap
Videoton FC - DVSC-TEVA 16.30
Szombathelyi Haladás-Újpest FC 18.30

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS