Vasas, Fradi: plusz/mínusz egytucat

2016. szeptember. 26., 14:24   |    

Vasas, Fradi: plusz/mínusz egytucat

A Vasas tizenkét ponttal jobb tavalyi önmagánál. A legutóbbi öt fordulóban csak a Videoton FC szerzett több pontot a Gyirmótnál. 2014 őszén volt legutóbb a Ferencvárosnak ilyen rossz sorozata. Az Újpestnek megint nem volt elég három szerzett gól a győzelemhez. A 11. forduló érdekességei.

VASAS–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 4-0 (1-0)
Gólszerzők: Ádám M. (43., 49. - a másodikat tizenegyesből), Berecz (63.), Vida (91.)

– A Vasas két nyeretlen mérkőzés után eddigi legfölényesebb győzelmét aratta az OTP Bank Liga 2016–2017-es idényében.
– A piros-kékek ezt megelőzően legutóbb tavaly december 2-án, a Békéscsaba ellen szereztek négy gólt.
– Ádám Martin az ötödik góljánál tart az idényben, mindössze kettőig jutott a szezon kezdetéig. Most először szerzett az élvonalban két gólt egy mérkőzésen.
– Berecz Zsombornak ez volt a második gólja az NB I-ben, az elsőt is ebben a bajnokságban szerezte, az is nullára megnyert hazai mérkőzés volt, a Bp. Honvéd ellen. Vida Máté először talált a kapuba a tavasszal az MTK-nak lőtt emlékezetes gólja óta.
– A Vasas a bajnokság első harmada után vezeti a tabellát. Tizenkét ponttal gyűjtött többet, mint 2015 első 11 fordulójában.
– A Mezőkövesd még nem szenvedett ilyen súlyos vereséget az idényben. A csapat a legutóbbi nyolc fordulóban csak egyszer győzött.
– Vendégként mindössze másodszor kapott ki Pintér Attila együttese.

PAKSI FC–MTK BUDAPEST 0-0

– A Paks az első tizenegy fordulóban ötször játszott döntetlent. Öt hazai meccséből négy döntetlenre végződött.
– Csertői Aurél legénysége kapta eddig (a Vasassal holtversenyben) a legkevesebb gólt pályaválasztóként, kettőt. Ugyanakkor csak a Gyirmót szerzett nála kevesebb gólt otthon.
– A Paks legutóbbi négy hazai mérkőzéséből három 0-0-ra végződött.
– A zöld-fehérek a legutóbbi három fordulóban veretlenek maradtak. 2016-ban korábban csupán egyszer szereztek a mostanihoz hasonlóan öt pontot három mérkőzésen.
– Az MTK idegenben a Paks hazai mérlegének fordítottját érte el eddig: négy döntetlen, egy vereség.
– Teodoru Vaszilisz együttese minden csapatnál kevesebb gólt szerzett az első 11 fordulóban, csupán ötöt.
– Idegenben maradt egy szerzett gólon az MTK. Azt az előző fordulóban, Diósgyőrben, Poór Patrik lőtte.



BUDAPEST HONVÉD–VIDEOTON FC 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Lanzafame (45+2), illetve Juhász (34.), Géresi (52.)

– A Videoton FC a legutóbbi öt fordulóban 13 pontot szerzett, ezzel a legjobb a mezőnyben, ebben a szakaszban.
– Vendégként 11 gólt szerzett eddig, ezzel is a legjobb a mezőnyben, a Honvéd és az Újpest nyolc-nyolc góllal követi.
– Henning Berg együttese harmadszor győzött vendégként. A teljes 2015–2016-os bajnoki idényben ötször tudott győzni idegenben a Vidi.Még érdekesebb, hogy az előző bajnoki szezonban 12 gólig jutott vendégként. Most egyharmadidőben is tizenegynél jár már.
– Juhász Roland a második góljánál tart a szezonban, először a Gyirmót kapuját vette be. Géresi Krisztián a legutóbbi öt fordulóban négy gólt szerzett, négy találkozón egyet-egyet.
– Az olasz Davide Lanzafame a legutóbbi három fordulóban három gólt ért el.
– A Honvéd a második hazai vereségét szenvedte el a bajnoki idényben, az első fordulóban a Ferencvárostól kapott ki egy góllal. Eddig a 2016-os és a 2015-ös bajnok győzte le a Bozsik-stadionban.
– A Videoton FC két vereség után tudott nyerni Kispesten. 2014. május 3. óta ez a fehérváriak első győzelme a Bozsik-stadionban.

SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HALADÁS–GYIRMÓT FC GYŐR 0-1 (0-1)
Gólszerző: Sallói (41.)

– A Haladás eben a szezonban először szenvedett vereséget Sopronban.
– A szombathelyiek 2016-ban mindössze másodszor nem szereztek gólt pályaválasztóként. Az elsőnél is kikaptak, a Ferencvárostól, még áprilisban.
– Mészöly Géza együttese három fordulón át veretlen volt a mostani botlás előtt.
– A Gyirmót a legutóbbi öt fordulóban egyetlen gólt sem kapott. Óriási a különbség: Urbányi István együttese az első hat fordulóban 14 gólt kapott, a következő ötben egyet sem.
– Az újonc az utóbbi öt fordulóban 11 pontot szerzett, csak a Videoton FC gyűjtött többet nála.
– A Gyirmót a mérkőzései felén, hat találkozón nem kapott eddig gólt. Kiváló teljesítmény egy újonctól!
– Néhány hete Sallói Dániel szerezte a Gyirmót első hazai élvonalbeli győzelmét hozó gólt. Most az első idegenbelit is az ő találata hozta meg. Ő a klubtörténet első játékosa, aki két NB I-es meccsen is szerzett gólt az egyesület színeiben. Szép születésnapi ajándékot szerzett éppen ma ötvenéves édesapjának.



DIÓSGYŐRI VTK–DEBRECENI VSC 1-3 (0-2)
Gólszerzők: Novothny (57., 11-esből), illetve Holman (27.), Szakály P. (37.), Tőzsér (88.)

– A Diósgyőri VTK továbbra is válságban van, a harmadik fordulóval kezdődően, kilenc mérkőzésen csupán két pontot szerzett.
– Horváth Ferenc együttese, hazai pályán, másodszor kapott három gólt az idényben. A Bp., Honvéd 3-0-ra verte meg.
– Novothny Soma a visszatérése óta mindkét hazai meccsén szerzett gólt.
– Mindkét csapat tíz emberrel fejezte be a mérkőzést, Tamás (87.), illetve Brkovics (59.) kiállítása miatt.
– A DVSC-Teva mindössze másodszor nyert Leonel Pontessel a bajnokságban. Először vendégként.
– Több mint egy éve, 2015 augusztusában szerzett legutóbb a Loki három gólt idegenben (Kispesten 3-3).
– Tőzsér Dániel több mint tíz év után szerzett ismét gólt a magyar élvonalban. 2006. április 9-én, a Ferencváros tagjaként lőtte az utolsót külföldre szerződése előtt.



FERENCVÁROS–ÚJPEST FC 3-3 (1-2)
Gólszerzők: Djuricin (11.), Leandro (60.), Pávkovics (65., öngól), illeve Diarra (20.), Balogh B. (38., 52. - a másodikat tizenegyesből)

– A Ferencváros a legutóbbi három bajnoki mérkőzésén nyeretlen az Újpest ellen.
– A Fradi tizenkét ponttal szerzett kevesebbet, mint a 2015-2016-os idény első harmadában.
– A legutóbbi öt fordulóban csak négy csapat (Diósgyőr, Mezőkövesd, Paks, Újpest) szerzett a bajnoki címvédőnél kevesebb pontot.
– A zöld-fehérek öt bajnoki mérkőzésből csak egyen győztek. Sőt, nyolcból csak kettőn. 2014 őszén volt legutóbb ilyen rossz sorozatuk (8/2), már Thomas Doll-lal.
– 2010. szeptembere óta először hozott hat gólt a derbi. Akkor minden gólt a lila-fehérek szereztek.
– Az Újpest immár öt forduló óta nyeretlen.
– Nebojsa Vignjevics együttese a legutóbbi három fordulóban kétszer is három gólt szerzett, de mindkétszer nyeretlen maradt.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS