Véget ért a magyar csapatok nemzetközi kupaidénye

2013. július. 25., 22:23   |    

Véget ért a magyar csapatok nemzetközi kupaidénye

A Budapest Honvéd és a DVSC-Teva is vereséget szenvedett hazai pályán az Európa Liga 2. selejtezőkörében, és búcsúztak a folytatástól.

A Honvéd az idegenbeli kétgólos vereség után hazai pályán már az első félidőben 2-0-ás hátrányba került, vagyis szünetre gyakorlatilag eldőlt a továbbjutás kérdése a Vojvodina elleni összecsapáson. A kispestiek a félidő előtt Drissa Diarra távoli bombájával szépítettek, de ennél közelebb már nem kerültek a fordításhoz, sőt a második félidőben a vendégek Vranjes találatával bebiztosították sikerüket, és kettős győzelemmel jutottak tovább.

A DVSC-Teva biztató helyzetből kezdte a norvég Strömsgodset elleni hazai visszavágót, miután idegenben 2-2-es döntetlent ért el a múlt héten. A debreceniek hiába játszottak fölényben, a norvégok jobban használták ki helyzeteiket, és a 35. percben egy szabadrúgás utáni védelmi megingást kihasználva a magyar légiós, Kovács Péter talált a hálóba. A szünet után ismét egy szabadrúgás utáni kavarodás hozott norvég gólt, ezúttal Bismark Boateng volt a gólszerző. A debreceniek kétségbeesetten próbáltak szépíteni, de az 58. percben ismét a vendégek örülhettek, ezúttal Oyvind Storflor lövése után vágódott a kapuba a labda. A debrecenieknek félórájuk maradt arra, hogy négy gólt szerezve kiharcolják a továbbjutást, de a szépítő találatot sem tudták végül belőni, pedig az utolsó 20 percben emberelőnyben játszottak. Mindez azt jelenti, hogy az OTP Bank Liga küzdelmei úgy kezdődnek meg pénteken, hogy egyetlen csapatunknak sem kell megosztania az erejét a hazai és a nemzetközi porond között...

Európa Liga, 2. selejtezőkör, visszavágók:

Budapest Honvéd - Vojvodina 1-3 (1-2)
Gólszerző:
Diarra a 44., ill. Bilbija a 27., Alivodics a 41., Vranjes a 64. percben
Továbbjutott a Vojvodina 5-1-es összesítéssel

DVSC-Teva - Strömsgodset 0-3 (0-1)
Gólszerző:
Kovács a 35., Boateng az 51., Storflor az 58. percben
Továbbjutott a Strömsgodset 5-2-es összesítéssel

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS