Véget vetne nyeretlenségi szériájának az MTK

2013. szeptember. 21., 12:42   |    

Véget vetne nyeretlenségi szériájának az MTK

Öt mérkőzéssel folytatódik ma az OTP Bank 8. fordulója. Alapkérdések: folytatódik-e a Diósgyőr jó sorozata, továbbra is a döntetlenek csapata marad-e a Haladás, kilábal-e a hullámvölgyből a Kaposvár és az MTK, hogyan sikerül Bekő Balázs visszatérése a Sóstói Stadionba?

DIÓSGYŐRI VTK–BUDAPEST HONVÉD
(Szeptember 21., szombat, 14.00)

A PMFC-Matias pénteki hazai veresége után a Diósgyőr az egyetlen csapat, amelyik elmondhatja magáról, hogy a legutóbbi három bajnoki mérkőzésén kilenc pontot szerzett. A borsodi együttes szolid rajt után (három döntetlen, egy vereség) az ötödik fordulóban győzött először, azóta ellenben nyerésben van. Tomiszlav Szivics irányításával hazai pályán még veretlen, két döntetlen után az Újpest ellen nyert. A csapat a legutóbbi három fordulóban nem kapott gólt. A Bp. Honvéd szeszélyesen, s a várakozásnál gyengébben szerepel, mindössze két mérkőzését nyerte meg. A legutóbbi idegenbeli találkozóját megnyerte Kaposváron, de utána a Mezőkövesd elleni hazai vereség ismét meggátolta az előrelépést a tabellán. Marco Rossi csapata négy idegenbeli bajnokin van eddig túl, mindegyiken szerzett gólt. A kispestiek legutóbb 2009-ben tudtak Diósgyőrben bajnoki mérkőzést nyerni (tavaly Magyar Kupa-találkozón ellenben győztek).

SZOMBATHELYI HALADÁS–PUSKÁS AKADÉMIA FC
(Szeptember 21., szombat, 16.00)

A szombathelyiek tipikus középcsapatnak mutatkoznak az idényben, mérkőzéseik több felén döntetlent játszottak. Az újonc elleni lesz a negyedik hazai bajnokijuk, az előzőkön két „iksz” mellett egyszer nyertek. Az első fordulóban, Székesfehérváron, a Videotontól kapott ki eddig egyedül Artner Tamás együttese, így a mezőnyből a legrégebbi a veretlensége. A Puskás Akadémia FC a játékosállománya alapján lényegesen jobban kellene, hogy szerepeljen, idegenben az első meccsén, a Pápa ellen pontot szerzett, de azóta háromszor is kikapott, legkevesebb három gólt kapva. Benczés Miklós legénysége az egyik idegenbeli mérkőzésén (Kispesten) nem szerzett gólt, a másik hárman egyet-egyet.

MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI
(Szeptember 21., szombat, 18.00)

A Kaposvár története leggyengébb idénykezdetét produkálta, ha nem nyer Mezőkövesden, a bajnokság egynegyedén túl is még győzelem nélkül áll majd. Kelet-Magyarországon eddig csak az első fordulóban játszott, súlyos vereséget szenvedett Debrecenben. Vendégként négyből négyszer kikapott, 1-11-es gólkülönbséggel. 351 perce nem szerzett gólt a csapat vendégként. A Mezőkövesd harmadszor játszhat otthon, a Pápától kikapott, a Puskás FC-t legyőzte. Véber György együttese a legutóbbi két találkozóját megnyerte, a felcsútiak legyőzése után három pontot szerzett a Bozsik Stadionban is.

MTK BUDAPEST–MVM PAKS
(Szeptember 21., szombat, 18.00)

Az MTK olyan rossz sorozatban van, amilyenben még a kieséssel végződött, 2010–2011-es idényben sem volt: sorozatban öt bajnoki mérkőzését veszítette el a csapat. Csak az első fordulóban, a Mezőkövesd ellen győzött. A kék-fehérek a legutóbbi öt meccsükön mindössze egy gólt szereztek, s aligha vigasztalja őket e tárgyban, hogy Kanta József találata látványban felért többel is. Garami József együttese az előző idényben a második legjobb hazai mérleget produkálta, de a mostani szezonban sorozatban már háromszor kikapott. A Paks a 2012–2013-as szezonban jobban szerepelt idegenben, mint hazai pályán. Most nem, az Újpest elleni siker óta Székesfehérváron (a Videotontól) és Győrben is kikapott. A Paks mindössze egyszer, 2011 májusában, az MTK kiesése idényében nyert bajnoki mérkőzést a Hungária körúton.

VIDEOTON FC–KECSKEMÉTI TE-PHOENIX MECANO
(Szeptember 21., szombat, 20.00)

Bekő Balázs számára minden bizonnyal különleges az esti mérkőzés: játékosként és pályaedzőként is segítette a székesfehérvári klubot, egy rövid megszakítással 1980 és 2011 között. Horváth Ferenc után ő a második korábbi Videoton-játékos, aki az ellenfél vezetőedzőjeként tért vissza 2013 őszén a Sóstói Stadionba. A csapata nincs igazán jó passzban, a pazar, két győzelmet hozó idénykezdet óta immár öt mérkőzésen nem tudott nyerni. (Két döntetlen, három vereség.) Ugyanakkor minden eddigi őszi idegenbeli mérkőzésén csak egy gólt kapott. A papírforma alapján most is fog, ugyanis amióta José Gomes irányítja a Videotont, a fehérváriak minden bajnoki mérkőzésükön szereztek gólt. A Vidi egyszerűen szenzációs hazai mérleggel rendelkezik az idényben: négy meccs, négy győzelem, 13-2-es gólkülönbség! A KTE eddig egyszer tudott bajnoki mérkőzést nyerni a Vidi ellen Fehérváron: 2011 októberében, akkor egyébként még Bekő Balázs volt Paulo Sousa egyik segítője.

A forduló további programja

Vasárnap:
Ferencváros–Újpest FC 16.30
Győri ETO FC–DVSC-TEVA 18.30

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Rangadót nyert, az élvonal kapujában a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS