Vereséggel kezdett az EL-ben a MOL Vidi

2018. szeptember. 20., 20:41   |    

Vereséggel kezdett az EL-ben a MOL Vidi

A fehérváriak 2-0-ás vereséget szenvedtek a fehérorosz bajnok BATE Boriszovtól a Groupama Arénában az Európa-liga csoportkörének első fordulójában.

A MOL Vidi hat év után tért vissza a második számú nemzetközi kupasorozat, az EL főtáblájára, ahol a fehérorosz BATE, az angol Chelsea és a görög PAOK társaságában igyekszik megszerezni a csoport továbbjutó helyeinek valamelyikét. Az első csoportmérkőzésen a fehérorosz bajnok volt a fehérváriak ellenfele, a mérkőzést közel 15 ezer néző előtt rendezték meg a Groupama Arénában.

A találkozó első félidejében nem volt jelentős különbség mezőnyben a két csapat között, a fehéroroszokon látszott, hogy rutinosak a nemzetközi porondon, fegyelmezetten, szervezetten futballoztak, nem hagytak sok lehetőséget a Vidi támadóinak. A fehérváriak játékába valamivel több hiba csúszott, a 27. percben egy védelmi figyelmetlenséget góllal büntettek a vendégek, a finn válogatott Tuominen talált éles szögből a hálóba.
A folytatásban a Vidi előtt is adódtak lehetőségek, Kovács István két lövéssel is közel járt az egyenlítéshez, de nem született gól, a szünetben 1-0-ra vezetett a BATE. 

A második félidő elején rákapcsolt a Vidi, de csak helyzetekig jutott el, a jól kontrázó BATE pedig türelmesen várt a kínálkozó lehetőségekre. A hajrában a vendégcsapat Filipenko fejesével megduplázta előnyét, és eldöntötte a meccset. Az utolsó pillanatokban a vendégek részéről kiállították Alekszandr Filipovicsot, de ennek már nem volt jelentősége, a BATE magabiztosan szerezte meg a három pontot. 

A csoport másik mérkőzésén a Chelsea 1-0-ra győzött a görög PAOK otthonában.

Európa-liga, K-csoport, 1. forduló.
Vidi FC (magyar)–BATE Boriszov (fehérorosz) 0–2
Budapest, Groupama Aréna, 14 726 néző. V: Kristoffersen (dán) –
Vidi FC: Tujvel – Fiola (Hodzic, 64.), Juhász R., Vinícius, Stopira – Nego, A. Hadzic, Nikolov (Berecz, 78.) – Kovács I., M. Scsepovics, Milanov (Hangya, 76.).Vezetőedző: Marko Nikolics 
BATE: Scserbickij – Poljakov, Milunovics, Filipenko, Filipovics – Ivanics, D. Baga, Jablonszkij, Dragun, Sztaszevics – Touminen (Szkavis, 65.). Kispad: Csicskan (kapus), Berezkin, , Riosz, Kizito, Vologyko, Gorgyejcsuk. Vezetőedző: Alekszej Baga
Gólszerző: Tuominen (27.), Filipenko (85.) 
Kiállítva: Filipovics (94., BATE)


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS