Vereséggel kezdtünk a Jezek-tornán

2015. augusztus. 18., 22:14   |    

Vereséggel kezdtünk a Jezek-tornán

A házigazda cseh válogatott 2-0-ra legyőzte U18-as csapatunkat a Vaclav Jezek-emléktorna első játéknapján.

Az 1998-as születésű játékosokból álló U18-as válogatott összetétele több helyen változott a tavaszihoz képest, ennek oka, hogy hat meghatározó labdarúgóra már az egy évvel idősebbek között számítanak, ők a horvátországi U19-es Eb-selejtezőre készülnek. Így esélyt kaptak a bizonyításra a korosztály azon játékosai is, akiknek eddig kevesebb alkalmuk volt, hogy megmutassák tudásukat a nemzeti csapatban, néhányan közülük első alkalommal kaptak meghívót a válogatottba.

A Jezek-torna első játéknapján, a házigazdák elleni találkozó első félidejében a csehek valamivel többet birtokolták a labdát, de gólhelyzeteket kizárólag mi alakítottunk ki, három-négy alkalommal is közel jártunk a vezetés megszerzéséhez, Szőke Dániel kapufát is lőtt. A fordulás után egy átlövésből gyorsan vezetést szereztek a csehek, és a góljuk alaposan megfogta a mieinket, a hazaiak jelentős fölényben játszottak. Az utolsó negyedórára szerkezetet váltottunk, átálltunk kétcsatáros taktikára, és ez jót tett a játékunknak, átvettük az irányítást, a hajrában már dominálni tudtunk. A gólszerzés azonban nem jött össze, nem úgy a cseheknek, akik az utolsó pillanatokban, egy kontratámadásuk végén megítélt büntetőből megszerezték második találatukat is, beállítva a 2-0-ás végeredményt.

- Az első félidőben jól játszottunk, meg tudtuk valósítani az eltervezett taktikánkat, megvoltak a helyzeteink is, de csak kapufáig jutottunk - mondta a mérkőzés után Németh Antal szövetségi edző az mlsz.hu-nak. - A szünet után kapott gól visszavetette a csapatot, görcsössé vált a játékunk, ebben a periódusban nagyon nehéz dolgunk volt, a csehek egyértelműen fölénk nőttek, az utolsó negyedóra viszont már a miénk volt. Bár az eredmény mást mutat, szoros mérkőzést játszottunk egy nagyon jó erőkből álló cseh csapattal, az első félidei és a hajrában mutatott játékunkra építhetünk a folytatásban is.

Csehország-Magyarország 2-0 (0-0)
Magyarország: Vajda Dániel - Szalai András, Patik Márton, Tóth Bence, Gergényi Bence - Takács Ronald, Keményffy Máté (Pataki Roland, 73.)- Tömösvári Bálint, Szőke Dániel (Bayer Bence, 46.), Herjeczki Kristóf (Kovács Dávid, 65.) - Dragóner Filip (Kamarás György, 46.)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS