Világsztárok ellen játszik vb-selejtezőt a női A-válogatott

2014. augusztus. 20., 10:45   |    

Világsztárok ellen játszik vb-selejtezőt a női A-válogatott

Az MTK-Hungária múlt heti női Bajnokok Ligája-főtáblára jutása után, szerdán a Markó Edina által irányított női A-válogatott kerül fókuszba. Ma 19 órától a Bozsik-stadionban Franciaország ellen játszik világbajnoki selejtezőt.

A két csapat legutóbb májusban Besançonban - 10 000 néző előtt - találkozott: akkor az Egyesült Államok, Németország és a világbajnok Japán mögött, a világranglista negyedik helyén álló franciák nyertek 4-0-ra. Az eredmény felettébb tisztes, ha figyelembe vesszük, hogy a "Kékeket" olyan világsztárok erősítik, mint Louisa Necib, Camille Abily, vagy Élodie Tomis, miközben a magyar csapatból sajnálatos bokasérülése miatt továbbra is hiányzik a nemzetközi mezőnyben legmagasabban jegyzet játékosa, a VfL Wolfsburg támadójaként kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Jakabfi Zsanett.

A magyar női válogatott szövetségi kapitánya - aki maga is 55-sörös válogatott volt - a találkozó előtti utolsó edzésen elmondta, egy igazi sportember számára az ilyen meccsek a legjobbak, ezek adnak élményt, ugyanakkor kihívást is. Markó Edina arra biztatta játékosait, higgyenek magukban és abban, hogy már a legutóbbi májusi mérkőzés óta is jobb lett, fejlődött a csapat és ezt meg is tudja mutatni a Bozsik Stadionban.

A 2015-ös, Kanadában rendezendő női labdarúgó-világbajnokság európai 7. selejtezőcsoportját százszázalékos teljesítménnyel, a 7 mérkőzésen szerzett 21 ponttal, sőt, ami ennél is imponálóbb, 45-2-es gólkülönbséggel vezeti a francia válogatott. A magyar csapat 9 pontjával - Kazahsztán és Bulgária itthoni legyőzésével, valamint a kazahok elleni idegenbeli sikerrel - 9 ponttal, a negyedik helyen áll.

A Sport1 televízió által, élőben közvetítendő mérkőzésen a magyar válogatottnak ünnepeltjei is lesznek: ötvenedszer lép pályára az A-válogatottban az egyaránt a berlini Hertha BSC női csapatában, a Lübars FC-ben futballozó Rácz Zsófia, valamint Tóth Gabriella.

A magyar válogatott kezdőcsapata: Szőcs Réka (MTK Hungária - 48-szoros válogatott) - Papp Dóra (MTK Hungária, 22), Szeitl Szilvia (1. FC Femina, 55), Tálosi Szabina (Hoco Südburgenland, 54), Gál Tímea (MTK Hungária, 61), Tóth Gabriella (FC Lübars, 49) - Csiszár Henrietta (ASA Targu Mures, 32), Rácz Zsófia (FC Lübars, 49), Hummel-Smuczer Angéla (MTK Hungária, 97) - Zeller Dóra (TSG 1899 Hoffenheim, 13), Vágó Fanni (Olimpia Cluj, 62).

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS