Vissza akar találni a régi ösvényre a Vidi

2013. november. 06., 10:11   |    

Vissza akar találni a régi ösvényre a Vidi

Az OTP Bank Liga 14. fordulójában akár a félidény bajnoka lehet a Videoton FC – de ehhez három eredménynek is számára kedvezően kell alakulnia. Mindenesetre az elsőn, a ma estin megteheti az első lépést, ha legyőzi az újonc Mezőkövesd-Zsóry FC-t.

VIDEOTON FC–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC
(November 8., péntek, 19.00, SPORT1)

Két nyeretlen bajnoki mérkőzés áll a székesfehérváriak mögött, ráadásul Kaposváron nem szereztek gólt. Egyikre sem volt példa még az esztendő eleje óta íródó José Gomes-érában. Ugyanakkor az idény egészét nézve remek a csapat mérlege a Sóstói Stadionban: 8 mérkőzésből hét győzelem, 21 megszerzett pont, 21-4-es gólkülönbség. Ugyanakkor talán érdekes adalék, hogy a csapat hétből háromszor is a második félidőben nyerte meg a meccsét, nem feltétlenül az elsöprő kezdés jellemzi minden alkalommal. Az újonc mezőkövesdi együttes az utolsó előtti (a múlt héten az utolsótól kapott a Videoton FC), 11 megszerzett ponttal. Véber György együttese eddig idegenben volt eredményesebb, nyolc ponttal gazdagodott, a hazai hárommal szemben. Megjegyzendő, hogy ameddig a Vidi hazai pályán, a Mezőkövesd idegenben játszik gólokban (sokkal) gazdagabb meccseket. A borsodi város csapata pályaválasztóként 4-9-es, vendégként 11-19-es gólkülönbségnél tart. Még egy érdekesség: a Videoton FC-ben négy játékos szerepelt az eddigi 13 bajnoki forduló mindegyikében az OTP Bank Ligában: a sérülése után már teljesen fitt Stopira és az új kapus, Calatayud mellett két, a Puskás Akadémián nevelkedett magyar fiatal, Szolnoki Roland és Kleinheisler László. Az újoncnál nincs olyan futballista, aki a Mezőkövesd minden eddigi NB I-es mérkőzésén szerepelt volna.

A további program:

Szombat:
DVSC-TEVA–Puskás Akadémia 14.00
Lombard Pápa Termál FC–MVM Paks 16.00
Győri ETO FC–Kaposvári Rákóczi 16.00
PMFC-Matias–Diósgyőri VTK 18.00
MTK Budapest–Budapest Honvéd 20.00

Vasárnap:

Ferencváros–Szombathelyi Haladás 16.30
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano–Újpest FC 18.30

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS