Visszavágott a Vidi, lezárult az Újpest veretlenségi sorozata

2016. március. 05., 20:08   |    

Visszavágott a Vidi, lezárult az Újpest veretlenségi sorozata

Az OTP Bank Liga 23. fordulójában a Videoton FC revánsot vett őszi vereségeiért, és 2-1-re nyert a Haladás ellen, a Békéscsaba három pontot szerzett Pakson, a DVTK 2-2-re végzett a Ferencváros otthonában. Az MTK elvette az Újpest október óta tartó veretlenségét.

MTK Budapest - Újpest FC 2-1 (0-0)
Vezette: Kassai Viktor
Gólszerző: Strestik az 58., Hrepka a 83., ill. Bardhi a 77. percben

Az első félidőben kevés helyzetet láthattak a nézők, azokat az Újpest dolgozta ki, de a lila-fehérek is elsősorban pontrúgások után tudtak veszélyeztetni. Az 58. percben az MTK első komolyabb lehetőségét gólra váltotta, Torghelle Sándor remek jobb oldali beadását követően Marek Strestik belsőzött a hálóba (1-0). A 77. percben Enisz Bardhi hozta vissza az Újpest győzelmi reményeit, 20 méteres lövését követően az egyik hazai lábon megpattanó labda a kapu bal oldalában kötött ki (1-1). A 83. percben a csereként beállt Hrepka Ádám döntötte el a három pont sorsát, ezúttal is Torghelle volt az előkészítő, míg Hrepkának csak az üres kapuba kellett továbbítania (2-1). Az MTK megszerezte első győzelmét Teodoru Vaszilisz irányításával, véget vetve a lila-fehérek október óta tartó veretlenségének.

Ferencváros - DVTK 2-2 (1-1)
Vezette: Andó-Szabó Sándor
Gólszerző: Gera a 10., Pintér a 85., ill. Bognár a 17., Novothny a 88. percben

Ferencvárosi helyzetekkel kezdődött a mérkőzés, előbb Trinks lövését blokkolták a védők, majd Gera fejese után a keresztléc mentette meg a DVTK-t. A 10. percben megszerezte a vezetést a Fradi, a Böde Dániel ellen elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Gera Zoltán értékesítette (1-0). A 17. percben váratlanul egyenlített a Diósgyőr, Bognár István jó 20 méterről lőtte ki a jobb alsó sarkot (1-1). A szünetig elmaradtak a lehetőségek, a második félidőben pedig jobbára a nagy mezőnyfölényben futballozó Ferencváros előtt adódtak helyzetek. A DVTK kontrajátékra rendezkedett be, és a hajráig ez nem is tűnt rossz taktikának, a 85. percben azonban góllá érett a hazaiak nyomása, egy jobb oldali szöglet után Lamah fejese után még kijött a labda Rados kapusról, de az érkező Pintér Ádám az üres kapuba továbbított (2-1). Mégsem nyerte meg a meccset a Fradi, mert a 88. percben Nemes erőszakossága eredményezett diósgyőri helyzetet, a pár pillanattal korábban beállt Novothny Soma pedig a balösszekötő helyéről, 15 méterről a bal alsó sarokba lőtt (2-2). A hosszabbításban a DVTK még szerzett egy érvénytelen találatot, de végül egyik csapat sem tudta a maga javára fordítani a meccset, egy-egy ponttal gazdagodtak a csapatok.

Videoton FC - Haladás 2-1 (1-0)
Vezette: Vad II István
Gólszerző: Oliveira a 10., Feczesin a 71., ill. Popin a 65. percben

A 10. percben vezetést szerzett a Vidi, egy kis szöglet után Filipe Oliveirát nem támadták meg a védők, ő befelé húzott a kapu elé, majd az öt és feles közelébe érve kilőtte a jobb alsó sarkot (1-0). A hazaiak jól tartották előnyüket, a szünetig helyzetük volt az újabb gólhoz is, de a félidő végéig nem változott az eredmény. A második játékrészben a Haladás volt aktívabb, többet birtokolta a labdát, és a 65. percben egyenlített is, egy kontra végén Ugrai Roland adott középre, Sasa Popin pedig 5 méterről a hálóba továbbított (1-1). A 71. percben, egy 16-oson belüli kezezést követően tizenegyeshez jutott a Vidi, amelyet Feczesin Róbert értékesített (2-1). A Haladás a hajrában még lőtt egy kapufát, de a pontszerzéshez szükséges gól elmaradt, a Vidi vissza tudott vágni az őszi két vereségért.

DVSC-Teva - Puskás Akadémia 4-2 (3-2)
Vezette: Erdős József
Gólszerző: Takács a 12., Szakály a 19., Horváth a 20., Horváth az 54., ill. Mészáros N. (öngól) a 8., Mészáros K. a 24. percben

Fordulatos, eseményekben gazdag volt az első félidő, a kezdeti Loki-lehetőségek után a 8. percben vezetéshez jutottak a vendégek, Csurko 15 méteres lövését követően a menteni igyekvő Mészáros Norbert lábáról a léc alá vágódott a labda, öngól (0-1). Nem sokat kellett várni az egyenlítésre, a 12. percben Szakály Péter kilépett a 16-oson belül, majd Takács Tamás elé gurított, aki közelről a hálóba továbbított (1-1). A vendégek a gól után aktívak voltak ugyan, de a 19. percben a Debrecen szerzett vezetést, Szakály Péter 22 méterről lőtt a bal felső sarokba (2-1). Egy perccel később ismét középkezdéshez készülődhetett a Puskás Akadémia, Ferenczi bal oldali lapos beadását követően Horváth Zsolt 5 méterről a kapu közepébe helyezett (3-1). A 24. percben érkezett a találkozó ötödik gólja, Sallai Roland remek kiugratásával Mészáros Karolt tört kapura, majd lőtt 12 méterről a hálóba (3-2). A folytatásban is sok volt a lehetőség, de a szünetig nem született újabb találat. Az 54. percben megszületett a negyedik debreceni gól, Ferenczi bal oldali beadására ismét Horváth Zsolt érkezett, és közelről az üres kapuba passzolt (4-2). Az akadémisták innen már nem tudtak újítani, a DVSC végül magabiztosan nyerte meg a találkozót, és feljött a második helyre a tabellán.

Budapest Honvéd - Vasas 0-0
Vezette: Karakó Ferenc

Az első félidőben mezőnyben kiegyenlített volt a találkozó, a nagyobb lehetőségek viszont a Vasas előtt adódtak, Horváth kapusnak kétszer is nagyot kellett védenie. A második félidőben nagy csata zajlott a pályán, ezt jelzi, hogy a játékvezető két piros lapot is kiosztott, a 60. percben Eppel Márton, a 68. percben Gazdag Dániel jutott a kiállítás sorsára. Az utolsó bő 20 percben hiába játszott kettős emberelőnyben a Vasas, nem tuda begyötörni a győztes találatot, gólnélküli döntetlennel ért véget a mérkőzés.

Paksi FC - Békéscsaba 0-2 (0-1)
Vezette: Bognár Tamás
Gólszerző: Eccleston a 40., Punosevac a 62. percben

Az első félórában a paksiak jelentős fölényben futballoztak, de a Békéscsaba, akárcsak az előző mérkőzésein, nagyszerűen megszervezte védekezését, és nem engedte helyzetbe kerülni a hazaiakat. Sőt, a 40. percben vezetést szereztek a vendégek, Bényei indításával Eccleston tört kapura, kicselezte a kifutó kapust és az üres kapuba gurított (0-1). A Paks a második félidőben sem tudott újítani, sőt, a 62. percben a csabaiak újabb gólt szereztek, Piermayr beadása után Punosevac középről, 15 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (0-2), és miután a hazaiak a hajrában csak két kapufáig jutottak, ez lett a végeredmény is.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS