Zöldek a zöldekkel, lilák a lilákkal

2013. november. 10., 12:16   |    

Zöldek a zöldekkel, lilák a lilákkal

Két mérkőzéssel zárul az OTP Bank Liga 14. fordulója. A Puskás Ferenc Stadionban két zöld-fehér, a kecskeméti Széktói Stadionban két lila-fehér együttes találkozik.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–SZOMBATHELYI HALADÁS
(November 10., vasárnap, 16.30)

Rengeteg emlékezetes mérkőzést játszott a múltban a két csapat a fővárosban, gondoljunk csak a metrófogantyú bedobásáról elhíresült, 1983-as találkozóra, vagy az 1993-as, tizenegyes-párbajban eldőlt kupadöntőre. Ha már a harminc és a húsz évvel ezelőtti meccset felidéztük, ne maradjon ki a 2003 őszi sem: a nagyon jó erőkből álló Fradi csak az utolsó negyedórában szerzett két góllal, Leandro és Gera egy-egy találatával verte meg az akkor Bozsik Péter által irányított Haladást. Most is hármasra végződő évszámot írunk, ergo emlékezetes mérkőzésre számíthatunk. De azért is, mert a Ferencváros a legutóbbi héten a Szekszárd elleni Magyar Kupa-tízessel, s főleg a Diósgyőr idegenbeli legyőzésével jelezte, kilépett a gödörből. Artner Tamás alakulata ugyan vereséggel kezdte a bajnokságot Székesfehérváron, de azóta mindössze egyszer nem szerzett pontot – a Bp. Honvéd ellen. Az ősz folyamán negyedszer játszik majd bajnoki mérkőzésen a Haladás a fővárosban, az MTK-t legyőzte, az Újpest ellen 1-1-re játszott, minden fellépésén szerzett eddig gólt. A vasi együttes a Fradi elleni legutóbbi három budapesti találkozójából kettőt megnyert.

KECSKEMÉTI TE-PHOENIX MECANO–ÚJPEST FC
(November 10., vasárnap, 18.30)

A két lila-fehér együttes formája között nincs nagy különbség, a KTE négy, az Újpest három pontot szerzett a legutóbbi négy fordulóban. Ugyanakkor Bekő Balázs együttese a legutóbbi három hazai bajnokijából kettőt megnyert (a Győr és a Paks ellen). Az Újpest az új edzővel, Nebojsa Vignjeviccsel eddig százszázalékos vendégként, igaz, mindössze egy mérkőzés adja a mérleget, az MTK elleni 1-0. A DVSC elleni hazai mérkőzés már egyáltalán nem alakult jól (1-4). A két csapat szeptember közepén a Ligakupában találkozott egymással Kecskeméten, a KTE 2-1-re nyert. Az Újpest bajnoki mérkőzésen még soha nem tudott nyerni Kecskeméten, minden sorozatot figyelembe véve is csak egyszer, 2009 őszén, egy Magyar Kupa-találkozón győzött. A kecskemétiek keretéből Rajczi Péter, Nagy Patrik, Mogyorósi József és Bodiong Ebala is játszott az Újpest színeiben élvonalbeli mérkőzést.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS