Edzőtáborban jártak az NB III-as játékvezetők

2015. február. 13., 11:00   |    

Edzőtáborban jártak az NB III-as játékvezetők

A vecsési Airport Hotel volt a bázisa a 2015-ös téli NB III-as edzőtábornak.

Február 5-én reggel Hanacsek Attila az MLSZ JB alelnöke nyitotta meg az összetartást, majd elméleti teszttel kezdődött a programsorozat. A nyitónapon Solymosi Péter a mérkőzés előtti megbeszélésről, míg Pintér Csaba a játékvezetők testbeszédéről és kommunikációjáról tartott előadást.

A második napon Kovács Péter, az MLSZ biztonsági igazgató-helyettese a mérkőzések befolyásolásával kapcsolatos tájékoztatást adott a játékvezetőknek, az asszisztenseknek és az ellenőröknek. Csiki Károly, az országos szövetség versenyigazgatójának útmutatásai zárta a délelőttöt. Dr. Barczi Róbert is bemutatkozott, aki jelenleg a versenyigazgató helyettese, nyártól pedig ő lesz Csiki Károly utódja. Fábián Mihály az erőszakos cselekedetek és súlyos szabálytalanságok felismeréséről és következetes büntetéséről foglalta össze gondolatait, míg Erdős József a kezezések helyes elbírálását vette górcső alá.

A harmadik napon folytatódott a profi játékvezetők előadássorozata. Andó-Szabó Sándor a szabadrúgások lebonyolításáról, Iványi Zoltán pedig a nyilvánvaló gólhelyzetekről beszélt UEFA-DVD-k segítségével. Kispál Róbert az aktív és passzív lesek helyes elbírálásának labirintusából mutatta meg a kiutat. Dr. Sáfár Sándor erőnléti edző jóvoltából gyakorlati foglalkozás keretében tréningeztek a vecsési sportpályán. A zárónapon edzéselméleti és étkezési tanácsokkal látták el a jelenlévőket. A szellemi tesztek kiértékelésével, majd Puhl Sándor MLSZ JB alelnök zárszavával ért véget a négy napos edzőtábor, amellyel a résztvevők kellőképpen ráhangolódtak a hamarosan kezdődő tavaszi szezonra.

A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS