A Honvéd és a Kövesd is jeleskedik a pontrúgásoknál

2021. október. 23., 19:13   |    

A Honvéd és a Kövesd is jeleskedik a pontrúgásoknál

Az örökrangadó mellett egy másik mérkőzést is NB I-es mérkőzést is rendeznek a fővárosban vasárnap: a Budapest Honvéd a Mezőkövesdet fogadja.

A kövesdiek az előző hétvégén nyertek, de így is csak két ponttal előzték meg a forduló előtt a kiesőzónában tanyázó Gyirmótot. Az immár Supka Attila irányításával készülő borsodi csapat szerezte a második legkevesebb gólt az első kilenc fordulóban: mindössze tízet. A tizenöt kapott góljából tizenegyet a második félidőben szereztek az ellenfelek.

A kispestiek viszont eddig inkább a meccsek elejét nyomják meg, 15 szerzett góljuk majdnem felét a meccseik első 30 percében érték el, az első félórában egyetlen másik csapat sem volt náluk többször eredményes.

Örökrangadó zárja az ünnepi hétvége programját

Örökrangadó zárja az ünnepi hétvége programját

Nemzeti ünnepünk előtt és után is három mérkőzést rendeznek péntektől vasárnapig az OTP Bank Liga 10. fordulójában. A programot az örökrangadó zárja a Groupama Arénában.

Tovább

A Honvéd kapta a második legtöbb gólt pontrúgások után (ötöt), igaz, a támadó pontrúgásokban nem volt nála hatékonyabb csapat a mezőnyben: ötször volt eredményes rögzített szituációkat követően, ez a legmagasabb szám mezőnyben. Más kérdés, hogy a kövesdieket eddig nem lehetett zavarba hozni rögzített helyzeteknél, kilenc mérkőzésükön egyetlen ilyen gólt sem kaptak. A kövesdiek kapujára érkezett a második legkevesebb lövés eddig, meccsenként átlagban kevesebb mint tízszer próbálkoztak góllövéssel az ellenfelek.

A kispestiek labdavesztésekben ezüstérmesek, a Ferencváros után a második legkevesebb labdát szórták el (a saját védőharmadban elvesztett labdák tekintetében pedig csak a Paks állt jobban a forduló előtt).

A kövesdiek jegyezték a harmadik legtöbb passzt eddigi mérkőzéseiken (mérkőzésenként 380-at), míg a Honvéd a hatodik ebben a mutatóban. A kispestiek viszont labdabirtoklásban harmadikok eddig a mezőnyben (átlagosan 54%), a Mezőkövesd 51%-kal az ötödik ebben a mutatóban.

A cselek számában a mezőny végén kullog e két együttes: a kövesdiek a 11. (meccsenként 21,84-es átlaggal), a kispestiek a 12. helyen állnak (meccsenként 20,01-gyel). A Honvéd a második a letámadási intenzitásban a paksiak mögött, és blokkolt lövésekben is ezüstérmes eddig Horváth Ferenc csapata.

Tabella

OTP Bank Liga NB I. 10. forduló

Sorsolás
2023. 10. 21. 12:30
Kisvárdai Várkerti Stadion
2023. 10. 21. 14:45
ZTE Aréna
2023. 10. 21. 17:00
Szusza Ferenc Stadion
2023. 10. 22. 13:15
Új Hidegkuti Nándor Stadion
2023. 10. 22. 15:30
Debreceni Nagyerdei Stadion
2023. 10. 22. 17:45
DVTK Stadion


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS