A kupasikerek a pályára csábítják a szarvasi szurkolókat

2019. október. 31., 15:18   |    

A kupasikerek a pályára csábítják a szarvasi szurkolókat
Fotó: szarvasifc.hu

Már csak egy negyedosztályú csapat van talpon a Magyar Kupában: Szarvasi FC NB I-es ellenféllel néz szembe a 8. fordulóban. A ZTE elleni találkozó a két évvel ezelőtti mérkőzés visszavágója lesz.

Azt már a szerdai kupaforduló előtt tudhattuk, biztosan lesz megye I-es csapat a Magyar Kupa legjobb 32 csapata között, hiszen a Szarvasi FC a Balkány SE-t fogadta. A találkozó elején még a vendégeknek állt a zászló, ám a szarvasiak– Farkas János és Kriska Norbert góljaival – hátrányból fordítva nyertek és a 2–1-es eredménnyel biztosították, hogy a két évvel ezelőtti sikerükhöz hasonlóan ezúttal is bejutnak a 8. fordulóba – ahol az OTP Bank Liga újonca, a Zalaegerszeg lesz  ellenfelük.

Ahogy az előző ellenfelünket, a Siklóst, úgy a Balkányt is megnéztem egy hazai bajnokiján, és utóbbi csapatnál azt láttam, hogy nagyjából azonos erők küzdelmére lehet számítani a Kupában. Kiélezett mérkőzést játszottunk velük, az első félidőben inkább mi voltunk jobbak, a saját játékunkat játszottuk, a második játékrészben viszont egyre jobban ránk erőltették az akaratukat, ezért is mondom, hogy a szívünknek köszönhetjük a győzelmet – értékelt a tegnapi meccs alatti folyamatos instruálás miatt rekedt hangon Somogyi János, aki a csapat korábbi játékosából lett edző.

A Szarvas kupamenetelése három éve tart, azóta mindig eljutottak az országos főtábláig. Az első sikereket követően pedig az együttes mellé állt a városvezetés és helyi vállalkozók is, akiknek köszönhetően sokat javultak a körülmények.

Az előző kiíráshoz hasonlóan most is amatőr kupa-döntőt játszhat a csapat és a bajnokságban is komoly céljaik vannak: szeretnének felsőbb osztályba lépni – most, vagy a következő szezonban.

Mióta jól megy a csapatnak a kupában, az emberek elkezdtek meccsre járni. Egy bajnokira is 4-500 szurkoló szokott kijönni, akik végig lelkesen biztatják a srácokat, akik az öltözőben gyakran emlegetik, milyen hálásak, hogy ilyen közönség előtt focizhatnak. A ZTE ellen legalább 1000 főre számítok. Két éve ugyanígy a 32 között szintén velük mérkőztünk meg, szóval egyfajta visszavágó is lesz ez a találkozó, habár azóta sokat erősödött a már NB I-es klub. A továbbjutás után már a pályán is volt egy kis ünneplés, de vasárnap ismét nyernünk kell, hiszen a Békés megye I-es bajnokságban 4 pontra vagyunk az első helyezettől.

A szakvezető szerint, ha reálisan nézzük az erőviszonyokat, 10 gól különbség is van a két csapat között, de – ahogyan ő fogalmazott – ha százból csak egyszer is sikerülhet megverni az OTP Bank Ligában szereplő együttest, akkor meg kell próbálni.

Miért ne lehetne ez az az egy alkalom? Nem én lennék, ha azt mondanám a játékosaimnak, hogy tegyünk meg mindent és essünk ki szépen… A fociban sok tényezőnek kell összejönnie, ők is kifoghatnak egy rossz napot és nekünk is lehet szerencsénk.

A Magyar Kupában legközelebb december 4-én lépnek pályára a csapatok az alábbi párosításokban.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS