A szünet után lefociztuk a bosnyákokat

2013. szeptember. 05., 19:56   |    

A szünet után lefociztuk a bosnyákokat

U21-es válogatottunk a szünetben még vesztésre állt a bosnyákok elleni U21-es Európa-bajnoki selejtezőn, de a fordulást követően nagyszerű játékkal fordított, és 4-1-es győzelmet aratott. Az örömünket Kovács István súlyos sérülése árnyékolja be, a Videoton FC középpályása egész biztosan nem lehet ott az észtek elleni, jövő heti A-válogatott meccsen.

Kissé komótosan indítottuk a meccset, a bosnyákok rögtön a kezdés után fölényre tettek szert a középpályán, gyorsabban, dinamikusabban futballoztak a mieinknél. A 8. percben egy rosszul sikerül kirúgás után gyors jobb oldali támadást indítottak a vendégek, a védőink nem őrizték a középen érkező Prcicet, aki a pontos beadást követően 7 méterről a kapu közepébe fejelt (0-1).

Az első magyar kapura lövésre a 11. percig kellett várni, de Radó próbálkozása nem okozott igazi gólveszélyt. A 21. percben egy kontra végén Duljevic a bal oldalról, éles szögből bombázott a kapufára, onnan a gólvonal elé pattant a labda, majd Prcic lövését blokkolták a védők.

A játékrész második felében visszaálltak a bosnyákok, tíz emberrel védekeztek saját térfelükön, és a megszerzett labdákból próbáltak gyors kontrákat vezetni. A mieink ekkor már többet birtokolták a labdát, de nem tudtak utat találni a kapu felé a bosnyák védők rengetegében, így igazán veszélyes magyar lehetőség nélkül ért véget a félidő.

A szünetben kettőt cserélt Róth Antal, a csapat két legfiatalabb játékosa, Bese Barnabás és Kleinheisler László hagyta el a pályát, Holman Dávid és Adorján Krisztián állt be helyükre. A második félidőt egy bosnyák helyzet vezette be, de nem sokkal később megszületett az egyenlítő gólunk: az 50. percben Kovács István dobta játékba Szolnokit a jobb oldalon, a pontos beadást követően Holman Dávid 10 méterről védhetetlenül a kapu bal oldalába fejelt (1-1).

A folytatásban alaposan feljavult a játékunk, szellemesebben, lendületesebben futballoztunk, mint az első játékrészben, és meg is lett az eredménye: az 59. percben Adorján jobb oldali szöglete után Baráth Botond 11 méterről fejelt kapura, a vetődő bosnyák kapus még beleütött a labdába, de már csak a jobb sarokba tudta segíteni azt (2-1).

A vezetés tudatában sem álltunk vissza, a 70. percben megérdemelten szereztünk újabb gólt: a visszalépő Kovács István saját térfeléről ívelt hajszálpontosan a védőjéről leváló Holman Dávidhoz, aki hibátlanul vette át a labdát, majd 14 méterről a jobb alsó sarokba passzolt (3-1).

A 82. percben egy pontos keresztlabdát Kovács vett át remekül, ziccerben vezette kapura a labdát, a lendületből keresztező Zakaric pedig kíméletlenül letaglózta. A tizenegyes nem lehetett kérdés, a szabálytalankodó bosnyák örülhet, hogy megúszta sárga lappal. A mieink csapatkapitánya az esésnél súlyos sérülést szenvedett (az első hírek szerint eltört a kulcscsontja), hordágyon vitték le a pályáról. A büntetőt Adorján Krisztián magabiztosan értékesítette (4-1). A hátralévő időben magabiztosan őriztük az előnyt, és a második félidei kitűnő játékunknak köszönhetően megérdemelt győzelmet arattunk. Válogatottunk két meccsen szerzett hat pontjával vezeti Eb-selejtező csoportját.

- A korai bosnyák gól után kicsit bepánikoltunk, bizonytalanná vált a játékunk, nem működött a labdakihozatalunk, egyetlen jó teljesítmény sem volt a csapatban - értékelt a lefújás után Róth Antal. - A második félidőben a gyors gól megnyugtatta a csapatot, minden elismerésem a játékosoké, amiért nemzetközi tétmérkőzésen fordítani tudtak. A második félidőben mindenki jó teljesítményt nyújtott, nagyon sajnálom, hogy egyik legfontosabb játékosunk, Kovács István súlyos sérülést szenvedett.

Európa-bajnoki selejtező, Kecskemét

Magyarország - Bosznia-Hercegovina 4-1 (0-1)
Magyarország:
Jova Levente - Szolnoki Roland, Otigba Kenneth, Kelemen Dávid, Baráth Botond - Windecker József, Vécsei Bálint - Kleinheisler László (Adorján Krisztián, 46.), Kovács István (Bacsa Patrik, 85.), Bese Barnabás (Holman Dávid, 46.) - Radó András
Gólszerzők: Holman az 50., Baráth az 59., Holman a 70., Adorján (11-esből) a 84., ill. Prcic a 8. percben

$galeria_cim


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS