Az első és az utolsó találkozik a Hidegkuti Stadionban

2018. május. 02., 09:53   |    

Az első és az utolsó találkozik a Hidegkuti Stadionban

Szerdán kilenc, csütörtökön egy mérkőzést rendeznek a Merkantil Bank Liga 33. fordulójában. Az MTK már biztos feljutóként fogadja a sereghajtó Sopront.

SZOLNOKI MÁV FC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
(Szolnok, 17.00)

A Szolnok nagy bajba kerülhet, s már most nagy baj lenne, ha nincs március végétől a három meccsből álló győzelmi sorozata. Azt a három mérkőzést leszámítva november 5. óta minden bajnoki találkozóját elveszítette, a legutóbbi győzelme óta hat mérkőzésen maradt pont nélkül. Rossz a hazai mérleg is, a legutóbbi négy meccs vereséget hozott, múlt szerdán a Sopron is győzni tudott Szolnokon. A szolnokiaknak 37 pontja van, csak hárommal több, mint a már kiesőhelyen álló Szegednek. A Békéscsaba sokkal jobban szerepel, hetek óta veretlen, a tabella harmadik helyén áll. Március eleje óta az öt idegenbeli bajnoki meccséből csak egyet veszített el. 

BUDAÖRS–AQVITAL FC CSÁKVÁR
(Tatabánya, 17.00)

Mind a két együttes meglepő vereséget szenvedett vasárnap. A Budaörs Siófokon kapott ki (ez volt a kisebb szenzáció), a Csákvárt saját pályáján érte a Budafok elleni 3-1-es vereség. Egyik csapatnak sem kell azért különösebben izgulnia, a Budaörs, noha a legutóbbi három fordulóban kilenc pontot veszített, még mindig a hatodik, a Csákvár, noha négy nap alatt kétszer kikapott, a tizenkettedik. (Igaz, az alsóház szoros, csak hat ponttal áll a tizennyolcadik Szeged előtt.) A budaörsiek november közepe óta veretlenek pályaválasztóként, de a legutóbbi három mérkőzésükön csak döntetlent játszottak. A Csákvár tavasszal csak a Gyirmót és a Békéscsaba ellen nem nyert idegenben, a Viharsarokban is szerzett egy pontot. 

DOROGI FC–KISVÁRDA MASTER GOOD
(Dorog, 17.00)

Nagyon különböző célja van a két csapatnak. A tavasszal nagyon gyengén szereplő, a Merkantil Bank Ligában csak a Győri ETO ellen három pontot szerző Dorog a kiesés elkerüléséért hajt. Elsősorban a hazai meccsein kell megszereznie a szükséges pontokat, mert az egész idényben egyedül a Sopron pályáján tudott győzni. Pályaválasztóként ellenben március 11. óta veretlen. A Kisvárda négy forduló óta veretlen, igaz, idegenben idén csak a Szolnok és a Csákvár ellen tudott nyerni. Előnye tíz pont a harmadik helyezett Békéscsabával szemben, hat mérkőzéssel a zárás előtt. 

SOROKSÁR SC–ZALAEGERSZEGI TE FC
(Soroksár, 17.00)

A Soroksár a legutóbbi öt bajnoki meccséből csak egyet tudott megnyerni, de így is a számára megnyugtató, kilencedik helyen áll. Pályaválasztóként a Gyirmót elleni kisiklástól eltekintve december eleje óta veretlen. A ZTE vasárnap fékezett a lejtőn, legyőzte otthon a Dorogot. Ezzel a három ponttal a csapat feljebb lépett a kieső helyekről, de azonos pontszámmal áll a tizennyolcadik Szegeddel. Idegenben október elseje óta mindössze két pontot szerzett. 

KAZINCBARCIKA–WKW ETO FC GYŐR
(Putnok, 17.00)

A Kazincbarcika egy pontot elvitt Mosonmagyaróvárral vasárnap, s ezzel a tizennegyedik helyen áll, de csak három ponttal a Szeged előtt. Pályaválasztóként nem volt jó a mérlege az utóbbi hetekben-hónapokban, de a putnoki Várady Béla Sportcentrumban egyből egy bajnokit nyert idáig. Az ETO-nál csak az MTK és a Szolnok játszott kevesebb döntetlent eddig, az utóbbi időben vendégként kifejezetten gyengén szerepel, március 18. óta sorozatban négy idegenbeli bajnokin kapott ki. 

SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR
(Gyula, 17.00)

A Szeged a 18., a Mosonmagyaróvár a 15. helyen áll, előbbi, hazai győzelme esetén, befogja a riválisát. Az akadémisták úgy csúsztak vissza kiesőhelyre, hogy a legutóbbi öt fordulóban nem szenvedtek vereséget. Ez utóbbit rajtuk kívül csak a a Békéscsaba, a Siófok és a mostani Mosonmagyaróvár mondhatja el magáról! A Szeged a legutóbbi négy fordulóban négy pontot gyűjtött, négy döntetlennel. Pályaválasztóként, Gyulán, áprilisban veretlen maradt. A Mosonmagyaróvár immár nyolc mérkőzés óta veretlen, de ezekből csak hármat nyert meg. Vasárnap otthon nem bírt a Kazincbarcikával. Idegenben november 12. óta mindig szerzett legalább egy pontot. 

GYIRMÓT FC GYŐR–VÁC FC
(Gyirmót, 19.00)

Egyik csapat sincsen formában. A Gyirmót vasárnap kikapott Budapesten az így célba érő MTK-tól, előtte három mérkőzésen döntetlent játszott. Pályaválasztóként tavasszal még veretlen, két győzelem mellett háromszor egy pontot szerzett. A Vác egyre hátrább csúszik az utóbbi hetekben, már csak tizediki. A legutóbbi öt fordulóban mindössze egy pontot gyűjtött. A legutóbbi nyolc idegenbeli bajnokijából csak kettőt nem veszített el, most jó ómen lehet, hogy mindkettőt a megyében: az ETO-val döntetlent játszott, a Sopront legyőzte. 

BUDAFOKI MTE–CEGLÉDI VSE
(Budafok, 19.00)

A tizenkilencedik helyen álló Budafok a legutóbbi fordulóban nagyon fontos idegenbeli győzelemmel jelezte, hogy nagy hiba lenne leírni. Pályaválasztóként a Gyirmót elleni, november 19-i siker óta mindössze a Kazincbarcika ellen szerzett három pontot. A Ceglédi VSE, egyedüliként a mezőnyben, győzni tudott a legutóbbi két bajnokiján, így feljött a nyolcadik helyre. Ugyanakkor tavasszal vendégként még nyeretlen a Merkantil Bank Ligában. 

MTK BUDAPEST–SOPRONI VSE
(Hidegkuti Nándor Stadion, 19.00)

A kék-fehérek az előző fordulóban biztosították matematikailag is a feljutást, pályaválasztóként eddig mindössze egy bajnoki mérkőzésükön, a Dorog ellen nem győztek az idényben. A Sopron, noha a legutóbbi két fordulóban győzött Szolnokon és döntetlent játszott a Szegeddel, nagy hátrányban van még az utolsó előtti helyen álló Budafokkal szemben is. Igaz, egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, de tizenhat pont a lemaradása a riválissal szemben. 

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–BFC SIÓFOK
(Csütörtök, Nyíregyháza, 18.00)

A nyírségiek döntetlent játszottak legutóbb idegenben a Kisvárdával, a tabellán a negyedik hely az övék. Otthon december eleje óta minden második mérkőzésüket nyerik meg, legutóbb nyertek a Kazincbarcika ellen. A Siófok a mezőny egyik legjobb formában lévő csapata, a legutóbbi öt fordulóban 13 pontot szerzett. Vendégként ugyanakkor a legutóbbi négy találkozójából egyedül a Budafokit zárta három ponttal.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS