A Nyíregyháza a legutóbbi öt bajnokiján 11 pontot szerzett. A Puskás Akadémia együttese hét pontot gyűjtött a 2026-ban eddig vendégként játszott három bajnoki mérkőzésén. Az Újpest pályaválasztóként immár annyiszor nyert a tavaszi bajnoki idényben, mint a teljes ősziben. A ZTE a legutóbbi tizenegy fordulóban mindössze egyszer kapott ki. A Paks pályaválasztóként minden tétmérkőzését elveszítette eddig 2026-ban, beleértve három bajnokit és egy MOL Magyar Kupa-mérkőzést. A Ferencváros 2022. május 7. óta nem veszített bajnoki mérkőzést budapesti csapat ellen. Érdekességek a 23. forduló után.
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–2 (1–2)
Gólszerzők: Kovács M. (21.), Dreskovics (59.), illetve Bíró (28.), Jovičić (33.)
– A 2025–2026-os idényben e két csapat mindhárom mérkőzése döntetlent hozott. 1–1, 0–0, 2–2 volt a három eredmény.
– A Nyíregyháza a legutóbbi öt bajnokiján 11 pontot szerzett.
– Bódog Tamás csapata pályaválasztóként csupán egyszer nyert az október végi edzőváltás óta.
– Kovács Milán a második, a januárban Magyarországra visszatért Meldin Dreskovics az első gólját szerezte meg a bajnoki idényben.
– A Kisvárda az eddigi öt tavaszi bajnokiján öt pontot gyűjtött.
– Révész Attila legénysége vendégként november 8. óta először tudott két gólt is szerezni a bajnokságban.
– Bíró Bence már hatgólos a Fizz Ligában, Aleksandar Jovičićnak ez volt az első találata.
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–PUSKÁS AKADÉMIA FC 0–2 (0–2)
Gólszerzők: Golla (5.), Lukács (40.)
– Harmadszor játszott tavasszal Diósgyőrben pályaválasztóként a Kazincbarcika, a Nyíregyházától és a ZTE-től, majd most a Puskás Akadémiától is kikapott.
– Az idény abszolút újonca december eleje óta kilenc bajnoki mérkőzésből nyolcat elveszített.
– A Kazincbarcika a november végi, Diósgyőr elleni döntetlen óta pályaválasztóként nem tudott gólt szerezni.
– A Puskás Akadémia a mostani idényben mind a három mérkőzését megnyerte a Kazincbarcika ellen.
– Hornyák Zsolt együttese hét pontot szerzett a 2026-ban eddig vendégként játszott három bajnoki mérkőzésén.
– Wojciech Golla kétgólos a mostani bajnoki szezonban, mindkét gólját idegenben a Kazincbarcikának lőtte, az elsőt Mezőkövesden, a másodikat Diósgyőrben.
– Lukács Dániel a 12. gólját szerezve egyedüli második a Fizz Liga góllövőlistáján.
ÚJPEST FC–DIÓSGYŐRI VTK 2–1 (2–0)
Gólszerzők: Vlijter (19.), Gradišar (22.), illetve Croizet (88., 11-esből)
– Az Újpest mindössze másodszor győzött két egymást követő bajnokin a mostani idényben.
– Pályaválasztóként immár annyiszor (kétszer) nyert a tavaszi bajnoki idényben, mint a teljes ősziben.
– Nejc Gradišar és Gleofio Vlijter is az első gólját szerezte meg a Fizz Ligában.
– A lila-fehérek az idény során harmadszor verték meg a Diósgyőrt. Eddigi négy hazai győzelmükből kettő a DVTK elleni.
– A DVTK három egymást követő veretlen bajnoki után kapott ki ismét a Fizz Ligában.
– Yohan Croizet a harmadik gólját szerezte egykori klubja, az Újpest ellen.
– A diósgyőriek a legutóbbi nyolc idegenbeli bajnoki mérkőzésükből hatot elveszítettek.
ZTE FC–DEBRECENI VSC 1–1 (1–0)
Gólszerzők: Peraza (24.), illetve Guerrero (64.)
– A ZTE a legutóbbi tizenegy fordulóban mindössze egyszer kapott ki.
– A kék-fehérek egyszer sem tudtak nyerni a DVSC ellen a bajnoki idényben, két hazai döntetlen és egy debreceni vereség a mérleg.
– A Zalaegerszeg pályaválasztóként négyszer nyert, négyszer játszott döntetlent és négyszer kapott ki a bajnoki idényben.
– A Costa Rica-i Joseth Peraza az első gólját szerzete a magyar élvonalban.
– A DVSC a legutóbbi négy fordulóban csak egyszer nyert.
– A Loki vendégként tavasszal eddig három bajnokin két pontot gyűjtött.
– Adrián Guerrero másodszor szerzett gólt a Fizz Ligában, mindkét meccs 1–1-re végződött, tehát mindkét találata hozott egy-egy pontot csapatának.
PAKSI FC–ETO FC 3–4 (1–3)
Gólszerzők: Tóth B. (42.), Balogh B. (78.), Ádám (85., 11-esből), illetve Schön (20., 33.), Vitális (25.), Csinger (73.)
– A Paks sorozatban az ötödik tétmérkőzését veszítette el. A legutóbbi négy bajnoki fordulóban többször (4) kapott ki, mint az első 19-ben összesen (3).
– Bognár György csapata pályaválasztóként minden tétmérkőzését elveszítette eddig 2026-ban, beleértve három bajnokit és egy MOL Magyar Kupa-mérkőzést.
– A paksiak az eddig 12 hazai bajnoki meccsükből négyen is legalább három gólt kaptak a 2025–2026-os idényben.
– Tóth Barna a hatodik, Ádám Martin és Balogh Balázs viszont az első bajnoki gólját szerezte az idényben.
– Az ETO két mérkőzésen hét gólt szerzett Pakson a 2025–2026-os idényben. Igaz, hatot kapott.
– A győriek a legutóbbi tíz bajnoki meccsükön 26 pontot szereztek.
– Schön Szabolcs szerzett hármat az ETO legutóbbi öt bajnoki góljából.
MTK BUDAPEST–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 1–3 (0–1)
Gólszerzők: Jurek (87.), illetve Kovačević (34.), Acolatse (57.), Madarász (74.)
– Az MTK a legutóbbi négy bajnokiján mindössze egy pontot szerzett.
– A kék-fehérek a legutóbbi öt hazai tétmérkőzésükből egy döntetlen mellett négyet elveszítettek.
– Jurek Gábor a második gólját lőtte 2026 februárjában a Fizz Ligában.
– A Ferencváros a mostani idényben kilencedszer nyert vendégként az NB I-ben, november 9. óta először jutott három gólig.
– A zöld-fehérek 2022. május 7. óta nem veszítettek bajnoki mérkőzést budapesti csapat ellen.
– Franko Kovačević az ötödik magyarországi bajnokiján a harmadik gólját szerezte.
– Elton Acolatse november 23-án, a Diósgyőr színeiben is szerzett gólt az MTK ellen.