Női futsal NB I - Előnyben a DEAC és a Tolna

2026. április. 11., 21:10   |    

Női futsal NB I - Előnyben a DEAC és a Tolna
Fotó: deac.hu

A címvédő DEAC hazai pályán 6-1-re győzte le a Csepelt, míg a Tolna-Mözs csapata 4-1-es idegenbeli sikerével előnybe került a női futsal NB I elődöntőjében, melyben az egyik fél két győztes mérkőzéséig tartanak a párharcok.

Quirikó Vivien együttese az első felvonásban kétszer vette be a vendégek kapuját, a csepeliek viszont még a szünet előtt szépítettek. A térfélcsere után azonban sorra váltotta gólokra helyzeteit a debreceni együttes, amely Krascscenics Csilla mesterhármasának is köszönhetően végül magabiztos győzelmet aratott. 

A fővárosban Kota Gabriella révén gyorsan betalált a Tolna, a szünetig azonban nem esett több gól, így 1-0-ás vendégvezetéssel vonultak vissza a csapatok az öltözőbe. A második felvonásban Ács Krisztina duplázott, majd a 27. percben a TFSE-nek is sikerült feltörnie a tolnai védekezést, a hajrában viszont Kota ismét eredményes volt, ezzel pedig beállította a 4-1-es végeredményt.

Mindkét párharc jövő vasárnap folytatódik, a címvédő Csepelre, míg a tavalyi kiírásban ezüstérmes TFSE Tolnára látogat. 

Női Futsal NB I. Helyosztók 1-4. Helyért 1. forduló:
DEAC - CSEPEL FC USE    6-1
TFSE-TENT BUDAPEST - TOLNA-MÖZS    1-4
Női Futsal NB I. Helyosztók 1-4. Helyért 2. forduló:
CSEPEL FC USE - DEAC    2026. 04. 19. 11:00    Laurencz László Sportcsarnok
TOLNA-MÖZS - TFSE-TENT BUDAPEST    2026. 04. 19. 17:00    Tolna Városi Sportcsarnok

 


Címkék:

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Nagy lépést tett a bennmaradás felé az MTK és a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Varga Adél: izgalmas és nehéz párharc vár a TFSE-re
Bajnokságok / Kupák
Háromgólos sikert ért el az ETO, de a Ferencváros tartja a lépést

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom