Botlott a címvédő és a listavezető, dobogós a Haladás

2016. augusztus. 21., 20:47   |    

Botlott a címvédő és a listavezető, dobogós a Haladás

Az OTP Bank Liga 7. fordulójában a Ferencvárostól az újonc Mezőkövesd vitt el egy pontot, míg a Vasas Diósgyőrben játszott döntetlent.

Ferencváros-Mezőkövesd 2-2 (1-0)
Gólszerző: Djuricin (10.), Nagy D. (83.), illetve Hudák (63.), Bacelic-Grgic (79.)

A Ferencváros kezdte aktívabban a találkozót, a fölény a 10. percben érett góllá. Ezt követően sem vettek vissza a tempóból a zöld-fehérek, uralták a játékot és hatszor találták el a Mezőkövesd kapuját az első játékrészben. A szünet után is veszélyesebb volt a fővárosi együttes, meglepetésre mégis a Mezőkövesd egyenlített egy szabadrúgást követően. A találat megfogta a házigazdát, a vendégek pedig újabb gólt szereztek. Az előnyük azonban nem tartott sokáig, Nagy Dominik szólója után egyenlített a Ferencváros, amely a mozgalmas véghajrában mindent megtett a három pont megszerzéséért, de az eredmény már nem változott.

DVTK-Vasas 1-1 (1-1)
Gólszerző: Bacsa (34.), illetve Ádám (37.)

Az éllovas Vasas két fővárosi rangadó megnyerése után utazott a nyolcadik Diósgyőrhöz, amelyben Horváth Ferenc vezetőedző az eltiltása miatt nem ülhetett le a kispadra. Az első félórában változatos játék folyt a pályán, de a kapuk alig forogtak veszélyben, mígnem Bacsa remek egyéni akciójából megszerezték a vezetést a hazaiak. Pár perccel később Ádám 20 méteres bombagóljával egyenlített a Vasas. Szünet után lendületben maradtak a fővárosiak, Rados több ízben bravúrral mentett, de a DVTK előtt is adódtak lehetőségek. A hajrára visszaesett az addig kiváló iram, és igazságos pontosztozkodással zárult a találkozó.

Újpest FC-MTK Budapest 0-0

Az Újpest sorozatban négyszer győzött a fővárosi rangadó előtt, míg az MTK az előző fordulóban aratta első sikerét a szezonban. Az első félidőben inkább az újpestiek kezdeményeztek, ám egyik kapu előtt sem adódott komoly lehetőség. A fordulást követően aktívabbá váltak a csapatok, Balajczának és Hegedüsnek is többször volt védenivalója. Hrepka a 75. percben eldönthette volna a meccset, ám Balajcza bravúrral védett.

Budapest Honvéd-Gyirmót FC 0-0

A kispesti csapat irányította a játékot az első félidőben, több gólszerzési lehetősége is volt, de a vendégek ellenakciói is veszélyt rejtettek magukban, gól azonban nem született. A második felvonást nagy lendülettel kezdte a Honvéd, többet birtokolta a labdát és többet támadott ellenfelénél, de mivel minden helyzete kimaradt, a találkozó gól nélkül ért véget.

Swietelsky Haladás-Paksi FC 3-1 (1-1)
Gólszerző: Gaál (28.), Williams (68.), Gévay (72., öngól), illetve Koltai (15., 11-esből)

Egyenlő erők csatáját hozta az első negyedóra, amelyet egy büntetőből szerzett paksi gól zárt. A Haladás ugyan többet birtokolta a labdát, de nem sok veszélyt jelentett a vendégek kapujára, igaz, így is sikerült egyenlítenie még a szünet előtt. A második félidő elején Haraszti lövései okoztak némi izgalmat, gólt mégis a szombathelyiek szereztek, méghozzá Williams távoli és pontos lövésével. Pár perccel később el is dőlt a találkozó, mert egy hazai beadás után Gévay szerencsétlen mozdulattal saját kapujába továbbította a labdát. A hátralévő időben a Haladás biztosan őrizte kétgólos előnyét, noha Haraszti előtt azért adódott lehetőség a szépítésre.

Videoton FC-DVSC 5-1 (2-1)
Gólszerző: Lang (23.) és (57.), Géresi (33.), Feczesin (73.) és (90.), ill. Ferenczi (14.)

Igen agilisan kezdte a találkozót a hazai csapat, több helyzetet is kialakított Danilovic kapuja előtt. A Debrecen az első negyedóra végén jutott el először a fehérváriak kapujához, akkor azonban Ferenczi jóvoltából a vezetést is megszerezte. A vendéggól sem vetette vissza a Videoton lendületét és egy szögletet követően Lang közelről egyenlített. Tíz perc elteltével pedig már vezettek is a hazaiak, Géresi volt a gólszerző. Szünet után a vendégek birtokolták többet a labdát, de egy újabb sarokrúgás után Lang a kapuba bombázott. A válogatott védő nem sokkal később a harmadik találatát is megszerezhette volna, de szöglet utáni lövése mellé szállt. Lang azonban nem csüggedt, az egyik hazai támadásnál kiválóan indította Géresit, akinek centerezését Feczesin váltotta gólra. Nem volt még vége a fehérvári gólzápornak, mert a hosszabbítás utolsó percében Feczesin is duplázni tudott, ezzel beállította a végeredményt.

(forrás: MTI)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS