A Fizz Liga 4. fordulójának érdekessége, hogy a pályaválasztó hat csapat összesen nyolc gólt is szerzett, de egyik sem tudott győzni. A Kisvárda kétszer játszott eddig vendégként az idényben, még veretlen. A Kazincbarcika az élvonalbeli történetének első pontját szerezte. A Puskás Akadémia az FTC elleni legutóbbi hat idegenbeli bajnoki mérkőzéséből csupán egyet veszített el, hármat megnyert. A Nyíregyháza élvonalbeli története során először nyert a DVSC ellen idegenben. Az ETO három idegenbeli bajnokin 11 gólt szerzet eddig az idényben. A ZTE az első négy fordulóban négyszer játszott döntetlent, azaz nyeretlen és veretlen.
ÚJPEST FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–1 (0–0)
Gólszerző: Novothny (69.)
– Az Újpest az első forduló óta nyeretlen.
– Damir Krznar legénysége a legutóbbi két hazai mérkőzését elveszítette.
– A lila-fehérek 2025-ben először maradtak a Szusza Ferenc Stadionban szerzett gól nélkül bajnoki találkozón.
– A Kisvárda kétszer játszott eddig vendégként az idényben, még veretlen, a nyíregyházi döntetlen után nyert Újpesten.
– A szabolcsi piros-fehérek először maradtak kapott gól nélkül az idényben.
– Novothny Soma, korábbi egyik klubja kapujába betalálva, az első bajnoki gólját szerezte a Kisvárda mezében. Mérlege a magyar élvonalban 150 mérkőzésen 50 gól.
– A Kisvárda története során másodszor nyert bajnoki mérkőzést vendégként az Újpest ellen. Az első dátuma 2020. szeptember volt.
DIÓSGYŐRI VTK–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 2–2 (0–2)
Gólszerzők: Babos (74.), Saponjics (95., 11-esből), illetve Baranyai (16.), Meschak (18.)
– Mind a két csapat továbbra is nyeretlen a Fizz Ligában.
– A DVTK mind a két eddigi hazai bajnokiját 2–2-vel zárta a 2025–2026-os bajnoki szezonban.
– Babos Bence idénybeli eddigi mindkét bajnokiján csereként állt be, most megszerezte az első gólját.
– Ivan Saponjics az első forduló után ismét gólt szerzett.
– A megszerzett pont (amelyből kis szerencsével lehetett volna három is) a Kazincbarcika élvonalbeli történetének első bajnoki pontját jelenti.
– Baranyai Nimród mind a két eddigi NB I-es gólját a DVTK ellen érte el.
– A korábban a Zalaegerszegben futballozó Meschak Ubochioma a legutóbbi három NB I-es góljából kettőt a Diósgyőr ellen szerzett.
PAKSI FC–ZTE FC 2–2 (0–0)
Gólszerzők: Silye (49.), Tóth B. (93.), illetve Croizet (69.), Krajcsovics (73.)
– A Paks még veretlen az első négy forduló után, két hazai döntetlennel és két idegenbeli győzelemmel. Tavaly csak hét pontja volt, akkor kikapott a ZTE-től.
– A paksiak mind a négy eddigi bajnoki mérkőzésükön szereztek legalább két gólt.
– Silye Erik a kilencedik paksi futballista, aki gólt szerzett a 2025–2026-os Fizz Liga-idényben.
– A ZTE az első négy fordulóban négyszer játszott döntetlent, azaz nyeretlen és veretlen.
– A zalaegerszegi Dénes Csanád a 72. percben kapott piros lapja után mindkét csapat szerzett még egy-egy gólt.
– Yohan Croizet 2021-ben érkezett Magyarországra, azóta ez volt a harmadik mérkőzése, amelyen gólt szerzett a Paks ellen.
– A 21. születésnapját éppen a mérkőzés napján ünneplő Krajcsovics Ábel a harmadik gólját szerezte az élvonalban. Az elsőt is a Paks ellen érte el.