Csiki Annáék a Manchester City ellen - sorsoltak a női BL-ben

2020. november. 24., 12:24   |    

Csiki Annáék a Manchester City ellen - sorsoltak a női BL-ben

Három magyar válogatott és a címvédő Lyon csapatában Marozsán Dzsenifer is érdekelt volt a keddi BL-sorsoláson. Decemberben kezdődnek a főtáblás küzdelmek a női mezőnyben.

Jakabfi Zsanett (Wolfsburg), Csiki Anna (Göteborg) és Zágor Bernadett (St. Pölten) révén három magyar válogatott játékos is érdekelt volt a keddi női BL-sorsoláson, valamint Marozsán Dzsenifer és a rekordgyőztes és címvédő Lyon is ellenfeleket kapott.

A Lyon mellett csak a Wolfsburg volt kiemelt a sorsoláson ezen klubok közül. A kiemelt csapatok idegenben kezdenek és minden esetben nem kiemelttel csapnak össze a főtábla első körében.

A legjobb harminckét csapat két mérkőzéses párharcokkal dönti el a továbbjutást. A mérkőzéseket december 9-10-én és 15-16-án rendezik. Ugyanazon országból érkező két klub nem találkozhat egymással.

Zágor Bernadették az FC Zürich, Jakabfi Zsanették a ZFK Spartak Subotika, míg Csiki Annáék a Manchester City csapatával találkoznák. Marozsán Dzseniferék a Juventussal csapnak össze a női Bajnokok Ligájában – amely sorozat 2019-es döntőjének Budapest, a Groupama Aréna adott otthont.

A 2021-es finálét május 16-án a göteborgi Gamla Ullevi nevet viselő stadionban rendezik, ahol nemrég a magyar női A-válogatott is pályára lépett Eb-selejtező mérkőzésen.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS