Az Év gólja: Csoszánszki, Paintsil vagy Szoboszlai?

2018. január. 07., 15:21   |    

Az Év gólja: Csoszánszki, Paintsil vagy Szoboszlai?

Csoszánszki Dávid strandlabdarúgó-bajnoki döntőben elért ollózós találata, Joseph Paintsil egyéni szólója a Ferencváros–Videoton FC bajnoki mérkőzésen, valamint Szoboszlai Dominik bombája közül kerül ki az Év gólja.

Szoboszlai Dominik hétfőtől az osztrák élvonal második helyén álló Red Bull Salzburg felnőtt csapatánál folytatja pályafutását. A még csak 17 éves, de már az U23-as válogatottban szereplő középpályás a szezon első felében a másodosztályú FC Lieferingnél futballozott, 19 mérkőzésen lépett pályára, és ezeken 7 gólt szerzett, amivel ő volt a csapat házi gólkirálya.

Azt, hogy fejlődése szempontjából talán a legjobb helyen van Szoboszlai, az is bizonyítja, hogy Ausztria
első nemzetközi kupagyőztese az UEFA égisze alatt lebonyolított sorozatokban a Red Bull Salzburg U19-es csapata lett 2017-ben, melynek tagja volt a magyar középpályás is. És hogy mi a kapocs Liefering és a Red Bull Salzburg között?

Az RB Salzburg akadémiája, Európa egyik legmodernebb és legjobb, csúcsszínvonalú korosztályos képzést lehetővé tevő komplexuma Lieferingben épült fel 100.000 négyzetméteren, és 180 fiatalnak ad otthont. A program vezetője a korábban a Hoffenheimet a semmiből felépítő, majd a Salzburghoz csatlakozó Ralf Rangnick, ám magyar edző is évekig dolgozott a projektben: mielőtt az RB Leipzighez szerződött volna, Lőw Zsolt megjárta a B-csapatnak számító Lieferinget és a salzburgiak első csapatát is.

Az akadémistáknak – mint például Szoboszlainak – reális esélyük van bekerülni a felnőttek közé: a salzburgiak második csapata, az FC Liefering felszívja az akadémia legjobbjait, így a 17–21 éves futballisták első körben az osztrák másodosztályban, a felnőttek között fejlődhetnek tovább, majd ha itt is jól teljesítenek, a Red Bull Salzburg felnőtt csapatánál folytatják pályafutásukat. Az út azonban itt sem ér véget: az elmúlt években a Salzburg volt a német Bundesligában szereplő RB Leipzig (Gulácsi Péter csapata) első számú átigazolási forrása: 13 játékos váltott klubot Ausztriából Németország felé, tehát egy, a Salzburgban remeklő fiatal joggal bízhat abban, hogy megfelelő teljesítménnyel a német Bundesligában folytathatja. 

Szoboszlai 2017-ben nagyszerű teljesítmény nyújtott a korosztályos válogatottaknál, az U17-es, majd az U23-as csapatnál is. Az Év gólja szavazáson a hazai rendezésű U17-es elitkör utolsó mérkőzésének utolsó percében szerzett bombagóljával került fel, amellyel a magyar válogatott 2–1-re legyőzte Norvégiát, és kvalifikálta magát a horvátországi Európa-bajnokságra.  

A hármas lista másik nagypályás góljának szerzője, Joseph Paintsil is tinédzser még, de az 1998-as születésű, 20. születésnapját hamarosan betöltő ghánai támadó már bemutatkozott hazája felnőtt válogatottjában is.

A Ferencváros nagyon jól járt a fiatal futballista megszerzésével, Paintsil 14 meccsen szerzett hat bajnoki góljával második a házi góllövőlistán, gyorsaságával, cselezőkészségével, gólérzékenységével máris az OTP Bank Liga legjobb játékosai között emlegetik. Az év góljára esélyes találatát a Videoton FC elleni őszvégi rangadón szerezte meg egy kontra végén, ahol mindhárom említett fő erényét megcsillogtatta: egy hosszú sprint végén finom cseleivel többször is becsapta a válogatott védőt, Fiola Attilát, majd a balösszekötő helyéről mesterien emelt a Vidi kapujának bal oldalába.

A hármas listán kuriózumként egy strandlabdarúgó-mérkőzés találata is szerepel, méghozzá a tavalyi bajnoki döntőről: Csoszánszki Dávid, az Energia játékosa érte el, a Siófok ellen 5-3-ra megnyert döntőben. A strandfoci-válogatott játékosa egy védővel a nyakán, a kapunak háttal állva felemelte saját magának a labdát, majd ollózva a jobb felső sarokba bombázott.

A január 11-i M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán díjazzák az Év gólját is, ahhoz azonban, hogy kiderüljön, melyik lesz az, az Önök segítségére van szükség. Az Év gólját ugyanis a szurkolók választják meg.

A díjról immár második éve a szurkolók dönthetnek. A tízes listát az MLSZ szakmai bizottsága állította össze. A kritériumok alapján a 2017-es naptári évben magyar játékos által bárhol a világban, vagy Magyarországon bármilyen nemzetiségű játékos által szerzett gól vehetett részt a versenyben. A szavazás egészen a gála kezdetéig folytatódik, de már csak a három legtöbb szavazattal rendelkező gólra lehet voksolni.

A gólokat az M4 Sport honlapján lehet megtekinteni, és a szavazás is a csatorna oldalán történik.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS