Elkészült az OTP Bank Liga első fordulóinak menetrendje

2020. július. 24., 15:04   |    

Elkészült az OTP Bank Liga első fordulóinak menetrendje

Az OTP Bank Liga 2020-2021-es idénye augusztus 14-én, pénteken az MTK Budapest és Ferencváros örökrangadójával kezdődik meg.

Az MLSZ Versenybizottsága a csapattokkal és a mérkőzéseket közvetítő M4 Sporttal történő egyeztetéseket követően kitűzte az OTP Bank Liga első három fordulójának kezdési időpontjait. Az igen zsúfolt augusztusi bajnoki program összeállításában figyelembe kellett venni, hogy az UEFA augusztus  folyamán rendezi a Bajnokok Ligája és az Európa-liga előző idényének negyeddöntőit, elődöntőit és döntőit. Az európai szövetség szabályai szerint ezen mérkőzések időpontjaiban az országos szövetségek nem rendezhetnek bajnoki- és kupamérkőzéseket, ezért az OTP Bank Liga-összecsapások kezdési időpontjait is ennek megfelelően alakította ki a szövetség. A Versenybizottság úgy állította össze a programot, hogy az M4 Sport (egy esetben a Duna World) mindegyik mérkőzést élőben közvetíthesse az első három fordulóból, valamint figyelembe vette az európai kupasorozatok selejtezőiben érdekelt csapataink nemzetközi programját is.

Az OTP Bank Liga 1-3. fordulójának programja:

1. forduló

Augusztus 14. péntek

18:15 MTK Budapest – Ferencváros

Augusztus 15. szombat

16:30 Paksi FC – Újpest FC
18:35 ZTE FC – MOL Fehérvár FC

Augusztus 16. vasárnap

16:55 DVTK – Mezőkövesd-Zsóry FC
19:00 Puskás Akadémia FC  - Budapest Honvéd

Augusztus 17. hétfő

19:00 Budafoki MTE – Kisvárda Master Good

2. forduló

Augusztus 21. péntek

16:30 Mezőkövesd-Zsóry FC – ZTE FC
19:00 Budapest Honvéd – MTK Budapest

Augusztus 22. szombat

16:30 Kisvárda Master Good – Puskás Akadémia FC
18:45 Ferencváros – DVTK
21:00 MOL Fehérvár FC – Paksi FC

Augusztus 23. vasárnap

17:45 Újpest FC – Budafoki MTE

3. forduló

Augusztus 28. péntek

20:00 DVTK – MTK Budapest

Augusztus 29. szombat

18:15 ZTE FC-Ferencváros
20:30 Paksi FC – Mezőkövesd-Zsóry FC

Augusztus 30. vasárnap

17:45 Puskás Akadémia – Újpest FC (M4 Sport)
17:45 Budafoki MTE – MOL Fehérvár FC (Duna World)
20:00 Budapest Honvéd – Kisvárda Master Good

Hármat lehet cserélni a bajnoki mérkőzéseken

A labdarúgás szabályalkotó testülete, az IFAB – a COVID-járvány által előidézett helyzetre reagálva – májusban változtatott a cserékre vonatkozó szabályokon, és lehetőséget adott arra, hogy a csapatok három helyett ötöt cserélhessenek a mérkőzéseken. A Magyar Labdarúgó Szövetség élt a szabályváltoztatás adta lehetőséggel, mivel a bajnokság hajrájára a megszokottnál rövidebb felkészülési idő állt a csapatok rendelkezésre, a játékosok pedig a szokásosnál nagyobb terhelést kaptak, hiszen több héten át háromnaponként léptek pályára.

Miután a következő idény az évek óta szokásos menetrend szerint kezdődik meg, és a csapatoknak is megfelelő felkészülési idő áll rendelkezésükre a bajnoki rajt előtt, jelenleg nem indokolt különleges szabályok alkalmazása, ezért a csapatok a különböző versenysorozatokban három cserét hajthatnak végre a mérkőzéseken. Az IFAB által megteremtett lehetőség ugyanakkor továbbra is érvényben marad, így a járványhelyzet romlása esetén a szövetség mérlegelni fogja az öt csere visszaállításának lehetőségét.

Ami a félidőnkénti egészségügyi szünetet illeti, a mérkőzéseken 30 Celsius fok fölött a játékvezetők ivószünetet rendelnek el.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS