Elvesztette idei veretlenségét az U21-es válogatott

2013. október. 10., 19:17   |    

Elvesztette idei veretlenségét az U21-es válogatott

Róth Antal együttese két nyertes meccsel kezdte az Eb-selejtező sorozatot, az albánokat idegenben, a bosnyákokat otthon győzte le, míg az osztrákok két győzelemmel és egy vereséggel várták a győri összecsapást. A mieink egy éve nem szenvedtek vereséget, tavaly ősszel éppen Ausztria ellen kaptak ki egy idegenbeli felkészülési mérkőzésen.

Az első tíz percben egyik csapat sem tudott mezőnyfölényt kiharcolni, az első lehetőség az osztrákok előtt adódott, és gólt is szereztek belőle: a két belső védő között kilépő Gregoritsch kapott remek mélységi átadást, ziccerben vezette rá Jovára a labdát, kapusunk nagy bravúrral védett, de a kipattanóra Schaub érkezett, és a 16-os vonalától a hálóba emelt (0-1).

A gól után az osztrákok percei következtek, a 18. percben egy pontos felívelés után Szolnoki Roland nem tudott felszabadítani, Stöger került helyzetbe, Jovának nagyot kellett védenie, hogy megakadályozza a második vendéggólt. A félidő második felében az osztrákok nem erőltették a támadásokat, viszont stabilan védekeztek, így támadóink nem tudtak igazán nagy helyzetbe kerülni. A 35. percben Adorján Krisztián jobb oldali szöglete után Kleinheisler Lászlót csúsztatott kapura, Rieglernek nagyot kellett mentenie. A 44. percben ismét egyenlíthettünk volna, Adorján jobb oldali beadása után Holman Dávid 5 méterről csúsztatott a kapu mellé.

A szünetben Róth Antal cserélt, Ugrai Rolanddal frissítette a támadósort, és a szombathelyi csatárnak volt is egy nagy lehetősége a félidő elején, de nem született belőle gól. Az idő múlásával egyre többet kellett kockáztatnia a magyar válogatottnak, és ezt a védekezésünk sínylette meg, a 66. percben Schaub kiváló passzal hozta helyzetbe Zuljot, aki az öt és feles sarkától, jobb oldalról a hálóba lőtt (0-2).

A folytatásban főleg az osztrák térfélen zajlott a játék, de az ellenfél 16-osa előtt rendre hiányoztak a kulcspasszok, így helyzetekig nem jutottunk el, a vendégek biztosan őrizték előnyüket. Az utolsó pillanatokban még adódott ugyan egy ziccerünk, de Ugrai Roland közelről a kapu fölé lőtt, így az eredmény nem változott, U21-es válogatottunk két győzelem után egy vereséggel folytatta szereplését Eb-selejtező csoportjában.

- A legnagyobb különbség az volt a két csapat között, hogy míg az osztrákok hiba nélkül játszották a saját játékukat, addig nálunk nagyon sok volt a pontatlanság, ezzel lehetőséget teremtettünk az ellenfélnek a gólszerzésre. Ez a meccs bizonyította, hogy nemzetközi szinten nem fér bele ennyi hiba a játékba, főleg egy ilyen erős ellenféllel szemben - nyilatkozta a mérkőzés után Róth Antal.

U21-es Eb-selejtező, Győr
Magyarország-Ausztria 0-2 (0-1)
Magyarország:
Jova Levente - Szolnoki Roland, Otigba Kenneth, Lang Ádám, Baráth Botond - Windecker József, Vécsei Bálint - Kleinheisler László (Ugrai Roland, 46.), Adorján Krisztián (Bese Barnabás, 80.), Holman Dávid - Radó András (Bacsa Patrik, 60.)
Ausztria: Christoph Riegler - Patrick Farkas, Lukas Spendlhofer, Florian Neuhold, Gerald Peinsipp - Simon Piesinger, Daniel Offenbacher - Louis Schaub (David Schloffer, 70.), Robert Zulj, Kevin Stöger (Alessandro Schöpf, 81.) - Michael Gregoritsch (Florian Kainz, 62.) Gólszerző: Schaub a 13. , Zulj a 66. percben

$galeria_cim


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS