Felcsúton játszik a Mezőkövesd, a Fradi a Budafokhoz látogat

2021. április. 02., 13:00   |    

Felcsúton játszik a Mezőkövesd, a Fradi a Budafokhoz látogat

Szombaton és vasárnap rendezik az OTP Bank Liga 27. fordulójának mérkőzéseit, kezdődik a 2020–2021-es bajnoki idény hajrája.

PAKSI FC–MTK BUDAPEST FC
(Szombat, Paks, 14.45)

A két csapat között négy pont a különbség, a kék-fehérek állnak jobban, negyedikek. Ugyanakkor a bajnokság első harmadában, Pakson, súlyos vereséget szenvedtek, sőt 2014 óta nem nyertek a zöld-fehérek vendégeként. Az MTK a legutóbbi fordulóban győzött, de előtte négy bajnoki mérkőzésen nem. A Paks a legutóbbi négy bajnoki meccsén összesen két pontot szerzett. Pályaválasztóként az első három 2021-es bajnokiját megnyerte, a legutóbbi kettőn nyeretlen maradt. Az MTK legutóbb 0–0-ra végzett Diósgyőrben, de előtte az összes, vendégként játszott idei bajnoki meccsén két gólt szerzett.

ZALAEGERSZEGI TE FC–DIÓSGYŐRI VTK
(Szombat, Zalaegerszeg, 17.00)

Mind a két csapat számára nagyon fontos a mérkőzés, a ZTE a tizedik, a Diósgyőr a 12. helyen áll, a vendégek hátránya három pont a pályaválasztóval szemben. A ZTE a legutóbbi négy fordulóban csupán egy pontot gyűjtött, a válogatott mérkőzések miatti szünet előtt Boér Gáborral szerződést bontott a vezetőség és Waltner Róbert került a csapat élére. A kék-fehérek idén eddig csupán az Újpest ellen győztek pályaválasztóként az OTP Bank Ligában. A Diósgyőr kétszer is nyert már 2021-ben idegenben, mégpedig a Ferencváros és a MOL Fehérvár ellen. A két csapat párharcában az elmúlt egy évben a ZTE a jobb, előtte viszont a Diósgyőr gyűjtött több pontot.

BUDAPEST HONVÉD–ÚJPEST FC
(Szombat, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 19.30)

A kispestiek továbbra is az MTK pályáján rendezik hazai bajnoki mérkőzéseiket, ott fogadják az Újpestet. Horváth Ferenc együttese a szünet előtti két meccsén egyetlen pontot szerzett, így kilencedik a tabellán, három ponttal a ZTE előtt. Pályaválasztóként öt eddigi idei bajnokijából csupán egyet nyert meg, éppen az MTK ellenit. Az Újpest március első felében jól szerepelt, ideértve február utolsó napját is, négy mérkőzéséből hármat megnyert. Így felkapaszkodott a hatodik helyre. Vendégként idén eddig felváltva nyer és veszít, most győzelem következne a sorban. Az elmúlt egy évben a két csapat három bajnokit játszott egymás ellen, mindegyiket a lila-fehérek nyerték.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MOL FEHÉRVÁR FC
(Vasárnap, Kisvárda, 14.30)

Szabics Imre ezen a találkozón mutatkozik be a MOL Fehérvár élén, segítői Juhász Roland és Torghelle Sándor. A csapat a harmadik helyen áll, az elmúlt hetekben a páratlan számú fordulókban nyerni tudott, a párosokban nem. A szünet előtti utolsó mérkőzését elveszítette a Puskás Akadémia pályáján. Idegenben idén három bajnokit megnyert, hármat elveszített eddig. Kisvárdán januárban kikapott, ott az eddigi három bajnoki mérkőzésének mérlege egy győzelem, egy döntetlen, egy vereség. A Kisvárda a legutóbbi öt fordulóban csak egyszer nyert, négyszer kikapott. A táblázaton a nyolcadik helyen áll 34 ponttal, de az előtte álló Újpestnek és Paksnak is ugyanannyi van. Pályaválasztóként november 20. óta csak a Fehérvárt és a ZTE-t győzte le.

BUDAFOKI MTE–FERENCVÁROSI TORNA CLUB
(Vasárnap, Budafok, 17.00)

A listavezető a 2020–2021-es idényben még nem szenvedett vereséget vendégként, ugyanakkor a legutóbbi három idegenbeli bajnokiján nem tudott nyerni, mindhárom mérkőzés 2–2-re végződött. Az eddigi hat 2021-es idegenbeli bajnokiján 14 gólt szerzett. A Budafok elleni mindkét szezonbéli mérkőzését megnyerte, január végén 3–0-ra győzött a Promontor utcában. Csizmadia Csaba együttese a legutóbbi három fordulóban pont nélkül maradt, az utolsó előtti helyen áll a táblázaton. Pályaválasztóként a Fradi elleni vereség óta felváltva nyer és veszít.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
(Vasárnap, Pancho Aréna, 19.15)

A forduló egyetlen párosítása, amelyben mindkét csapat az első hat hely valamelyikét foglalja el a táblázaton. A Puskás Akadémia a legutóbbi kilenc bajnokijából nyolcat megnyert, csak a Honvédtól kapott ki. A Pancho Arénában október 31. óta a kispestiek elleni az egyetlen veresége. A legutóbbi tíz hazai bajnokijából csak egyszer, a Kisvárda ellen nem szerzett gólt. A Mezőkövesd az ötödik helyen áll, éppen tíz ponttal lemaradva a Puskás Akadémia csapatától. Ugyanakkor övé a legrégebbi veretlenségi sorozat a mezőnyben, december 5. óta egyszer sem kapott ki tétmérkőzésen a rendes játékidőben, vagy hosszabbításban. Az OTP Bank Ligában, vendégként, a legutóbbi hat mérkőzésén veretlen maradt, de ezek közül csak az elsőt nyerte meg, a budafoki siker óta ötször döntetlent ért el.

OTP Bank Liga NB I. 27. forduló

Sorsolás
04-05 20:00
2024. 04. 05. 20:00
Szusza Ferenc Stadion
04-06 14:15
2024. 04. 06. 14:15
Székesfehérvári Sóstói Stadion
04-06 16:30
2024. 04. 06. 16:30
DVTK Stadion
04-06 19:30
2024. 04. 06. 19:30
Debreceni Nagyerdei Stadion
04-07 14:45
2024. 04. 07. 14:45
Groupama Aréna
04-07 17:30
2024. 04. 07. 17:30
Kecskeméti Széktói Stadion


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS