Féltávnál a Vasas az élen a Merkantil Bank Ligában

2021. december. 05., 21:21   |    

Féltávnál a Vasas az élen a Merkantil Bank Ligában

Az angyalföldiek a Soroksárt, a második DVTK a Budafokot győzte le a Merkantil Bank Liga 19. fordulójában.

A Vasasnak nem volt könnyű dolga a Soroksár otthonában, a hazaiak egyenrangú ellenfelei voltak a bajnokesélyesnek, sőt az 52. percben Katona Máté góljával megszerezte a vezetést. A piros-kékek Hinora Kristóf és Feczesin Róbert találatával fordítottak, és hazavitték a három pontot.

A DVTK is megszenvedett Budafokon, de Horváth Zoltán 70. percben szerzett találatával szintén győztesen hagyta el a pályát. A harmadik Haladás hátránya nem nőtt az élen állók mögött, ugyanis 2-1-re legyőzte a Szolnokot.

Öt gólt is izgalmas csatát hozott a Szeged és a Nyíregyháza csatája, melyből a szegediek jöttek ki győztesen (3-2), ennél is több gólt hozott a III. ker. TVE és a Békéscsaba csatája, amelyet a fővárosiak 4-3-as sikerét hozta, úgy, hogy az óbudai csapat a 15. perctől emberhátrányban játszott.

A Kecskemét négy gólt lőtt a Szentlőrincnek idegenben, a sereghajtó Tiszakécske pedig folytatta remek szériáját és felzárkózását, ezúttal a PMFC-t sikerült legyőznie.

Fizz Liga 19. forduló

Sorsolás
01-24
2026. 01. 24.
Kisvárdai Várkerti Stadion
01-24
2026. 01. 24.
Mezőkövesd Városi Stadion
01-24
2026. 01. 24.
Nyíregyháza Városi Stadion
01-24
2026. 01. 24.
Puskás Akadémia Pancho Aréna
01-24
2026. 01. 24.
Groupama Aréna
01-24
2026. 01. 24.
Debreceni Nagyerdei Stadion

Tabella


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az ETO szerezte a legtöbb pontot 2025-ben
Bajnokságok / Kupák
Győzött Debrecenben a Kisvárda, három ponttal zárt az Újpest
Bajnokságok / Kupák
Az ETO telel az élen a Fizz Ligában
Bajnokságok / Kupák
Győzött Miskolcon, és élre állt a Ferencváros

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS
  • Wizz

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom