Futsal: csütörtökön kezd az elitkörben az ETO

2013. november. 19., 20:21   |    

Futsal: csütörtökön kezd az elitkörben az ETO

A magyar futsalbajnok hibátlanul jutott tovább az UEFA Futsal Cup elitkörébe, ahol portugál, holland és azeri riválisok ellen próbálja meg kiharcolni a sorozat négyes döntőjébe való továbbjutást. A négycsapatos minitornát Lisszabonban rendezik, a mérkőzéseket a Sport TV élőben közvetíti.

A győriek sorsolása szerencsésnek mondható, a csapat ugyanis elkerülte a legerősebb riválisokat, a korábbi két győztest, az FC Barcelonát, és a Kairat Almatyt, illetve a kétszeres második helyezett Dinamót. A lisszaboni minitornán a portugál Sporting, a holland CF Eindhoven valamint az azeri Araz Naxçivan lesz az ETO ellenfele. A Final Fourba egyedül a csoport első helyezettje kerül be.

A magyarok csütörtökön a portugálokkal kezdenek, rögtön másnap az azeri Araz Naxçivan következik, 24-én pedig a CF Eindhoven ellen zárul a sorozat.

- Az első mérkőzés nagyon fontos és egyben nehéz lesz mindkét csapat számára, hiszen egyik fél sem tudja, hogy pontosan mire számíthat a másiktól - mondta Harnisch Ákos, a győriek válogatott játékosa az mlsz.hu-nak. - Mindenképpen szeretnénk egy jó meccset játszani, meglátjuk, mennyire valósulnak meg az elképzeléseink. Nehéz feladat vár ránk, mert nagyon jó ellenfeleink vannak, különösen az azeri csapatot tartom erősnek, több tehetséges brazil játékosuk is van. Ettől függetlenül mi magunkkal szeretnénk törődni, mindent megteszünk azért, hogy az Eindhoven elleni meccsig meglegyen az esély a továbbjutásra. Szerintem mind a három meccs egyformán nehéz lesz, itt már nincs rossz csapat. A realitás az, hogy a Sporting és az Araz harcol majd a továbbjutásért, de megpróbálunk beleszólni ebbe a párharcba és meglepetést okozni.

A Sport Televízió csütörtökön 21:30-tól a Sport2-n a Sporting–ETO, pénteken 19:00-tól a Sport1-en az ETO–Araz, vasárnap pedig a Sport2-n 15:30-tól az Eindhoven–ETO mérkőzést közvetíti élőben.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS