Futsal: nem sikerült a bravúr a spanyolok ellen

2015. március. 19., 19:00   |    

Futsal: nem sikerült a bravúr a spanyolok ellen

A 2016-os Eb-selejtezők második mérkőzésén a magyar futsalválogatott 5-0-ra alulmaradt Spanyolország ellen Szkopjéban.

Válogatottunk Svájccal, Spanyolországgal és a házigazda macedón válogatottal került szembe a 2016-os szerbiai Eb-selejtezőjében, a négyesből az első helyezett automatikusan kijut az Eb-re, míg a második helyezett pótselejtezőt játszik. A szerdai játéknapon válogatottunk hátrányból felállva 3-3-as döntetlent játszott a hazai macedón csapattal, az Eb-selejtezők második játéknapján pedig az első mérkőzésén a svájciak ellen fölényes győzelmet arató spanyol válogatottal találkozott.

Nem kezdtük megilletődötten a mérkőzést a világ legjobbjai közt számon tartott ellenfelünkkel szemben, a 2. percben Harnisch Ákos tálalt a bal oldalon elfutó Lódi Tamás elé, aki nyolc méterről a kapusba lőtte a labdát. A spanyolok ezután veszélyesebbek voltak, a 4. percben Adrián Alonso Pereira közeli lövését védte Matkovics Gábor. Ellenfelünk folyamatos nyomást gyakorolt a kapunkra, többet birtokolta a labdát, ám a védelmünk stabilan működött. A 7. percben egy tizenkét méterről megítélt szabadrúgást végzett el Sayago Martí Miguel, azaz "Miguelín", de a léc alá tartó lövést kapusunk, Matkovics Gábor ezúttal is hárítani tudta. A 14. percben egy egyéni villanás révén megszerezték a vezetést a spanyolok: Sayago Martí Miguel a saját térfelén észrevette, hogy kissé kint áll a kapusunk, erős, magas lövését nem tudta hárítani Matkovics Gábor (0-1). A hátralévő időben öt a négy ellen tartottuk nagyszerűen a labdát percekig, ellenfelünk nem tudta megszerezni a játékszert. A félidő végén még akadtak spanyol helyzetek, ám álltuk a sarat, így csupán egygólos hátránnyal mehettünk a szünetre.

A folytatásban jobban kezdtek a spanyolok, az első két percben több komoly helyzetük is akadt, ám Matkovics Gábor hárította a kapura tartó lövéseket. A 23. percben egy tizenkét méterről elvégzett szabadrúgás után Harnisch Ákos lövését védte Juan José Angosto Hernández kapus. Az 25. percben tovább növelték előnyüket a spanyolok: Sayago Martí Miguel lőtt a bal alsó sarokba egy kipattanó labdát (0-2), majd röviddel ezután ismét gót szerzett (0-3). A 28. percben középről indított támadást a spanyol csapat, melynek végén a bal szélről Alejandro Yepes Balsalobre kilőtte a hosszú sarkot (0-4). Nem bírtuk tartani a spanyol válogatottat, ellenfelünk sorra alakította ki a helyzeteket, és a gólok mellett négyszer a kapufát is eltalálta. A 38. percben egy kijátszott akció végén Angél Valescó Marugán lőtt a jobb alsó sarokba (0-5), beállítva a végeredményt. A spanyol válogatott teljesen megérdemelt győzelmet aratott, és ezzel magabiztosan vezeti a csoportot.

Sito Rivera az első félidővel és a játékosok hozzáállásával is elégedett volt a világ három legjobb csapata között számon tartott spanyol válogatott ellen. A szövetségi edző elmondta, hogy a szombati mérkőzés rendkívül nehéz lesz, de kötelező begyűjtenünk a három pontot.

- Frissen kezdtük a mérkőzést, ám a második félidőre elfogyott az erőnk. Egy rendkívül erős, szervezett ellenféllel játszottunk, a spanyolok erejét jól mutatja, hogy eddig két mérkőzésen tizennégy gólt lőttek, és sajnos ellenünk is szép találatokat szereztek. A játékosok becsülettel küzdöttek, szombaton Svájc ellen játszunk, itt nyernünk kell, de a csoport másik mai mérkőzéseit is figyelemmel kell követnünk – mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.

Harnisch Ákos szerint a játék több elemében is felülmúlta csapatunkat a spanyol válogatott.

- Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, a csapatunk mindent beleadott, de sajnos ennyi a különbség a két együttes között – mondta az mlsz.hu-nak Harnisch Ákos. - A spanyol játékosok sebessége, taktikai tudása is magasabb szintű a miénknél, próbáltunk védekezni amíg erővel bírtuk, de a második félidőre elfáradt a csapat. Szombaton mindent meg fogunk tenni Svájc ellen, hogy a második helyre odaérjünk.

Magyarország-Spanyolország 0-5 (0-1)
Magyarország: Matkovics Gábor - Komáromi Péter, Lódi Tamás, Harnisch Ákos, Dróth Zoltán
Cserék: Tóth Gyula Trencsényi János, Horváth Norbert, Lovas Norbert, Németh Péter, Gál István, Dávid Richárd, Rábl János, Hosszú Ádám
[galleryRel id="85644|Futsal Eb-selejtező: Magyarország-Spanyolország 0-5]
A további program:

Március 21.
16.00 Svájc-Magyarország

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS