Győrbe látogat a Budafok, Diósgyőrbe a Haladás

2021. október. 30., 10:09   |    

Győrbe látogat a Budafok, Diósgyőrbe a Haladás
Fotó: haladasfc.nyugat.hu

Kilenc mérkőzést vasárnap, egyet ismét hétfőn játszanak a Merkantil Bank Liga következő fordulójában. A 14. körben a listavezető Haladás hétfőn Diósgyőrben játszik majd.

KECSKEMÉTI TE-HUFBAU–III. KERÜLETI TVE
(Vasárnap, Kecskemét, 13.00)

A KTE nagyszerűen szerepel a bajnokságban, s bejutott a Magyar Kupában is a legjobb 16 közé, miután szerdán kiejtette az NB I-es Debreceni VSC-t. A lila-fehérek a legutóbbi két bajnoki meccsükön „csak” döntetlent játszottak, de így is a harmadik helyen állnak, csupán két ponttal a Haladás mögött. A KTE augusztus 15. óta egyetlen hazai bajnoki mérkőzésén sem kapott gólt. A III. kerületi TVE a legutóbbi négy fordulóból csak egyben veszített, de így is csupán a tizennyolcadik helyen áll. A legutóbbi négy idegenbeli meccséből csak a diósgyőrin szerzet (egy) pontot.

BFC SIÓFOK–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
(Vasárnap, Siófok, 13.00)

A Siófok a győzelmei után immár három forduló óta nyeretlen, visszacsúszott a tizenegyedik helyre. Pályaválasztóként a sokgólos meccsek csapata, április második fele óta veretlen. A Szeged-Csanád szerdán a Mezőkövesdet búcsúztatva bejutott a Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe. Hatodik helyezettként a mezőny első harmadába tartozik, de a legutóbbi két bajnoki találkozóján nyeretlen maradt. Vendégként szeptemberben csak győzött, októberben eddig (egy mérkőzésen) kikapott.

SOROKSÁR SC–BUDAÖRS FC
(Vasárnap, Soroksár, 13.00)

Két hely és három pont van a két csapat között, a Soroksár javára. A budapesti sárga-feketék megindultak felfelé, de a múlt héten kikaptak otthon a Szentlőrinctől. Pályaválasztóként eddig vereség és győzelem szabályosan követi egymást, ez alapján most nyerni kellene. A Budaörs az eddig 13 meccséből haton döntetlent játszott, köztük a legutóbbi kettőn. Idegenben szeptember eleje óta a Haladás elleni vereségen kívül csak gól nélküli döntetleneket játszott.

WKW ETO FC GYŐR–BUDAFOKI MTE
(Vasárnap, Győr, 17.00)

A győriek szerdán kiejtették a MOL Magyar Kupából a Puskás Akadémia csapatát, ugyanakkor a bajnokságban csak a középmezőnyben állnak, a legutóbbi négy fordulóban mindössze három pontot szereztek. Pályaválasztóként a Merkantil Bank Ligában a legutóbbi két találkozójukat (egyaránt 1–0-ra) elveszítették. A Budafok is kupamérkőzést játszott a hét közepén, s csak nagy csatában maradt alul az Újpesttel szemben. A bajnokságban csak a tizenötödik helyen áll, két ponttal az ETO mögött. Vendégként győzelemmel kezdett a második vonalban, de az óbudai három pont mellé azóta öt találkozón mindössze egyet tudott hozzárakni.

PÉCSI MFC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC
(Vasárnap, Pécs, 17.00)

A PMFC az egyedüli csapat a mezőnyben, amely a legutóbbi három fordulóban kilenc ponttal gazdagodott. A gyengébb kezdés miatt így is csak a nyolcadik helyen áll, még mindig öt pont a hátránya a Nyíregyházával szemben. A Szpari az ötödik, miután egy rossz sorozat és az edzőváltás után a múlt héten legyőzte a Szolnokot.

SZOLNOKI MÁV FC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
(Vasárnap, Szolnok, 17.00)

A tizenkettedik helyen álló Szolnok rossz passzban van, a legutóbbi négy bajnoki találkozójából hármat elveszített, de a negyediken sem nyert. Pályaválasztóként korábban kifejezetten jó volt a mérlege, de a legutóbbi négy mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni. A Békéscsaba ugyanakkor még rosszabb helyzetben van, a tizenkilencedik helyen áll, mindössze kilenc ponttal. Érdemes azért hozzátenni, hogy a lila-fehéreknek a nyolcadik forduló után csupán három pontja volt, azóta öt mérkőzésen kétszer annyit gyűjtöttek. Idegenben a legutóbbi négy mérkőzésükből kizárólag az ajkait veszítették el.

VASAS FC–DOROGI FC
(Vasárnap, Angyalföld, Illovszky Rudolf Stadion, 17.00)

A Vasas három győzelem után döntetlent játszott Szegeden, ami egyáltalán nem rossz eredmény, ellenben át kellett engedni az első helyet a Haladásnak. Pályaválasztóként a legutóbbi 15 bajnoki meccsének mérlege 13 győzelem, két döntetlen. A Dorog a kilencedik, a legutóbbi két fordulóban nem szerzett pontot. Idegenben viszont a legutóbbi, diósgyőri vereség előtt három mérkőzésen is veretlen maradt.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–TISZAKÉCSKEI LC
(Vasárnap, Csákvár, 17.00)

A csákváriak a tizenhatodikak, a legutóbbi négy fordulóban nyolc pontot szereztek, kettővel többet, mint előtte kilenc találkozón. Otthon, a Tersztyánszky Ödönről elnevezett sportközpontban egy győzelem, két vereség, három döntetlen a mérlegük. A Tiszakécske az idény eddigi történései alapján a Merkantil Bank Liga 2021–2022-es idényének leggyengébb csapata, a legutóbbi nyolc bajnoki találkozóját kivétel nélkül elveszítette.

FC AJKA–SZENTLŐRINC SE
(Vasárnap, Ajka, 17.00)

Hét hellyel és öt ponttal áll jobban a Szentlőrinc. Az Ajka a legutóbbi fordulóban, idegenben, kikapott az újra az élre ugró Haladástól. Pályaválasztóként viszont a legutóbbi négy találkozójából, egy vereség mellett, hármat megnyert. A Szentlőrinc kitűnően szerepel, a hetedik helyen áll. Az idegenbeli mérkőzései közül eddig csak a budafokit veszítette el a mostani bajnoki idényben.

DIÓSGYŐRI VTK–SZOMBATHELYI HALADÁS
(Hétfő, Diósgyőr, 20.00)

A Diósgyőr a legutóbbi két fordulóban kétszer is nyert, s ezzel felzárkózott az élcsoport mögé. A negyedik helyen áll, öt pont a hátránya a listavezető Haladással szemben. Pályaválasztóként hat bajnoki meccsből négyet megnyert, két döntetlen mellett. A Haladás október 17-én kikapott a Soroksártól, az idegenbeli meccsein sorában akkor kapott először gólt 2021 őszén, az NB II-ben.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS