Győzelemmel kezdtünk az amatőr Eb-n

2013. június. 22., 19:57   |    

Győzelemmel kezdtünk az amatőr Eb-n

Az UEFA Régiók Kupája olaszországi nyolcas döntőjét magabiztos sikerrel kezdte Feczkó Tamás együttese.

Az NB III keleti csoportjaiban szereplő játékosokra épülő magyar amatőrválogatott az azeri Qarachala régió együttese ellen kezdte meg szereplését az UEFA Régiók Kupája nyolcas döntőjének csoportküzdelmeiben. A délutáni kezdési időpont ellenére óriási hőségben, 35-36 fokban megrendezett meccsen a magyar együttes végig meggyőző fölényben játszott, már másodpercekkel a kezdő sípszó után vezetést szerezhettek volna, de két nagy helyzet is kimaradt. Az azeriek a 10. percben nagy bravúrra késztették Tóth Szilveszter kapust, ezt követően azonban nem jelentettek komolyabb veszélyt a kapunkra, miközben a mieink több kecsegtető lehetőséget is kidolgoztak.

A vezetést a 39. percben szereztük meg, a Lakatos László ellen elkövetett szabálytalanságért megítélt jogos büntetőt Domokos Imre váltotta gólra (1-0). A félidő hosszabbításban Domokos került helyzetbe, az azeriek csak szabálytalanul tudták elválasztani a labdától, a megítélt tizenegyest a sértett értékesítette (2-0). A folytatásban is több nagy helyzetet kialakított a magyar csapat, ezúttal inkább már kontrákból veszélyeztettünk, de a befejezések nem voltak pontosak. Az ellenfél a 80. percben járt a legközelebb a gólszerzéshez, ám a szépítés elmaradt, így a mieink magabiztosan gyűjtötték be a három pontot.

- Feszült hangulatú, kiélezett meccset játszottunk egy igen kellemetlen stílusban játszó azeri csapat ellen - mondta a meccs után az mlsz.hu-nak Feczkó Tamás. - Végig mi irányítottuk a játékot, akár több gólt is szerezhettünk volna, de ellenfelünk az utolsó percig küzdött, így az óriási hőség ellenére egészen a lefújásig végig nagy csatát hozott a találkozó. A játékunk még nem volt a legjobb, tudunk ennél jobban játszani, viszont pozitívum, hogy nem sérült meg senki, néhány kulcsembert pihentetni is tudtunk, és hat újoncunk közül öten bemutatkoztak a nemzetközi színtéren.

A csoport másik meccsén az olaszok 4-1-re legyőzték az északíreket. A magyar amatőrválogatott kedden az északír regionális csapat ellen lép pályára.

Magyarország (Keleti régió) - Azerbajdzsán (Qarachala) 2-0 (2-0)
Magyarország:
Tóth Szilveszter - Patály János, Tóth György, Ricsei Ferenc, Kaszás Norbert - Lakatos László (Ungi Lajos, 64.), Fodor András, Hadházi Dávid - Less Krisztián (Benke Bálint, 55.), Domokos Imre (Laurinyecz Ákos, 61.), Pálvölgyi Balázs
Gólszerző: Domokos a 39. és a 45. (mindkettőt tizenegyesből) percben




A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS