Hajrágóllal verte Máltát az U21-es válogatott

2013. augusztus. 14., 19:30   |    

Hajrágóllal verte Máltát az U21-es válogatott

U21-es válogatottunk végig óriási fölényben játszott a máltaiak ellen, és a hajrában szerzett góllal megszerezte a győzelmet a Bozsik-stadionban.

A magyar válogatott rögtön a kezdő sípszó után magához ragadta az irányítást, az első percekben elvégezhetett három szögletet, de igazán veszélyes helyzetet nem tudott kialakítani. A máltaiak taktikája a biztos védekezésre, és az abból indított kontrákra épült, de - miközben a védekezésük stabil volt - a támadójátékuk nem volt veszélyes, Jova Leventének az első félidőben nem kellett védenie. Az más kérdés, hogy magyar részről sem volt sok kapura tartó lövés a szünetig, a távoli próbálkozásaink nem voltak elég pontosak, legközelebb a 43. percben jártunk a vezetés megszerzéséhez, ekkor Bese Barnabás fordult le a védőjéről, de 17 méterről leadott lövése után a labda a bal kapufa belső feléről kifelé pattant.

A szünetben Róth Antal három helyen frissített, Kleinheisler László, Farkas Norbert és Vernes Richárd érkezett Adorján Krisztián, Ugrai Roland és Baráth Roland helyére. A cserék után élénkebbé vált a támadójátékunk, röviddel a második félidő kezdete után a máltaiak kétszer is a gólvonalról szabadítottak fel, de a vezető találat nem született meg. Úgy tűnt, nem sikerül megszerezni a győztes gólt, de a 94. percben Kleinheisler szép csele és betörése után szabadrúgáshoz jutottunk 20 méterre a máltai kaputól, Vernes Richárd pedig tökéletesen célzott, a sorfal mellett a bal alsó sarokba csavart, 1-0! A középkezdésre már nem maradt idő, válogatottunk a meccs képe alapján megérdemelt győzelmet aratott.

- A máltaiak végig tömörülve védekeztek, mi pedig az első félidőben nem használtuk ki a szélek nyújtotta lehetőségeket. Az idő előrehaladtával kissé görcsössé vált a játékunk, és éppen azokból az egyéni villanásokból volt kevesebb, amelyek a lefújás előtti pillanatokban a gólunkat eredményezték. Örülök, hogy végül, ha nem is könnyedén, de le tudtuk győzni a szervezetten védekező máltaiakat - mondta az mlsz.hu-nak Róth Antal. U21-es felkészülési mérkőzés:
Magyarország-Málta 1-0
Magyarország:
Jova Levente - Baráth Botond (Farkas Norbert, 46.), Kelemen Dávid, Poór Patrik, Szolnoki Roland - Windecker József, Vécsei Bálint (Szakály Attila, 81.), Adorján Krisztián (Kleinheisler László, 46.) - Ugrai Roland (Vernes Richárd, 46.), Radó András, Bese Barnabás (Gyurján Bence, 71.)
Gólszerző: Vernes a 94. percben

Fotógaléria a mérkőzésről:


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS