Halmosi Péter édesapja nyomdokain

2013. november. 11., 11:37   |    

Halmosi Péter édesapja nyomdokain

Az OTP Bank Liga 14. fordulójában a Haladás 37 éves klubcsúcsot állított be.

VIDEOTON FC–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC 1-0 (0-0)
Gólszerző: Kleinheisler (84.)

– Amióta José Gomes a Videoton FC edzője, a csapat minden hazai bajnoki mérkőzésén szerzett gólt.
– Két elveszített mérkőzés után született a fehérváriak győzelme.
– Kleinheisler László a harmadik gólját szerezte az élvonalban, egyszersmind az őszi szezonban. Mindegyiket a Sóstói Stadionban lőtte. Kleinheisler csak olyan mérkőzéseken szerzett gólt, amelyen a Vidi nem kapott.
– A Videoton FC az eddigi őszi bajnoki mérkőzései felén, heten nem kapott gólt. A kilenc hazai mérkőzésből hatszor érintetlen maradt a fehérvári kapu.
– Kleinheisler gólja negatív rekordot jelentett, amelyet azóta beállított a Kaposvár: mindkét csapat 20-20 gólt kapott eddig vendégként.
– A Mezőkövesd az ötödik idegenbeli vereségét szenvedte el.
– A Mezőkövesd a legutóbbi hét fordulóban két pontot szerzett, s 19-et veszített. Véber György csapata a legutóbbi öt mérkőzésén mindössze egy gólt ért el.
– A Videoton FC a nyolcadik hazai mérkőzését nyerte meg, de csak négyszer vezetett ezeken a szünetben is.



DEBRECENI VSC–PUSKÁS AKADÉMIA 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Szakály P. (10.), Volas (28., 11-esből), illetve Tischler (24.)

– A hazai pályán remekül kezdő Loki ezt megelőzően két mérkőzésén is döntetlent játszott a Nagyerdőben, majd most ismét nyert.
– Kondás Elemér együttese negyedszer nyert egy góllal hazai bajnokit az idényben.
– Szakály Péter negyedszer lőtte csapata első gólját a bajnoki idényben. Összesen hat találatnál jár.
– Dalibor Volas is a hatodik góljánál tart, ő és Szakály is utolérte a házi góllövőlistán eddig vezető Sidibét. A szlovén játékos a Loki ötödik őszi tizenegyesgólját szerezte.
– Tischler Patrik egymást követő két fordulóban ért el gólt. Volt már erre ősszel példa, a második és a harmadik fordulóban.
– A Puskás Akadémia FC a hatodik idegenbeli vereségét szenvedte, ennél többet csak a Kaposvári Rákóczi számlál.
– Lubos Hajduch a 25. percben piros lapot kapott. A kapust először állították ki magyarországi bajnoki pályafutása során.



LOMBARD PÁPA TERMÁL FC–MVM-PAKS 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Orosz (62.)

– A Pápa három vereség után immár sorozatban három mérkőzésen maradt veretlen, 270 perc alatt hét pontot gyűjtött.
– A sárga-kékek egymás után két hazai bajnoki mérkőzésüket is megnyerték. Hasonlóra 2012 októberében volt legutóbb példa.
– Tóth Bálint legénysége a harmadik hazai győzelmét aratta. Másodszor a második félidőben döntötte el a mérkőzést.
– Orosz Márk három mérkőzésen szerzett eddig gólt a pápai csapatban, bajnokin. E három találkozón a gárda hét pontot gyűjtött.
– A Paks immár hat forduló óta nyeretlen. Ebben a szakaszban a megszerezhető 18 pontból kettőt gyűjtött a csapat.
– A bajnoki idényben negyedszer maradt gól nélkül a tolnai együttes. Mind a négy mérkőzést elveszítette.
– A legutóbbi hat fordulóban csak a Mezőkövesd szerzett a Paksnál kevesebb pontot.
– A két P betűs együttes legutóbbi négy pápai mérkőzése szoros eredményeket hozott, egy döntetlen mellett a Pápa kétszer, a Paks egyszer nyert, mindig egygólos különbséggel.



GYŐRI ETO FC–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 1-0 (0-0)
Gólszerző: Lipták (65.)

– A Győri ETO a legutóbbi öt hazai bajnoki mérkőzéséből négyet megnyert.
– A győriek ellenben csak harmadszor és szeptember 22. óta először nem kaptak gólt.
– Lipták Zoltán a 22 eddig az őszi bajnokikon pályára lépett mezőnyjátékos közül a tizennegyedik, aki gólt szerzett. A válogatott védő legutóbb még az Újpest játékosaként ért el bajnoki gólt.
– Varga Roland az egyetlen győri játékos, aki minden eddigi bajnoki fordulóban pályára lépett az idényben.
– A Győri ETO sorozatban negyedszer nyerte meg egy góllal a két csapat egymás elleni bajnoki mérkőzését.
– Szeptember 28. óta először zárt a Rákóczi bajnoki mérkőzést szerzett gól nélkül.
– Prukner László együttese nyolc eddigi idegenbeli mérkőzéséből hetet elveszített.
– A két csapat novemberben ismét találkozik egymással: a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében összekerültek.



PMFC-MATIAS–DIÓSGYŐRI VTK 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Grumics (3.), illetve Bacsa (58.)

– A Pécsi MFC másodszor játszott hazai pályán döntetlent a bajnoki idényben, a Győri ETO ellen is 1-1-re végzett.
– A pécsiek, egyedüliként a mezőnyből, minden eddigi bajnoki fordulóban szereztek gólt.
– A legutóbbi hat fordulóban Grumics három gólt is szerzett. Hazai bajnokin azonban először talált a kapuba az idényben.
– Grumics május végén, az előző idény Diósgyőr elleni hazai bajnokiján is gólt ért el.
– A DVTK immár három bajnoki forduló óta nyeretlen, ilyenre az idény elején volt csak példa.
– Bacsa Patrik az ötödik gólját szerezte a bajnoki idényben, ezzel ő a DVTK házi gólkirálya.
– A Diósgyőr 15 pontot szerzett eddig idegenben, szemben az előző teljes idényben szerzett kilenccel.



MTK BUDAPEST–BUDAPEST HONVÉD 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Kanta (83.), illetve Hidi (84.)

– A mérkőzés előtt a Hungária körúti pályán felavatták Hidegkuti Nándor mellszobrát.
– A Bp. Honvéd immár sorozatban a hatodik mérkőzésen maradt veretlen.
– Az MTK a legutóbbi három mérkőzésen nyeretlen maradt.
– Garami József együttese szeptember 21-én nyert legutóbb a saját pályáján bajnoki találkozót.
– Kanta József harmadszor szerzett gólt a bajnoki idényben. Mind a három gólt a Hidegkuti Stadionban lőtte.
– A Bp. Honvéd a legutóbbi három idegenbeli mérkőzésén hét pontot gyűjtött.
– Marco Rossi együttese a legutóbbi hat bajnoki meccsén kivétel nélkül egy gólt kapott.
– Hidi Patrik a harmadik gólját lőtte a bajnoki idényben. Immár annyinál tart, amennyit az első öt idényében összesen szerzett.



FERENCVÁROSI TORNA CLUB–SZOMBATHELYI HALADÁS 0-3 (0-2)
Gólszerzők: Halmosi (10., 64.), Ugrai (22.)

– A Fradi a harmadik hazai bajnoki vereségét szenvedte el a bajnoki idényben.
– Ricardo Moniz együttese az Újpest elleni derbin aratott siker óta nem tud nyerni a Puskás Stadionban.
– A Ferencváros mindössze másodszor maradt szerzett gól nélkül a bajnoki idényben.
– A Haladás a legutóbbi öt fordulóban veretlen maradt.
– Háromgólos idegenbeli győzelmet legutóbb 2012. augusztus 10-én, Siófokon aratott a szombathelyi együttes.
– Artner Tamás együttese a legutóbbi három idegenbeli bajnoki mérkőzését megnyerte (ráadásul kapott gól nélkül). Hasonló szériára 1976 tavaszán volt példa a klub életében, akkor a Szegedet, a Kaposvárt és a Tatabányát győzték le a vasi zöld-fehérek. Kaposváron a most duplázó Halmosi Péter édesapja, Halmosi Zoltán szerzett két gólt.
– Halmosi Péter hat gólnál jár a mostani idényben. Ennél gólerősebb, a teljes idényeket tekintve is csak a 2005–2006-osban volt, akkor hétig jutott. (Akkor a 14. forduló után egyébként még csak háromnál tartott.)



KECSKEMÉTI TE-PHOENIX MECANO–ÚJPEST FC 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Balázs (9.), illetve Vukasovics (3. - öngól)

– A KTE másodszor játszott hazai pályán döntetlent a bajnoki idényben. Az első a Haladás elleni mérkőzés volt.
– Bekő Balázs csapata immár három mérkőzés óta veretlen pályaválasztóként.
– Balázs Zsolt legutóbb két és fél éve, 2011 márciusában, a ZTE mezében szerzett a mostanit megelőzően két, egymást követő bajnoki mérkőzésen gólt. (Az Újpestnek rúgott gólja vélhetően nagy örömet szerzett a nagypapájának, a Fradi-szívű Aradszky Lászlónak.)
– Nebojsa Vignjevics, az Újpest új edzője négy pontot szerzett az első két idegenbeli mérkőzésén.
– A lila-fehérek a második félidő nagy részét emberhátrányban játszották Dusan Vasziljevics kiállítása miatt.
– Az Újpest a legutóbbi nyolc fordulóban (a Videoton FC elleni idegenbeli mérkőzés kivételével) minden találkozón egy gólt szerzett.
– Az Újpestet először segítette öngól a bajnoki idényben.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS