Kiélezetebb harcra számítanak a női bajnokság résztvevői

2020. augusztus. 13., 13:21   |    

Kiélezetebb harcra számítanak a női bajnokság résztvevői

Az előző idény nyolc csapatát, azonban jelentősen átalakult kereteket láthatunk a női bajnokságban. A DVTk fényesebbre váltaná eddigi érmeit, az Astra is a dobogóról álmodik, a Fradinál légiósokkal erősítettek a BL-re, az MTK pedig a riválistól igazolt. A hétvégén rajtoló Simple Női Liga szereplői nyilatkoztak.

Vágó Fanni: Még több drukkert szeretnénk magunk mellé állítani

Az FTC-Telekom csapata a koronavírus-járvány miatt különleges körülmények között harcolta ki a Bajnokok Ligája-szereplést az előző évad végén. A Fradi sztárja, Vágó Fanni viszont az MTK elleni második találkozón megsérült.

Ebből gyorsan sikerült visszatérnem, ezért nagyon boldog vagyok, alig várom a bajnoki rajtot, engem a tétmeccsek éltetnek, szóval kezdődhetne már. Nagyon izgatott vagyok az új szezon miatt. A bajnokság biztos, hogy erősebb lesz, minden klubnál nagy volt a játékosmozgás és több külföldi labdarúgó is érkezett. Kimondottan örülök neki, hogy minden csapat erősödik, jobb lesz a színvonal, ami a magyar labdarúgás érdeke  – mondta az mlsz.hu-nka a válogatott támadó. – Nincs bennem izgalom, inkább bizonyitasi vágy, hogy megmutassuk, mennyire erősek vagyunk egy teljesen átalakult csapattal. Minden bajnoki mérkőzést várok, de Miskolcra, a DVTK-hoz mindig szívesen megy egy labdarúgó, hisz tényleg igazi futballhangulatot kap a sok néző és a körítés miatt. Remélem mi is még több fanatikus Fradi-drukkert tudunk majd a játékunkkal magunk melle állitani, hisz a döntőben óriási löketet kapott a csapat általuk, amiért hálával tartozunk nekik! Az MTK elleni rangadók mellett se mennék el szó nélkül, hisz az MTK-s korszakom miatt számomra ezek a találkozók mindig nagyon fontosak.

Vágó Fanni az előző, csonka szezonban 19 gólig jutott.

A Fradi több fontos játékosa is klubot váltott, a zöld-fehérek ellenben légiósokkal erősítették meg soraikat a Bajnokok Ligájára készülve.

Óriási átalakuláson esett át a csapat, nagyon jó játékosok érkeztek, akiknek szinte azonnal sikerült a beilleszkedés. Nagyon közvetlenek és már most megtalálták a közös hangot a „régiekkel”. Biztos vagyok benne, hogy minden új játékos értékes tagja lehet a csapatnak és nagy segítség lesz Dörnyei Balázsnak is ennyi motivált játékossal együtt dolgozni.


Pinczi Anita: Segítek a beilleszkedésben

Az elveszített döntő után csalódottak voltunk. Nagyon sokat dolgoztunk mind a leállás alatt és után azért, hogy ott legyünk a döntőben és ott nyerni tudjunk. Sajnos nem így jött ki a lépés, de a csapat minden játékosát igazi sportembernek ismerem és az új szezonnak még nagyobb elánnal vágtunk neki – mondta a nemzetközi szereplésről éppen csak lemaradó MTK Hungária FC játékosa, Pinczi AnitaAz új magyar játékosokkal már ismertük egymást, van aki már játszott itt korábban, van akit a válogatottból ismerünk, így nem volt nehéz összeszokni. A külföldiekkel kicsit több idő megtalálni a közös hangot a pályán, de úgy érzem jól alakul ez is. Nagyon jó kis csapat vagyunk továbbra is, az öltözőben jó a hangulat, kint a pályán komolyság van. Nagyon várom már a bajnokságot, várom, hogy minden héten mérkőzések legyenek. Bár sajnos sérüléssel bajlódok, így nem biztos, hogy az első néhány fordulóban pályára tudok lépni.

Természetesen a Ferencváros elleni mérkőzést várom legjobban, mindig azok a legizgalmasabb meccsek. Szeretnénk visszavágni a döntőért. Célom, hogy minél többet játsszak a szezonban, és olyan játékot mutassak, amivel segíteni tudom a fiatalok beilleszkedését a csapatba és magammal tudom húzni őket, a még jobb teljesítmény eléréséért.


Vachter Fanni: Sikerül kivívnom az idősebbek elismerését is

A feljutása óta rendszeresen a bronzérmet elhozó DVTK csapatkapitánya, Vachter Fanni idén fényesebb érmet nyerne a miskolci együttessel.

– Idén még jobban a csapat hasznára szeretnék lenni. Az előző szezon mindenkinek komplikált volt a vírus miatt, nagyon vártuk már az új évadot, ki vagyunk éhezve a bajnoki mérkőzésekre és a felkészülés alatt végig ott lebegett a szemünk előtt, hogy igen, kezdünk. Ahogy kiírták a kezdés dátumát, az egész öltöző nagyon boldog volt. Fizikálisan jobb állapotban vagyunk, mint az előző szezonban, mert a vírus alatti leállást nagyon jól ki tudtuk használni – nyilatkozta a DVTK 19 éves kapitánya. – Eleinte nehéz volt kivívni az idősebbek tiszteletét, de ahogy én is fejlődök, egyre jobban megtalálom mindenkivel a hangot és a vezetőedzőtől és édesapámtól is, aki a pályaedzőnk, bármikor kérhetek segítséget, ha egy tapasztaltabb aportember tanácsára van szükségem.


Rublík Orsolya: Valami újat akartam kipróbálni

Az ETO FC Győrhöz csatlakozott a nyáron az eddig a Slovan Bratislavában szereplő Rublík Orsolya:

– Új kihívást kerestem és erre az ETO-nál lesz lehetőségem. Nagyon tetszik itt, jók az edzések, a játékosok befogadtak és talán nemsokára Győrbe is költözöm. Eddig is figyelemmel követtem a női magyar bajnokságot, és ott voltam a Fradi tavalyi BL-selejtezőjén, amit Szlovákiában játszott. Látom, hogy ők egy magasabb szintet képviselnek a magyar mezőnyben és örülök, hogy ilyen csapatok ellen léphetek majd pályára. Erősebbnek tartom a magyar bajnokságot a szlováknál, így előrelépés számomra ez a váltás. A Fradi és az MTK elleni találkozókat különösen is várom, kíváncsi vagyok, milyen ellenük szerepelni. Az idei célom, hogy segítsem az ETO-t és minél jobb helyezést érjünk el együtt.

Rublík Orsolya hamar megszerette a győri csapatot és az új várost.

Savanya Csilla: Rég volt ilyen jó öltözői hangulat

Még csak 16 éves, de már alapembernek számít KÉSZ-St. Mihály együttesében az utánpótlás válogatott Savanya Csilla.

–  Nagyon izgulok így, néhány nappal a Simple Női Liga rajtja előtt, mert a Szent Mihálynál számítanak a teljesítményemre. Idén az ötödik-hatodik helyet céloztuk meg a csapattal. Ehhez jó előjel, hogy a felkészülésünk nagyon jól sikerült, és az öltözőben rég volt ilyen remek a hangulat. Három új játékos érkezett hozzánk, akik szerencsére nagyon gyorsan beilleszkedtek és új színt hoztak a keretbe, örülünk, hogy itt vannak. A korom miatt én vagyok a kicsi, de szerencsére a csapattársaim elfogadnak és egyenrangúként kezelnek.


Könczey Zsolt: Egyre többen támogatnak minket

Csonkára sikerült a Kelen SC első szezonja az NB I-ben, a koronavírus-járvány miatt több csapathoz hasonlóan utoljára március közepén léptek pályára a bajnokságban.

Tétmérkőzést valóban régen játszottunk, viszont rengeteg edzőmeccsünk volt. Az erőnléti edzőnk nagyon meg volt elégedve a nyári programmal, szerinte is jó formában várják a lányok a kezdést. Nagyon egyben van a csapatunk és nagyon várjuk a tétmérkőzéseket. A legtöbbet talán az edzőtábor jelentette, mind fizikálisan, mind mentálisan. A lányok régóta együtt vannak, ez is lehet az egyik erősségünk, és szerencsére sok szurkoló támogat minket, látják azt az értéket, amit teremtünk. A Kelen családon kívül egyre több helyről érzünk támogatást, ami mindenkinek jólesik, nagyon köszönjük – nyilatkozta Könczey Zsolt, a Kelen vezetőedzője néhány nappal a rajt előtt. 

Azt gondolom, csak úgy lehet hozzáállni az új szezonhoz, hogy minél több mérkőzést meg szeretnénk nyerni, ezért mindent megtesznek a játékosok és a szakmai stáb is. Motiváltak vagyunk és mindig a legjobbunkat fogjuk nyújtani!


Fördős Beatrix: Sok a fiatal, így már rám is több feladat hárul

Nagyon várom, hogy elkezdődjön az új szezon. Nagyjából öt hónapja nem játszottunk tétmérkőzést, így a csapat és én is izgatottak vagyunk a kezdés előtt. A természetes drukk minden mérkőzés előtt bennem van, de az első bajnoki, a kezdés nagyon fontos, így most a szokásosnál kicsit nagyobb bennem az izgalom. Ezt általában a pályára lépéssel sikerül levetkőznöm. A Kelen elleni nyitómeccs meghatározó lehet a folytatásra, ezért most arra koncentrálok. Persze tudjuk már, hogy szeptember 3-án az MTK elleni bajnokink a Haladás Stadionban lesz élő tévés közvetítéssel. Ez szerintem mindig mindenkinek egy plusz löketet ad – mesélte a Haladás-Viktória fiatal védője, Fördős Beatrix.

A 18 éves Fördős Beatrix 2015 óta a szombathelyi klub játékosa. Fotó: Haladás-Viktoria FC/Facebook

A szombathelyi együttes szinte teljesen átalakult a nyáron: 

– Maradtak azért nagyszerű, rutinos játékosaink is, de csapatunk nagy része távozott. Mindannyian példás labdarúgók, örülök, hogy velük játszhattam egy klubban. Érkeztek kiváló képességű játékosok és sok fiatal is csatlakozott hozzánk, így én már nem számítok annak, ezért is kell az egyik vezéregyéniségnek lennem a csapatban – mondta az U19-es válogatott labdarúgó – Szeretném kihozni magamból a legtöbbet és ezzel segíteni a csapatot. Ránk, akik már alap tagjai vagyunk a keretnek, több feladat hárul. Segítenünk kell beilleszkedni az újaknak és húznunk kell őket. Az edzőnknek, vezetőinknek újjá kellett építenie a csapatot, a felállást és a taktikát is. Türelmesnek kell lennünk egymással és magunkkal szemben is míg teljesen össze nem kovácsolódunk. Július elején elkezdtük a felkészülést. Azért dolgoztunk, hogy jó formában legyünk és összeálljunk, mint csapat, mire kezdődik a bajnokság. Úgy érzem, többnyire sikerült, de lesz lehetőségünk, hogy ezt megmutassuk és élesben teszteljük az első bajnokin. Új csapat, új lehetőséggel. Bízom benne, hogy sikeresek leszünk az előttünk álló szezonban és igazi csapatként fogunk küzdeni, minden egyes alkalommal a pályán!


Az Astra csapatkapitánya, Vidács Krisztina is azt emelte ki, mennyit erősödött a női mezőny a 2020-2021-es szezonra. Úgy fogalmazott, bár van néhány „multiklub”, akik több légióst tudtak igazolni, de már nincs könnyű ellenfél a Simple Női Ligában.

 Sokat dolgoztunk a járvány miatti leállás alatt és a nyár alatt is. Erős középcsapat szeretnénk lenni, jelenleg itt is tartunk, de nagy álmunk, hogy bekerüljünk a felsőházba és esetleg éremért játszhassunk. Jól felkészültünk a szezonra, az új edző új taktikát hozott, ami jól elsajátított a csapat, nagyon együtt vagyunk.

OTP Bank Liga NB I. 1. forduló

Sorsolás
2023. 07. 28. 20:00
Új Hidegkuti Nándor Stadion
2023. 07. 29. 18:00
DVTK Stadion
2023. 07. 29. 20:15
Szusza Ferenc Stadion
2023. 07. 30. 20:00
ZTE Aréna
2023. 07. 31. 20:00
Debreceni Nagyerdei Stadion
2023. 09. 27. 20:00
Groupama Aréna


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS