Specialisták összecsapása jön a Magyar Kupa döntőjében

2018. május. 22., 14:44   |    

Specialisták összecsapása jön a Magyar Kupa döntőjében

A Magyar Kupa 78. kiírásának döntőjét a Puskás Akadémia és az Újpest FC vívja. Érdekesség, hogy mindkét kispadon ülő vezetőedző elhódította már korábban a kupát, és igazi specialistáknak nevezhetőek, hiszen Pintér Attila ötödik, Nebojsa Vignjevic pedig a harmadik döntőjére készül.

A mérkőzés előtti napon a két klub a döntő helyszínén, a Groupama Arénában tartott sajtótájékoztatót.

Sokat tettünk azért, hogy itt lehessünk – hangsúlyozta Pintér Attila. – Egy kupadöntő mindig különleges izgalmakat tartogat, hiszen egy meccsen dől el minden, nincs lehetőség a javításra. Mind a klub, mind a játékosok életében óriási siker lenne a győzelem, hiszen történelmi lehetőség kapujában áll a Puskás Akadémia – fogalmazott a vezetőedző.

Nebojsa Vignjevic azt emelte ki: bár a szezonban már háromszor vereséget szenvedtek a Puskás Akadémia ellen, ez semmit sem jelent a döntő előtt.

Mondhatom, hogy a kupasorozatok a kedvenceim közé tartoznak, ezek igazán különleges meccsek, hiszen egy nap alatt eldőlt minden, nyersz vagy veszítesz. Mi a szezon során már háromszor is kikaptunk a holnapi ellenfelünktől, de biztos vagyok benne, hogy ennek nem lesz jelentősége a döntőben. Nemcsak a sikerért, de a szurkolóinkért is küzdeni fogunk majd, hiszen sokszor tizenkettedik játékosként állnak a csapat mögött, szeretnénk kiszolgálni őket – mondta az Újpest vezetőedzője.    

A két csapatot Hegedüs Lajos, a Puskás Akadémia kapusa, és Novothny Soma, az Újpest FC támadója képviselte. 

Két azonos képességű csapat találkozik majd a döntőben. Úgy gondolom, az fogja eldönteni az összecsapást, hogy melyik csapat tudja megvalósítani a saját játékát, ki az, aki kevesebbet hibázik majd, és persze kulcsfontosságú lesz a helyzetkihasználás – vélte Hegedüs kapus, míg az első döntőjére készülő Novothny csak a győzelemre gondol. 

Első kupadöntőmre készülök, szeretnék százszázalékos maradni. Nagy dolog lenne a történelmi, tizedik sikerét megszerezni a klubnak, ezt a szurkolók támogatásából is érzem, hiszen folyamatosan kapjuk az üzeneteket, érezzük a támogatást, a győzelmen kívül nem is gondolhatunk másra, így a bajnokságban elszenvedett három vereségre sem – mondta Novothny. 

A labdarúgó Magyar Kupa a magyar bajnokság után a második legrangosabb hazai versenysorozat, melynek a győztese indulhat az Európa-liga első selejtezőkörében. Kupadöntőre 1910-ben került sor először, összesen pedig 77 alkalommal rendezték meg.

Kiemelt rangja ellenére a Magyar Kupának egészen a 2018-as döntőig nem volt egységes arculata, melyet a televíziós közvetítésektől kezdve a helyszíni jelenléten át a sajtótermékekig használhattak volna a média munkatársai, így a Magyar Labdarúgó Szövetség örömmel mutatta be a Magyar Kupa új logóját is a sajtóeseményen. 

Jegyvásárlás

A Magyar Labdarúgó Szövetség a május 23-i kupadöntő megrendezése kapcsán az ilyenkor szokásos eljárásrendnek megfelelően egyeztetést kezdett a két érdekelt csapat, a Puskás Akadémia és az Újpest FC, valamint az esemény biztonságáért felelős rendőrség képviselőivel.

A törvényi előírásoknak megfelelően a mérkőzésre csak névre szóló belépővel léphetnek be a szurkolók, akik belépőjegyüket megvásárolhatják online a meccsjegy.mlsz.hu weboldalon, az Újpest FC és a PFLA értékesítési csatornáin, illetve személyesen közel 350 értékesítési ponton a TEX viszonteladóknál.

Szurkolói kártya nélkül – személyazonosításra alkalmas igazolvány bemutatása mellett – a két klub értékesítési pontjain, illetve az alábbi helyszínen lehet személyesen belépőket vásárolni:

• Ticket Express Bálna: 1093 Budapest, Fővám tér 11-12.

Részletes jegyinformáció a következő linkre kattintva érhető el

A döntővel kapcsolatos egyéb információk

A Magyar Kupa döntőjére 2018. május 23-án, 20.00 órától kerül sor, a Groupama Aréna kapui 18 órakor nyitnak.

A belépőkapukat üzemeltető vállalat felhívta mindkét csapat szurkolóinak a figyelmét, hogy a jegyet ellenőrző gépek nem hibásodhatnak meg, így az elővételben vásárolt, majd kinyomtatott jegyet fénymásolással sokszorosítani, ezáltal visszaéléssel próbálkozni felesleges.

A Magyar Labdarúgó Szövetség és a résztvevő klubok is arra kérnek minden szurkolót, hogy elővételben vásárolják meg jegyüket, mert ugyan a Groupama Aréna jegypénztárai a tervek szerint a döntő napján is nyitva tartanak majd, de előfordulhat, hogy addigra elővételben elfogynak a jegyek, illetve hogy a személyazonosítás folyamata miatt hosszú sorok alakulnak ki a pénztáraknál, és a szurkolók nem tudnak időben, kényelmesen bejutni a stadionba, mint az elővételes jeggyel rendelkező társaik.


Címkék:

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS