Magyar Kupa: A Vidi kettős győzelemmel jutott a döntőbe

2019. április. 23., 22:18   |    

Magyar Kupa: A Vidi kettős győzelemmel jutott a döntőbe

A MOL Vidi jutott elsőként a Magyar Kupa döntőjébe, miután idegenben 3-0-ra legyőzte a DVSC-t.

A Magyar Kupa elődöntőjébe négy olyan csapat jutott be, amely története során már ünnepelhetett kupagyőzelmet. A jelenleg másodosztályú Soroksár még 1934-ben hódította el a trófeát, míg a szintén egyszeres győztes MOL Vidi FC 2006-ban diadalmaskodott a sorozatban. A DVSC és a Budapest Honvéd gazdagabb kupamúlttal büszkélkedhet, a debreceniek hatszor (legutóbb 2013-ban), a kispestiek hétszer (legutóbb 2009-ben) emelhették magasra a végső győztesnek járó trófeát.

Az elődöntő első felvonásában a Vidi hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Lokit, így előnyből várta a kedd esti visszavágót. 

Az első félidőben a Debrecen volt kezdeményezőbb, és próbált támadásokat építeni, a kapura viszont a Vidi volt veszélyesebb. A székesfehérváriak védelme ugyanis stabilan és jól dolgozott, egy-egy labdaszerzés után pedig a gyors ellentámadások lehetőségéről sem mondott le a vendégcsapat. Kosicky kapusnak többször is akadt dolga, a másik oldalon Kovácsik egy-egy szabadrúgásnál volt résen, de védést nem kellett bemutatnia, a lövések elkerülték a kapuját. Fordulás után változatlanul türelmesen futballozott az egygólos előnyben lévő Vidi, a házigazdák viszont egyre inkább erőltették a támadásokat, és a második játékrész első 15 percében több gólszerzési lehetőséget is kidolgoztak. A vezetést azonban bárhogyan is próbálta, nem tudta megszerezni a Debrecen, amely előbb a 66., majd a 72. percben is gólt kapott a kevesebb helyzetével jobban sáfárkodó Viditől, ezzel pedig eldőlt a meccs, egyben a továbbjutás kérdése is. A hajrában a hajdúságiak erejéből Takács révén csupán egy lesgólra futotta, a vendégek viszont a hosszabbítás perceiben a kegyelemdöfést is megadták: Kosicky kapus a tizenhatoson belül szabálytalankodott a jó ütemben kiugró Scsepoviccsal szemben, a megítélt büntetőt pedig a csereként beállt Huszti Szabolcs lőtte a kapuba, beállítva a 0-3-as végeredményt.

Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó:
Debreceni VSC-MOL Vidi FC 0-3 (0-0)
Gólszerzők: Futács (66.), Elek (72.), Huszti (92., 11-esből)
Debreceni VSC: Kosicky - Kinyik, Kusnyír, Pávkovics, Ferenczi - Varga K. (Szécsi, 63.), Tőzsér, Csősz, Bódi (Damásdi, 75.) - Haris, Zsóri (Takács T., 63.)
MOL Vidi FC: Kovácsik - Nego, Elek, Stopira, Tamás - Pátkai, Hadzic, Nikolov - Kovács (Scepovic, 89.), Milanov (Huszti, 69.) - Futács

Szerdán a Honvéd Soroksárra látogat. A másodosztályú csapat idegenben ugyan kikapott az első mérkőzésen, de a 2–1-es győzelemmel még nem lehet nyugodt a Honvéd. A Soroksár már azzal is nagy bravúrt ért el, hogy a Puskás Akadémiával kétszer 1–1-et játszott, majd a tizenegyesrúgásokban diadalmaskodott riválisa ellen. A Soroksár a hetedik helyen áll a Merkantil Bank Ligában, utolsó öt meccséből kettőt nyert meg, a többit elveszítette. A Honvéd sincs csúcsformában, a hétvégén gól nélküli döntetlent játszott az Újpesttel és az ötödik helyen áll a tabellán.

A finálét május 25-én rendezik a Groupama Arénában.

Magyar Kupa, elődöntő, második forduló:

Április 23.: DVSC–MOL Vidi FC 0-3 (0-0)
Továbbjutott a Vidi 4-0-s összesítéssel

Április 24.: Soroksár–Bp. Honvád 15.00 (1–2)


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS