Már csak a Honvéd hibátlan, először győzött a Kecskemét a Merkantil Bank Ligában

2025. augusztus. 10., 21:01   |    

Már csak a Honvéd hibátlan, először győzött a Kecskemét a Merkantil Bank Ligában

Továbbra is százszázalékos a Budapest Honvéd, miután 2-1-re nyert a Szentlőrinc otthonában. Gól nélküli döntetlen született a Csákvár és a Videoton párharcán a Merkantil Bank Liga 3. fordulójában.

Otthon tartotta a három pontot a Mezőkövesd, amely 2–0-ra legyőzte a Kozármisleny együttesét a Merkantil Bank Liga 3. fordulójában, és hét ponttal a tabella harmadik helyén áll.

Szintén hétpontos Csákvár, amely két győzelem után a harmadik körben gól nélküli döntetlent játszott a Videotonnal. A fehérvári együttes továbbra is nyeretlen a másodosztályban.

A Honvéd a mérkőzés elején hátrányba került, majd büntetőből kiegyenlített, végül pedig 2–1-es győzelmet aratott a Szentlőrinc vendégeként; így egyedül hibátlanként áll a tabella élén.

Az Ajka és a Kecskemét is egy góllal győzött, előbbi a Budafok, utóbbi a BVSC Zugló vendégeként. Mindkét csapat első győzelmét jegyezte a bajnokságban.

A Soroksár–Tiszakécske, valamint a Szeged–Karcag találkozó egyaránt 2–2-es végeredményt hozott.

A Vasas hétfőn este fogadta a Békéscsabát a harmadik forduló zárómérkőzésén. Az angyalföldiek kétgólos vezetést szereztek a meccs elején, de a vendégek 2-0 után, majd 3-2 után is egyenlítettek (mindhárom csabai gólt Borsos Filip szerezte). A harmadik Vasas-találatra azonban már nem érkezett válasz, így a fővárosi csapat 4-3-ra nyert. 

Merkantil Bank Liga 3. forduló

Sorsolás
2025. 08. 10. 17:30
Székesfehérvári Sóstói Stadion
2025. 08. 10. 17:30
Mezőkövesd Városi Stadion
2025. 08. 10. 17:30
Szentlőrinc SE Sporttelep
2025. 08. 10. 19:00
Budafoki MTE Sporttelep
2025. 08. 10. 19:00
BVSC-Zugló Stadion
2025. 08. 10. 19:00
Szent Gellért Fórum
2025. 08. 10. 19:00
Szamosi Mihály Sporttelep
2025. 08. 11. 20:00
Illovszky Rudolf Stadion

Tabella


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Legyőzte a Kazincbarcika az MTK-t

2025-10-03 22:11:53 Galéria

Legyőzte a Kazincbarcika az MTK-t

Bajnokságok / Kupák
A Paks látogat vasárnap a Groupama Arénába

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS
  • Wizz

Szponzoraink

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom